2017. október 9. hétfő

okt. 9
13:45
Zeneszüret világhírű előadókkal (autopro)
A Szentpéterváron született hegedűművész, Alina Pogostkina (képünkön) és a Budapesti Fesztiválzenekar közös koncertjével, a nemzetközi zenei élet kimagasló alakjával, az amerikai Marin Alsop vezényletével nyitott az idei pécsi Zeneszüret fesztivál. A hangverseny előtti prológuson a művészeket személyes ihletettségükről, életükről vallottak, a fanfá
okt. 9
13:45
Vettel reménye elszállt, Hamilton közel a célhoz (Azenpenzem)
A Honda szuzukai tesztpályáján már az ötödik körben eldőlt a Japán Nagydíj, és ezzel érdemben a 2017-es Formula–1-es világbajnoki cím sorsa. Ekkor történt, hogy a címvédő Lewis Hamilton mellől rajtoló négyszeres világbajnok Sebastian Vettel egyre hátrább szorulva, nyilvánvaló technikai problémákkal küszködve – a rajt előtt percekkel cseréltek a Fe
okt. 9
13:46
Nem akármilyen üzletet ütöttek nyélbe az oroszok (Privátbankár)
Kína után most a szaúdiaknak adnak el rakétarendszereket.
okt. 9
13:46
Ne megszokásból közlekedjen hétfőtől! (Menedzsment Fórum)
A 3-as metróvonal jövő hónapban kezdődő felújításához kapcsolódóan hétfőtől, várhatóan november 5-ig, időszakos "mozgó terelések" lesznek a pótlóbuszok közlekedését segítő forgalomtechnikai eszközök telepítése miatt - közölte a BKV Zrt. vasárnap az MTI-vel.
okt. 9
13:46
Hatalmas szigorítás jön az Európai Unióban (Infostart)
Május végén lép életbe az úgynevezett GDPR, vagyis az uniós egységes adatvédelmi rendelet- közölte a PwC adatvédelmi és adatbiztonsági szakjogásza. Csenterics András szerint a szigorúbb rendszerben több lesz a magánadatot védő elem, a szervezetekre viszont komoly feladatok várnak a felkészüléshez és a megfeleléshez.
okt. 9
13:46
Életünkben is lehetünk szervdonorok (Infostart)
Október második szombatja a Szervdonáció és Transzplantáció Világnapja. Magyarországon 1300-1400 ember van várólistán. Szakemberek szerint az élődonoros szervátültetés is segíthetne a helyzeten, de sokan nem is hallottak róla.
okt. 9
13:46
Richard Thaler amerikai közgazdász kapta meg a közgazdasági Nobel-emlékdíjat (Menedzsment Fórum)
Az idei közgazdasági Nobel-emlékdíjat Richard H. Thaler amerikai közgazdász, a Chicagói Egyetem professzora kapta.
okt. 9
13:46
Ennyit kell(ene) mozogni (Infostart)
A legújabb, 17 országra kiterjedő vizsgálat igazolta az életmód orvoslás rég hangoztatott állítását, miszerint a mozgás akár életet is menthet - hangsúlyozta Babai László, a Magyar Életmód Orvostani Társaság elnöke.
okt. 9
13:46
Elhunyt Aradszky László (Infostart)
Aradszky László táncdalénekes vasárnap este, életének 83. évében elhunyt.
okt. 9
13:46
Aranylabda-jelölés: így szivárognak a nevek (Infostart)
Több részletben derül ki, hogy kik a jelöltek.
okt. 9
13:46
Brutális fordulat az időjárásban: Nagyon hideg lesz, de lesz más is, ami tönkreteszi a hétvégét (Blikk)
Nem csak a hideg lesz a gond...
