Oroszország kész új fejezetet nyitni az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatában, és baráti viszonyt ápolni vele, de rendezni kell a biztonságot érintő régi problémákat, amelyek elsősorban a stratégiai támadófegyverek csökkentéséről és korlátozásáról szóló egyezményekre, illetve a közepes és kis hatótávolságú rakétákra vonatkoznak - jelentette ki V
Alaposan leosztotta motorpartnerét, a Renault-t a Toro Rosso Forma-1-es csapata azok után, hogy a francia gyártó főnöke, Cyril Abiteboul azt nyilatkozta, a nem megfelelő használat miatt hibásodnak meg az istálló motorjai. Tovább »
„A kormány őszre erőszakos cselekedetekkel riogatott, de nincsenek erőszakos politikai események, és nem is lesznek, amíg azt a kormány ki nem provokálja” – állította az ATV Egyenes beszéd című műsorában Niedermüller Péter. A DK politikusa szerint a magyar állampolgárok döntő többsége nem akar Őcsényt csinálni Magyarországból.
Fontosnak tartja a polgárőrség szerepét a parlagfű elleni védekezésben, a földtulajdonosok szemléletformálásában a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára.
Minket magyarokat a Jóisten egy különös, sajátos észjárással áldott meg, és ez a nyelvünkben is kifejeződik. Ezért mi egy olyan nyelvet beszélünk, amit rajtunk kívül az égegyadta világon senki más nem ért. Ezért mi, magyarok sokszor érezzük úgy, hogy a nyelvünknek a különlegessége az kizár a világból, és bezár bennünket a saját világunkba - fogalma
A genfi választottbíróság álláspontja szerint Zágráb nem tudta bizonyítani az Ivo Sanader volt horvát kormányfő korrupciós ügyében folytatott perben, hogy a vádlott kenőpénzt fogadott el a Moltól, a koronatanú nem volt hiteles, a bíróság...
Oroszország kész új fejezetet nyitni az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatában, és baráti viszonyt ápolni vele, de rendezni kell a biztonságot érintő régi problémákat, amelyek elsősorban a stratégiai támadófegyverek csökkentéséről és korlátozásáról szóló egyezményekre, illetve a közepes és kis hatótávolságú rakétákra vonatkoznak - jelentette ki V
Vlagyimir Putyin szerint azért rendezni kell a biztonságot érintő régi problémákat, amelyek elsősorban a stratégiai támadófegyverek csökkentéséről és korlátozásáról szóló egyezményekre, illetve a közepes és kis hatótávolságú rakétákra vonatkoznak.
Közműhiba elhárítását követő aszfaltozást végeznek szombaton a délutáni órákban a Lehel térnél. A munkavégzés eddig nem okozott fennakadást a forgalomban, a metrópótló autóbuszok folyamatos haladását a BKK, a BKV és a rendőrség munkatársai biztosítják.
A szöuli világkupa még előttünk van, és a Sanghajban zajló vk-n sem jutottunk el még az elődöntőkig sem, de meglehet, hogy a rövid pályás gyorskorcsolyázók olimpiai kvalifikációs sorozatában a tegnapi nap volt a döntő. Az mindenesetre egészen biztos: válogatottunk Kínában hatalmas lépést tett afelé, hogy a maximális létszámmal, tíz fővel, vagyis mi
Fontos meccsek a férfi és a női kézilabda Bajnokok Ligájában, Brazil Nagydíj, az úszók rövidpályás világkupája, labdarúgásban Spanyolország-Costa Rica. A szombati élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
A párom elvesztette a munkáját, állandóan kimerült, rosszkedvű, sehová nem akar menni (orvoshoz pláne nem), senkivel nem akar beszélni, és a szex sem érdekli. Ez már depresszió? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Az izraeli hadsereg légvédelme lelőtt egy, az ország légterébe Szíriából behatoló pilóta nélküli repülőt szombaton - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
Trump és Putyin ismét megerősítette Szíria szuverenitása,egysége, területi épsége és világi jellege irántielkötelezettségét, az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatávalösszhangban.
