Már húsz embert gyanúsított meg a november elején, egy fővárosi futballmérkőzésen történt verekedéssel összefüggésben a rendőrség; az eddig körözött négy férfi önként feladta magát - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerda este a honlapján.
Romániát becsmérlő kijelentései miatt méltatlannak találta Kelemen Hunort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökét a Románia Csillaga kitüntetésre az érdemrend becsületbírósága, és felkérte Klaus Iohannis államfőt, hogy bocsássa ki a kitüntetés visszavonásáról szóló rendeletet – közölte szerdán az Antena 3 hírtelevízió
Átadták szerdán Budapesten a Bethlen Gábor Alapítvány (BGA) idei kitüntetéseit: a Bethlen Gábor-díjat, a Márton Áron-emlékérmet, a Tamási Áron-díjat és a Bethlen Gábor kutatói ösztöndíjat
A magyar női kosárlabda-válogatott 89 ponttal legyőzte Albánia csapatát a 2019-es Európa-bajnokság selejtezőjének második fordulójában, szerdán Miskolcon.
Egyhangúlag elfogadta az orosz Állami Duma (a parlament alsóháza) szerdán azt a törvénymódosítást, amely lehetővé teszi a külföldi vagy a határon túlról finanszírozott sajtóorgánumok külföldi ügynökként történő bejegyzését.
Emellett a határon túli magyar boldogoknak és szenteknek a magyarországi kalendáriumba való beiktatásáról is szó lesz a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) jövő heti vatikáni ad limina látogatásán.
Már húsz embert gyanúsított meg a november elején, egy fővárosi futballmérkőzésen történt verekedéssel összefüggésben a rendőrség; az eddig körözött négy férfi önként feladta magát - közölte a i Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerda este a honlapján.
Beata Szydlo visszautasította Verhofstadt durva kijelentéseit Az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén a többségi frakciók által megszavazott, a lengyel jogállamiságra vonatkozó határozat többek között arra hívja fel a lengyel kormányt, hogy ítélje el a szombati függetlenség napi menetet
Általános sztrájkot jelentett be jövő hétfőre Szpírosz Galinosz leszboszi polgármester szerdán a szigeten lévő menekülttáborokban uralkodó drámai helyzet miatt
Szerdán sem kímélték az amerikai részvényeket, mindhárom vezető tőzsdeindex a negatív tartományban zárt. A befektetőket ezúttal az olaj árfolyama és az amerikai adóreform sorsa aggasztotta.Itt a vége 2017.11.15 22:09Zárásig kitartott...
Egy rendőr meghalt, kettő megsérült Donyeck megye ukrán ellenőrzésű részében szerdán, miután autójuk aknára hajtott és felrobbant - hozta nyilvánosságra Vjacseszlav Abroszkin, az országos rendőrfőkapitány első helyettese a Facebookon
Egy rendőr meghalt, kettő megsérült Donyeck megye ukrán ellenőrzésű részében szerdán, miután autójuk aknára hajtott és felrobbant - hozta nyilvánosságra Vjacseszlav Abroszkin, az országos rendőrfőkapitány első helyettese a Facebookon
Már húsz embert gyanúsított meg a november elején, egy fővárosi futballmérkőzésen történt verekedéssel összefüggésben a rendőrség; az eddig körözött négy férfi önként feladta magát - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerda este a honlapján
A Fidesz szerint ha az ellenzéki pártokon múlna, Erzsébet-utalvány sem lenne a nyugdíjasoknak, mivel kezdettől ellenzik a kormány gazdaságpolitikáját, amelynek köszönhetően tartósan nő a gazdaság, és így több támogatást tudnak adni a nyugdíjasoknak
210 ezer forintot bukott egy anyuka, aki egy csalótól vett volna ki lakást. Mivel a befizetett összeget nem kapja vissza, nincs pénze, hogy új albérletet keressen. Gyermekét azonban nem adja otthonba!
Sokkoló ítélet miatt bolydult fel Franciaország: nem büntetnek meg egy 11 éves lányt megerőszakoló férfit, mert nem sikerült bizonyítani, hogy a kislány akarata ellenére történt a szexuális aktus...
Fiktív számlákkal több mint négyszázmillió forint áfát akart visszaigényelni egy dél-alföldi férfi – közölte Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága szerdán az MTI-vel.
Sírt ásott, állatbőrökkel seftelt, majd hokizni kezdett, elegendő pénzt azonban egyikkel sem keresett a Viszkis, aki 29 bankot, takarékpénztárat és postát rámolt ki.
Szerdán közzétette harmadik negyedéves beszámolóját a Rába a Budapesti Értéktőzsde zárását követően. A vállalat árbevétele növekedni tudott a Futómű és a Jármű üzletág jó teljesítményének köszönhetően, amelyben fontos...
Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsának tagjává nevezte ki a köztársasági elnök Grimm Krisztinát december 1-jei hatállyal, a kinevezés hat évre szól - közölte a GVH szerdán az MTI-vel.
"A Soros-terv akadálya mi vagyunk", semmi mást nem kell tenni, csak amit vállalt Magyarország a schengeni egyezményben: meg kell védeni a határokat - hangoztatta a Fidesz pártigazgatója szerda este Solymáron
2015. november 13-án történt Európa eddigi legsúlyosabb iszlamista terrortámadása. A merénylők öt helyszínen hajtottak végre összehangolt támadást. 130 ember halt meg. Az egyetlen terrorista, aki túlélte a támadást, egy francia börtönben raboskodik, ahol még saját konditerme is van.
Átadták az első Távhő ökocímkéket, a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége (Matászsz) által létrehozott minőségi védjegyet hat távhőszolgáltató társaság vette át kedden Budapesten.