A szerb rendőrség még november 9-én letartóztatott egy török illetőségű férfit a délnyugat-szerbiai, túlnyomórészt muszlim bosnyákok által lakott Szandzsak régióban, akiről alappal gyanítják, hogy összejátszva egy vagy több helyi adminisztrációt kezelő közalkalmazottal, becslések szerint 300 török állampolgárnak készítettek hamis dokumentumokat. Mi
Az 57 éves Chuck Mosley-ra holtan talált rá múlt csütörtökön élettársa, Pip Logan és egy barátja. Akkor még nem lehetett tudni, mi okozta a népszerű énekes halálát.
Ifjabb Donald Trump, az amerikai elnök legidősebb fia helyi idő szerint hétfőn beismerte, hogy közvetlen kapcsolatban állt a tényfeltáró és kiszivárogtató oldal munkatársaival a 2016-os amerikai elnökválasztás előtti hetekben.
Angela Merkel német kancellárnak és pártjának, a Kereszténydemokrata Uniónak (CDU) árthat leginkább a németek legnagyobb része szerint, ha nem sikerül megalakítani az úgynevezett Jamaica-koalíciót.
A japán fővárosban választották meg az idei Miss Internationalt. A 68 csodaszép fiatal közül az indonéz Kevin Lilliana (21) fejére került a világ legszebbjének járó fejdísz.
Több mint 140 millió forintot zsákmányolt 29 rablással, amelyek előtt kivétel nélkül felhörpintett egy pohár whiskyt az egykori hokis, akinek hamarosan bemutatják az életéről szóló filmet.
Szavazzon a legjobbra: tíz halloweeni maskara, illetve smink versenyez nálunk az okostelefonért! A nyeremény egy okostelefon, amellyel akár a következő jelmezét is megörökítheti. A hátborzongató vagy épp vicces képekre itt lehet szavazni november 17-ig, péntek délig. Hajrá!
A szervezet a fájdalommal jelzi, hogy valami nincs rendben. Remélhetőleg elég harmóniában él a szervezetével ahhoz, hogy felismerje, a fájdalom mikor csak a költözés vagy a harmadik hamburger eredménye, vagy mikor jelez komoly problémát. Cikkünkből megtudhatja, melyik az a 7 fájdalomtípus, melyet nem szabad figyelmen kívül hagyni.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) a taxis szakmai szervezetekkel, érdekképviseletekkel, vállalkozásokkal egyeztetve 2018 január elsejétől 10 százalékos tarifaemelést kezdeményez a fővárosi önkormányzatnál - jelentette be Dudás Zoltán, a kamara közlekedési osztályának elnöke kedden Budapesten, a Taxi Expo rendezvényen tartott sajtótájéko
A Magyarországon is jelen lévő Euronet készpénzfelvételi korlátot tesztel a lengyelországi ATM-ein. A teszt keretein belül egyszerre maximum 1000 zlotyt lehet felvenni, ami körülbelül 75 ezer forintot jelent. Készpénzfelvételi...
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) a taxis szakmai szervezetekkel, érdekképviseletekkel, vállalkozásokkal egyeztetve 2018 január elsejétől 10 százalékos tarifaemelést kezdeményez a fővárosi önkormányzatnál - jelentette be Dudás...
Izrael a rövid hatótávolságú rakéták ellen használatos Vaskupola (Iron Dome) nevű rakétavédelmi üteget telepített az ország központi részén és fokozott készültségbe helyezte a hadsereget a Gázai övezetben tevékenykedő palesztin szélsőségesektől származó újabb fenyegetések nyomán - jelentette az izraeli rádió kedden.
A magyar U21-es labdarúgó-válogatott 2-0-ra győzött Cipruson a 2019-es, olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság selejtezőjében, így továbbra is veretlen.
Az elmúlt három évben megduplázódott azoknak a természeti világörökségi helyszíneknek a száma, amelyekre nézve a globális felmelegedés súlyos veszélyt jelent, sőt, már a pusztulásuk is elkezdődött - hívta fel a figyelmet a Természetvédelmi...
Angela Merkel német kancellárnak és pártjának, a Kereszténydemokrata Uniónak (CDU) árthat leginkább a németek legnagyobb része szerint, ha nem sikerül megalakítani az úgynevezett Jamaica-koalíciót, a CDU és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU), a liberális FDP és a Zöldek első közös kormányát – mutatta ki egy kedden ismertetett fel
Hamarosan befejeződik az idei betakarítás, az őszi betakarítású növényekből ebben az évben valamivel több mint 10 millió tonna termett, szemben a tavalyi 12,3 millió tonnával – közölte a Földművelésügyi minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára kedden
Hamarosan befejeződik az idei betakarítás, az őszi betakarítású növényekből ebben az évben valamivel több mint 10 millió tonna termett, szemben a tavalyi 12,3 millió tonnával – közölte a Földművelésügyi minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára kedden
Unokahúgát akarta Magyarországon keresztül illegálisan Németországba csempészni egy nepáli férfi. Ehhez nem másnak, mint a saját főnökének a papírjait használta volna fel.
Csábi József, a Honvéd játékosaként háromszoros magyar bajnok labdarúgó, edző, aki 2013-ban egy meccs erejéig a magyar válogatott megbízott szövetségi kapitánya is volt új vállalkozásba kezdett.
A magyar úszósport helyzetéről és jövőjéről egyeztetett egymással Orbán Viktor miniszterelnök és Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke kedden délután az Országházban - tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-t.
A 10 és 29 év közötti fiatalok 96 százaléka rendszeresen néz YouTube-videókat, saját bevallásuk szerint átlag napi 2 órát töltenek a videómegosztón. A legtöbb időt a 10-15 évesek fordítják YouTube-csatornák követésére, 22 százalékuk napi 4 óránál többet szán videónézésre – derült ki a SAKKOM Interaktív reprezentatív influencer kutatásából, melyet a
Ha Észak-Korea úgy dönt, hogy befagyasztja nukleáris programját és hajlandó párbeszédet kezdeni nukleáris leszereléséről, Dél-Korea és a nemzetközi közösség kész lenne arról tárgyalni, hogy milyen lehetséges jutalommal viszonozza ezt – jelentette ki Mun Dzse In dél-koreai elnök kedden a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) manilai csúcsta
Az év végén 60 dollár körüli lesz a kőolaj ára, jövőre és a rákövetkező évben viszont ennél alacsonyabb - véli a Citigroup egyik vezető ágazati szakértője. Chris Main egy londoni konferencián kedden azt mondta, hogy idén az év...
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén szigorúbb fogyasztóvédelemi szabályokat fogadott el az online vásárlások esetében. Emellett kötelezővé tennék a vezetéstámogató rendszereket az új gépjárművekben.
Egy floridai anya forró vízbe tette gyereke kezét, így büntette meg, amiért a hat éves fiú megütött egy másik gyereket. A 29 éves Miriam Rebolledo azt mondja, hogy nem rossz anya.