Csaknem hatvanmilliárd forint értékű fejlesztés valósulhat meg azzal a harmincmilliárd forintnyi támogatással, amelyet 530 mikro-, kis- és középvállalkozás nyert versenyképességének és termelékenységének erősítésére a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP) öt pályázatán – közölte Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium eu
Az idei ősz slágertermékei között szerepel a kerti ház, a traktor, az infraszauna, a robotporszívó és az elektromos kandalló is. Egy friss kutatásból az is kiderült, hogy rajongunk az okos eszközök iránt, és a kényelmünkért egyre többet...
Oroszország kész új fejezetet nyitni az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatában, és baráti viszonyt ápolni vele, de rendezni kell a biztonságot érintő régi problémákat, amelyek elsősorban a stratégiai támadófegyverek csökkentéséről és korlátozásáról szóló egyezményekre, illetve a közepes és kis hatótávolságú rakétákra vonatkoznak - jelentette ki V
Az izraeli hadsereg légvédelme lelőtt egy, az ország légterébe Szíriából behatoló pilóta nélküli repülőt szombaton - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
Megtámadták a Mercedes Forma-1-es csapatának tagjait pénteken, amikor elindultak a pályáról a hoteljuk felé – az istálló egyik tagjának fejéhez fegyvert is tartottak, ám szerencsére mindenki sértetlenül megúszta az esetet. Tovább »
A Mercedes versenyzője, Valtteri Bottas volt a leggyorsabb a Brazil Nagydíj 3. szabadedzésén. A finn 3 ezreddel bizonyult gyorsabbnak Lewis Hamiltonnál, és a Ferrarik lemaradása is igen csekély az időmérő előtt. Tovább »
Egy praktikus kézikönyv teheti a banánszektorban dolgozók életét biztonságosabbá - azokét, akik számunkra a világ legnagyobb mennyiségben és értékben exportált gyümölcsét biztosítják.
A kelet-szlavóniai Haraszti református lelkésze Sárospatakon tanult. Horvátországban javarészt a magyar kisebbség tagjai reformátusok, bár a 2011-es népszámláláson magukat reformátusnak valló több mint négyezer ember közt akadtak csehek és horvátok is. Ugyanezen a népszámláláson amúgy 14048-an vallották magukat magyarnak. (Via MTI)
Az új ukrán oktatási törvény elfogadásáig Kárpátalján egyre nagyobb presztízs övezte a magyar nyelvet. A nyelviskolák és a magántanárok egészen az elmúlt időszakig nem győztek megfelelni az ukrán ajkúak megnövekedett nyelvtanulási igényének. Tavaly tavasszal a magyar kormány támogatásával nyelvtanfolyamok indultak a zömében ukrán nyelvű település
Fontosnak tartja a polgárőrség szerepét a parlagfű elleni védekezésben, a földtulajdonosok szemléletformálásában a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára.
Mától bárki visszarepülhet a csilisbabos csattanós pofonok nosztalgikus világába, elég megszorítani a kétméteres bronz Bud Spencer kezét a Corvin sétányon. Tasnádi Szandi szobrász beszél művéről.
Az Országos Rendőr-főkapitányság és az Országos Polgárőr Szövetség közös sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet az év végi ünnepekkel kapcsolatos veszélyekre, illetve azok megelőzési lehetőségeire.
A válság elmúltával újra évi kb. 150 ezer ingatlan cserél gazdát a hazai piacon, nem túlzás tehát összességében több ezermilliárdos piacról beszélni. Ráadásul a fellendülés, így a bővülés vége még nem látszik: csak tavaly...
A hotelt az teszi igazán különlegessé és hangulatossá, hogy egy óriási gabona siló (a Szaharától délre fekvő Afrika legmagasabb épülete volt nyitáskor) ad otthont neki.
Nem könnyű a tűzhely, vagy főzőkályha tisztán tartása, hiszen ha minden használat után nem takarítod le, gyorsan lerakódnak a szennyeződések, amelyek ha megszáradnak, az eltávolításuk nagyon nehézkesé válik.
Buliról bulira hívják a 11 éves fiút, aki hihetetlen módon képes imitálni a legendás előadó, Michael Jackson minden mozdulatát. Videoklipekből leste el a jellegzetes pózokat, koreográfiákat.