Minden negyedik természeti világörökségi helyszínt veszélyeztet a klímaváltozás - állapította meg a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) hétfőn bemutatott friss jelentése.
A fővárosi taxisok szót emeltek az ellen, hogy évek óta ugyanazon a tarifán (alapdíj 450 forint, kilométerdíj 280 forint, várakozási díj 70 forint) szállítják az utasokat, ezen díjak emelését szorgalmazzák - írja az mfor.hu oldal.
A felsorolt betegségek gyanúja esetén, a terheléses vércukorvizsgálat helyett elvégezhető az adiponektin értékének meghatározása. Prof. Balázs Csaba endokrinológus, a Budai Endokrinközpont orvosa elmondta, hogy a korábbinál lényegesen egyszerűbb és az érintettek számára kevésbé megterhelő vizsgálathoz elegendő egy vérvétel, és nem szükséges a sok e
A Reuters birtokába jutott egy hét oldalas dokumentum, amelyet az orosz Energiaügyi Minisztérium küldött 45 orosz nagyvállalatnak, és amelyből kiderül, hogy az orosz állami vezetésnek pontos elképzelése van arról, hogyan kellene kommunikálnia...
11%-kal, 1247 milliárd forintra növelték az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségéhez (ÖPOSZ) tartozó önkéntes nyugdíjpénztárak a kezelt vagyonukat, az egy tagra jutó pénztári vagyon pedig 1,18 millió forintra nőtt 2017 harmadik...
Egy dél-koreai fellebbviteli bíróság helybenhagyta kedden azt az ítéletet, amelyben első fokon három év börtönre ítélték a posztjáról eltávolított dél-koreai elnök barátnőjét és bizalmasát, amiért kapcsolataival visszaélve elintézte, hogy lánya bejusson az ország egyik legpatinásabb egyetemére.
Minden várakozást felülmúlt idén az ingatlanfejlesztési piac bővülése, a még mindig erős növekedési potenciállal rendelkező iroda- és ipari ingatlanok mellett a lakáspiac is tovább pörgött. Az ágazat szereplői bíznak abban, hogy a kedvezményes 5 százalékos áfakulcs 2019 után is fennmarad – közölte az ingatlanfejlesztési ágazat legnagyobb vállalatai
Míg eddig az adószakemberek csak úgy kezdhették meg tevékenységüket, ha ehhez engedélyt kértek, addig jövőre elég lehet egy egyszerű bejelentés is. Az adószakemberek nyilvántartásba vételéről szóló Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) rendeletet tervezetét mától bárki véleményezheti.
Hetedik éve csökken a szabadság az interneten, ami nagy fenyegetést jelent a demokráciára - adott hangot aggodalmának a Freedom House amerikai központú emberi jogi szervezet kedden.
Heteket kell várni a sugárkezelés megkezdésére a rákbetegeknek Budapesten, pedig fontos lenne, hogy egy diagnózis után azonnal megkezdődjön a gyógykezelés - hangzott el az RTL Híradóban tegnap. Vidéken csak nagyon keveset...
Magyarország bruttó hazai terméke 2017 III. negyedévében a nyers adatok szerint 3,6, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 3,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Messze nem zárult még le idehaza a devizahitelek miatti pereskedés időszaka. Amellett, hogy már így is több ezer ügy van folyamatban a hazai ítélkező fórumok előtt, az elmúlt hetekben az Európai Bíróságra is érkeztek újabb magyar akták. A végrehajtóknál sok ezer devizatartozás lehet, ám az érintett adósokon leginkább az elsétálási jog bevezetése se
Könnyek között mondta el egy norvég tv-interjúban Nora Mörk, hogy egy hacker lelopta privát képeit egy alkalmazáson keresztül a telefonjáról. feltételezett elkövető, egy húszas éveiben járó férfi bevallotta tettét.
Az MNB ma közzétett határozatában 6,2 millió forint bírsággal sújtotta a kiskunfélegyházi székhelyű CreditLure Kft.-t engedély hiányában végzett visszafizetendő pénzeszközök gyűjtése, pénzkölcsön nyújtása és pénzügyi szolgáltatások...
A bruttó hazai termék (GDP) 3,6 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest, a naptárhatás kiszűrésével 3,8 százalékos volt a növekedés – közölte ma első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).