A BMW i8 még mindig az egyik legfuturisztikusabb autó a piacon, pedig a formailag szinte teljesen megegyező Vision Efficient Dynamics tanulmányt még 2009-ben mutatták be a bajorok, és a sorozatgyártású változat is már 3 éve a piacon van. Ettől függetlenül persze jön a kötelező frissítés, amivel együtt bemutatkozik az i8 nyitott tetejű, Roadster kivitele is, méghozzá hamarosan – a németek már…
A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programon (Ginop) belül lendületet vett a mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítésére kiírt Ginop 1.2.1-16 című pályázat eredményhirdetése. Eddig 226 cég jutott összesen közel 39,9 milliárd forintos fejlesztési forráshoz.
A múlt hét elején elképesztő magasságba emelkedett a Mészáros Lőrinchez köthető tőzsdei cégek, az Opus, a Konzum és az Appeninn árfolyama, azóta azonban durva volatilitással fel-le (ma éppen meredeken fel) mozog az árfolyamuk. Megnéztük...
Mariano Rajoy spanyol kormányfő vasárnap a konzervatív Néppárt barcelonai rendezvényén azt kérte, hogy a "csendes többség" váltsa szavazatra a hangját a december 21-i katalán parlamenti választásokon. Az InfoRádiónak nyilatkozó külpolitikai szakértő szerint ez jól mutatja, hogy Spanyolországnak nem érdeke a helyzet szítása, még akkor sem, ha az őri
A felnőttek körülbelül 60 százaléka túlsúlyos, gyermekeknél 20 százalék ez az arány az országban - mondta Kovács Viktória, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet táplálkozástudományi szakreferense kedden az M1 aktuális csatornán.
Hihetetlen nagy bunkóságról tett tanúbizonyságot egy 27 éves brit férfi. Épp hazafelé indult a munkából, amikor útját elállta egy mentőautó, ettől pedig nagyon ideges lett, tollat is ragadott...
"Gratulálok!" - ezt mondta Orbán Viktor az atv.hu-nak, amikor a Parlamentben azt kérdezték, mit szól ahhoz, hogy Tállai András NAV-elnök elintézte, hogy a választókörzetében olcsóbb legyen a benzin. A miniszterelnök azt is hozzátette...
A brit LMBT-t („LGBT”) támogató karitatív szervezetek és LMBT kampányolók hangosan üdvözölték az anglikán egyháznak új, 4700 brit óvodának és iskolának elküldött útmutatóját, amelyben sürgetik a tanintézeteket, tartózkodjanak annak ösztökélésétől, hogy a nebulók alkalmazkodjanak nemi sztereotípiákhoz.
Meglehetősen szűk határidő áll a magyar bankok rendelkezésére az azonnali fizetési rendszer bevezetésére - pedig a valós idejű átutalási rendszerhez nem csak technikai kérdéseket kell megoldani, hanem alapvető folyamatokat kell átalakítani. A magyar bankok azonban készen állnak a változásra - mondta a Privátbankár.hu konferenciáján Domenico Scaffid
Az iraki kurd hatóságok kedden közölték, hogy tiszteletben tartják a régiók elszakadását tiltó legfelsőbb bírósági döntést, és reményüket fejezték ki, hogy lépésük utat nyithat a terület jövőjére vonatkozó tárgyalások előtt.
Két, összesen 78 illegális bevándorlót szállító kamiont tartóztattak fel keddre virradó éjjel a szlovák rendőrök és az idegenrendészet munkatársai Zsolna közelében - közölte a szlovák országos rendőr főkapitányság sajtóosztálya az MTI-vel kedden.
Garázdaság címén indított büntetőjogi eljárást az ukrán nemzeti rendőrség beregszászi osztálya amiatt, hogy vasárnap a város utcáin masírozó ukrán nacionalisták önkényesen levették a magyar nemzeti lobogót a városháza épületéről.
Egész Latin-Amerikára nyithat ajtót az iSRV és az OTT-ONE számára az október végén kötött kolumbiai üzlet – mondta a Világgazdaságnak Kósa Gábor, az iSRV vezérigazgatója.
– Sanyi bá’ nem vállalja, legyen akkor mégis Pruki? Illés Béla, akit ember még nem tudott kihozni a béketűréséből, életében először mérgelődött magában. Gézától, ha tetszett, ha nem, meg kellett válni, nem zuhanhattunk vele együtt a szakadékba csak azért, mert haver – vette át sokadszor a képletet.
Az elmúlt évek egyik legerősebb karácsonyi szezonja várható a magyarországi szállodákban idén, a forgalom a tavalyinál átlagosan 10-15 százalékkal magasabb lehet a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke szerint.
Sportág lesz a magyarországi elektronikus sportból, és az állami támogatásból a visegrádi négyek országai közötti e-sport bajnokság és konferencia is lesz.
Elfogadta a parlament a kisadózó vállalkozások tételes adójáról (kata) és a kisvállalati adóról szóló törvényt módosító fideszes javaslatot. Jövőre az ügyvédi irodák is választhatják a katát.
Felmérések szerint az utazással, szórakozással, ruházattal, elektronikai termékekkel és hitelezéssel foglalkozó elektronikus kereskedelmi oldalak több mint egyharmada megsérti az uniós fogyasztóvédelmi jogot.
Felmérések szerint az utazással, szórakozással, ruházattal, elektronikai termékekkel és hitelezéssel foglalkozó elektronikus kereskedelmi oldalak több mint egyharmada megsérti az uniós fogyasztóvédelmi jogot.