Erőszakmentes átmenet – így állítja be a hadsereg Zimbabwében a szerda hajnalban történt puccsot, melynek során elfoglalták az állami televíziót, és őrizet alá helyezték a 93 éves Robert Mugabe elnököt. A hivatalos közlemény szerint az „elnök környezetében lévő bűnözőket” akarták eltávolítani.
Nagyjából szeptember óta a csapból is a nyugdíjprémium folyik, akkor jelentették be, hogy idén először nyugdíjprémiumot kapnak a nyugdíjasok. De mi is az valójában? Kik kapják mikor és mennyit? - ezekre a kérdésekre gyűjtöttük össze a válaszokat.
A tudományos vizsgálatokban gingko bilobát panax ginsenggel kombinálva a szellemi teljesítményre kifejtett jótékony hatások kölcsönös felerősítését, úgynevezett szinergiát tapasztaltak. Mindemellett a ginzeng és a gingko biloba számos egészségügyi állapoton segít: mindkettő támogatja a központi idegrendszert, valamint a keringési- és reproduktív re
Tizenöt napja van az Orbán Viktor által alapított Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak, hogy nyilvánosságra hozza, mire költötte a taopénzeket.
Az egyszerűsített foglalkoztatás hatálya alatt foglalkoztatható, aki alkalmi vagy szezonális munkát végez. Az egyszerűsített foglalkoztatást a Munka törvénykönyve és az Egyszerűstett foglalkoztatási törvény egyaránt szabályozza.
Se szeri, se száma az állami ünnepeken vagy a munkaszüneti napokon felkerekedő olyan élelmes embereknek, akik anyagi megfontolásból, bizonyos cikkek kedvezőbb ára miatt átruccannak a szomszédos országok valamelyikébe.
Nőtt a Telenor Magyarország havidíjas előfizetőinek száma idén a harmadik negyedévben, a szolgáltatásokból származó bevételek 3,2 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest és elérték a 31 milliárd forintot – mondta Alexandra Reich, a Telenor Magyarország vezérigazgatója sajtóbeszélgetésen szerdán Törökbálinton.
1985 és 1988 között született meg a három gyermekem Romániában. 1982 - től munkaviszonyban voltam, de a gyermeknevelésre csak 6 hét jár ott. Néhány hónapig azért otthon tudtam maradni úgy, hogy a szabadság napjaival szakítottam meg a betegállományt. A harmadik gyermek után kértem gyermeknevelésre a munkáltatómtól három év fizetés nélküli szabadságo
Felpörgött idén az élet a magyar tőzsdén, az MNB friss adatai szerint a tőzsde azonnali piacán lebonyolított forgalom a harmadik negyedév végére elérte a 4242,5 milliárd forintot, ami 7 százalékos növekedést jelent az előző év azonos...
Jó lenne, ha egyre több vállalat részt venne a duális képzésben, s így minél több diák a valós életben ismerhetné meg a szakma fogásait – mondta Pölöskei Gáborné, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára az M1 csatorna aktuális műsorában szerdán.
Egy mobiltelefonos alkalmazásból lopták el a Győri Audi ETO világklasszis kézilabdázójától a privát fényképeit, és a sportágon belül is terjesztették az intim felvételeket.
Idén január 1-jétől az szja-törvény már nem sorolja a béren kívüli juttatások közé az iskolarendszerű képzés költségének munkáltató által történő átvállalását, de úgy rendelkezik, hogy a munkáltató (ideértve a személyesen közreműködő tagja esetében a társas vállalkozást is) 2016. december 31-ét követően a 2016. december 31-én hatályos szja-törvény 71. paragrafus (6) bekezdésének d) pontjában…
Elképzelhető, hogy a jövő évi, oroszországi labdarúgó-világbajnokság előtt tornát rendez a lemaradó neves válogatottak részvételével az Egyesült Államok.
Mindegyik banknál nőtt a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) folyósítási összege idén eddig a tavalyi év azonos időszakához hasonlítva, több helyen is negyven százalék feletti volt a bővülés, miközben egyes pénzintézeteknél...
Az előzetesen tervezett egymillió négyzetméter helyett az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal-egyesület (IFK) tagjai által átadott és folyamatban lévő projektek 1,5 millió négyzetmétert tesznek ki.
A mai napon a Kúria hatályában fenntartotta a Főváros Ítélőtábla azon jogerős ítéletét, amelyben kötelezte a Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítványt a 2013. január 1. és 2015. november 26. között kapott úgynevezett Tao-támogatás felhasználására vonatkozó adatok (köztük az e tárgyban kötött szerződések) kiadására.
Néhány napja olyan történt, ami korábban még soha: a magyar tízéves kötvény hozama a hasonló futamidejű amerikai állampapír jegyzése alá csökkent. Egy egészséges piacon ez azt jelentené, hogy Magyarország biztonságosabb, mint...
Mától új adatbázissal segíti a klinikai vizsgálatok iránt érdeklődő orvosokat, betegeket az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI).
Miközben egy újabb nemzetközi hitelminősítő, a Fitch Ratings is "részleges csőd" kategóriába helyezte Venezuela hosszú távú devizaadósságát, a dél-amerikai ország két kormánytagja Moszkvában megállapodott az Oroszországgal szembeni...
Az építőiparból jelenleg 30 ezer ember hiányzik, ami a kivitelezési költségek jelentős emelkedését hozta magával, ráadásul még a magasabb költségek mellett is sok esetben csúsznak az átadások, ami a lakásvásárlók és a fejlesztők...
A Red Bull versenyzője, Daniel Ricciardo leszögezte, nem álmodozik arról, hogy a Ferrari versenyzője legyen – az ausztrálnak egy célja van, hogy világbajnok legyen a Forma-1-ben. Tovább »
Már lehet szavazni a Fővárosi Állat és Növénykert honlapján az egyhetes kiselefánt nevére. Péntek délig várják a szavazatokat, hogy az öt lehetőség közül hogy hívják új jövevényt.
Az idősek társadalmi szerepe jelentősen megváltozott a XXI. században, már nem számíthatnak a nyugdíjasok a társadalom kivétel nélkül, mindenkit védő, támogató szerepére, éppen ezért kifejezetten növekedik az öngondoskodás fontossága...
Mert megsértette Kim Dzsongunt. És egyébként is azért nem látogatott el a két Korea közötti határra, mert nem mert szembenézni a "sötét tekintetű" észak-koreai katonákkal.