A Figyelőnek Kubatov Gábor adott interjút, a Heti Válasz a német radikális AfD frakcióvezetőjével készített riportot. A HVG összeállításából kiderül: Debrecenben már működik az e-jegy-rendszer, ami Budapesten még várat magára.
A legnagyobb francia fogyasztóvédelmi egyesület által nyilvánosságra hozott felmérés szerint a szabadon vásárolható készítmények egy része az indokoltnál nagyobb mértékben terheli meg a szervezetet.
Egyre többen vállalnak gyereket Németországban, a születések száma ötödik éve emelkedik, nem csak a bevándorlás miatt - írta csütörtökön a Die Welt című német lap.
Félidejéhez érkezett az év végi kgfb-átkötési időszak, melynek során egyes szakértők az átlagosan 15-20 százalék közötti díjnövekedés ellenére sem várnak 100 ezernél több lakossági szerződésváltót. Hétfőn kihirdették azt...
Az azonnali átutalási rendszer bevezetése a bankoknál fontos belső szervezeti és technikai átalakításokat követel meg. A kihívásokról Kelemen Bálint, a Budapest Bank IT-vezetője illetve Németh Ákos, a Ness előadója beszélt előadásában....
Amennyiben az európai parlamenti határozat következtében szavazásra kerülne sor a Lengyelországgal szembeni uniós szankciókról, Varsó számít a magyar vétóra - jelentette ki Mariusz Blaszczak belügyminiszter csütörtökön, a lengyel közszolgálati rádiónak adott interjúban.
A tapasztalatok szerint az enyhe időjárás ellenére a személyautók mintegy fele már téli gumival felszerelve közlekedik, de van még tennivalójuk a járművezetőknek az alapos téli felkészülés érdekében – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kommunikációs főosztálya csütörtökön az MTI-vel.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint az Extreme Digital Zrt. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott 2015-ös Black Friday kampányában. A jogsértésért 20 millió forint bírságot szabott ki a testület.
Októberben az előző havinál kisebb lett az infláció az euróövezetben és az Európai Unió egészében az EU statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön közzétett végleges adatai szerint.
Jóváhagyta csütörtökön az Európai Parlament plenáris ülése a LIBE által a dublini szabályozás reformtervezetéről októberben elfogadott tárgyalási mandátumot.
A Puskás Akadémia vezetőedzője tényleg ezt mondta az M4 Sportnak. Arról is beszélt, hogy meg kell változnia a lelátói habitusnak, annak ellenére, hogy a csapatának nincs is szurkolótábora.
Házi őrizetben van és napokon belül távozhat a hatalomból Robert Mugabe zimbabwei elnök. A dél-afrikai országban a hadsereg kedd éjjel vette át a vezetést azzal az indokkal, hogy meg akarják tisztítani az államfő környezetét az országnak gazdasági és szociális szenvedést okozó bűnözőktől.
Magyarországról várja a legnagyobb vásárlási rohamot a Fashion Days az idei fekete pénteken. A divatportál szerint a magyar eladások az előző évekhez képest 95 százalékkal nőhetnek a hatalmas leértékeléseknek köszönhetően, és ha a becslés beigazolódik, a Fashion Days idén meg is duplázhatja a tavalyi, 570 ezer eurós fekete pénteki bevételét. Az akc
Az európai karácsonyi rendezvények kiemelt célpontjai lehetnek az Iszlám Állam terrorszervezetnek - vélekedett Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
A Demokratikus Koalíció (DK) arra kéri az Európai Bizottságot, hogy indítson kötelezettségszegési eljárást a magyar kormány ellen, mert a kabinet egy miniszteri rendeletben megváltoztatta a bírák kinevezésének szabályait.
Németországban csütörtökön várhatóan éjszakába nyúlóan folytatódnak a tárgyalások az úgynevezett Jamaica-koalíció pártjai között, több fontos kérdésben ugyanis egyáltalán nem közeledtek az álláspontok - mondta a Budapesti Corvinus Egyetem tanára. Kiss J. László szerint az is elképzelhető, hogy kitolják a mai határidőt.
A menstruációs ciklus bonyolult hormonális visszacsatolásokkal működő folyamat, így a menstruáció késése mögött a háttérben számos ok állhat, a fogantatástól az életmód miatt bekövetkező változásokig, de más a menstruációs ciklus serdülő korban és a 40-45 év fölöttieknél is.
Az Audi Hungaria felkészül a vállalat történetének legújabb korszakára: 2018-ban elindul az e-motorok sorozatgyártása Győrben - írták közleményükben. Az első gyártóberendezéseket már integrálták a gyártási folyamatba. Az...
Rohamosztagos jelmezben állítólag Vilmos és Harry brit herceg, továbbá Tom Hardy és Gary Barlow énekes is szerepel a december közepétől látható új Star Wars-epizódban - osztotta meg értesülését a The Hollywood Reporter.
A holokauszton viccelődtek jobbikosok egy újabb hangfelvételen – írja a Mandiner. A Jobbik országgyűlési képviselője, Apáti István és a Jobbik volt képviselője, jelenleg a jobbikos tiszavasvári önkormányzat alkalmazásában álló Zagyva György Gyula az auschwitzi haláltábor kapuján álló feliratot idézik az önfenntartó börtönök kapcsán.
Összesen félmilliárd forintos kerettel hirdet pályázatot a nemzetpolitikai államtitkárság a hétvégi iskolák és a diaszpórában működő szervezetek számára - mondta Potápi Árpád János.
Várat még magára az eredetileg novemberre meghirdetett játékoskártya, amit a pénzmosás elleni törvénynek való megfelelés érdekében akart bevezetni a Szerencsejáték Zrt. Az viszont már kiderült, hogy az ANY Biztonsági Nyomdával írtak...
Elítélt tizenhárom migránst egy bruges-i bíróság, amiért illetéktelenül behatoltak az északnyugat-belgiumi Zeebrugge nemzetközi kikötőjének területére – közölte csütörtökön a La Libre Belgique című napilap. Egy behatolót a kikötőhöz tartozó katonai bázis területén fogtak el.
A multinacionális cégek utóbbi években megugró állami támogatása elszívta a munkaerőt a kevésbé termelékeny kkv-szektor elől, így a vállalati támogatási rendszert érdemben át kellene alakítani és a kutatás-fejlesztési fókuszú...
A holokauszton röhögcséltek jobbikos politikusok - többek között Apáti István országgyűlési képviselő - a Szent Korona Rádió műsorában. Az egykori haláltábor feliratát idézték fel nevetgélve a beszélgetésben, melybe a Jobbik sajtófőnöke és önkormányzati képviselője is bekapcsolódott.
Más lakását hirdette meg, majd rengeteg családtól szedett be kauciót a csaló Budapesten. Hiába kapta el a rendőrség, a pénzt már nem adja vissza, így van, aki a kilenc hónapos gyermekével mehet miatta az utcára.
A multinacionális cégek utóbbi években megugró állami támogatása elszívta a munkaerőt a kevésbé termelékeny kkv-szektor elől, így a vállalati támogatási rendszert érdemben át kellene alakítani és a kutatás-fejlesztési fókuszú...