okt. 9
13:46
Mutatjuk, hogy mit reggelizzen, ebédeljen és vacsorázzon (WebBeteg)
A rendszeres testmozgáson és káros szenvedélyektől mentes életmódon kívül a helyesen összeállított étrend is nagyon fontos. Szervezetünk megfelelő működéséhez a különböző napszakokban más és más tápanyagokat, valamint ételeket célszerű fogyasztani, miáltal alapanyagcserénk optimálisan fogja ellátni feladatát, és testünk nem szenved hiányt az alapan
okt. 9
13:46
Vélhetően nem fegyveres beavatkozásra gondolhatott Trump Észak-Koreával kapcsolatban (ProfitLine)
Vélhetően nem a fegyveres beavatkozásra gondolhatott Donald Trump abban a Twitter-üzenetében, amelyben azt írta, hogy Észak-Koreával kapcsolatban csak egy megoldás létezhet - mondta az Eötvös Loránd Tudományegyetem Koreai Tanszékének vezetője hétfőn az M1 aktuális csatorna műsorában.
okt. 9
13:46
Durva kartellezéssel buktak le két EU-s ország bankjai (Portfolio)
Brüsszel bankfelügyeleti ellenőröket küldött néhány bankszövetségi irodába Lengyelországban és Hollandiában, a gyanú szerint ugyanis a pénzintézetek összejátszottak, hogy megakadályozzák a rivális fintech-cégek hozzáférését...
okt. 9
13:46
Így láncolja magához ügyfeleit a Telekom: még a bankok is foghatják a fejüket (Pénzcentrum)
Ha hűségszerződést kötünk egy mobiltelefon-szolgáltatónál, akkor olcsóbban juthatunk hozzá drága mobilokhoz, ugyanakkor két évig csak úgy mehetünk át egy másik céghez, ha annak kedvezőbb ajánlata lenne számunkra, hogy kötbért fizetünk...
okt. 9
13:46
Tápanyagok, amivel elősegíthetjük szemünk egészségét (Édenkert)
Magyarországon évente több mint 6000 fővel nő az új, súlyosan látássérült személyek száma. Ha jobban odafigyelünk táplálkozásunkra szemünk egészségéért is többet tehetnénk!
okt. 9
13:46
Tűz miatt kellett kiüríteni a Nemzeti Színházat (ATV)
Kisebb tűz miatt kiürítették a budapesti Nemzeti Színházat vasárnap délután, senki nem sérült meg - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel. A Nemzeti Színház sajtósa az MTI-nek azt mondta: az egyik darabot félbe kellett szakítani, az esti előadást megtartják.
okt. 9
13:46
Így kell ötven év után renoválni egy házat (Player)
Az iskolai mintapélda most Brazíliából érkezik.
okt. 9
13:46
Indul a metrófelújítás, felfordul a város (HírTV)
Elkezdték a pótlóbuszok közlekedését segítő forgalomtechnikai eszközök telepítését, időleges lezárások jönnek.
okt. 9
13:46
Kubatov és Lázár stadiont avattak (HírTV)
Új stadiont kapott a harmadosztályú Makó labdarúgócsapata. A 400 millió forintos beruházás 70 százalékát taotámogatásokból fedezték.
okt. 9
13:46
Döbbenetes bejelentés: Lemondott a magyar válogatott csapatkapitánya (Femcafe)
Hétfőn jelentette be.
okt. 9
13:46
Lakatos Márk stílust váltott, vadiúj külsővel lepte meg rajongóit (Femcafe)
Nagy változásra szánta el magát és fotókat is mutatott.
okt. 9
13:46
Egy kis luxus a hétköznapokra: Spagetti lazacos tejszínmártással (Femcafe)
Mindenkinek jár ennyi kényeztetés. Arról nem is beszélve, hogy nem csak isteni, de nagyon gyorsan elkészíthető főétel.
okt. 9
13:46
Meddig vagy termékeny? (Glamour)
Már később vállalunk gyereket, mint a szüleink.
okt. 9
13:46
Egy vállalkozó ugrott le a völgyhídról (Hírklikk)
A rendőrség elmondása szerint a férfi azonos azzal a vállalkozóval, akinek felelősségét vizsgálták a Kaposújlakon illegálisan lerakott bontási hulladék ügyében, és első fokon elmarasztalták. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata megerősítette továbbá, hogy az említett vállalkozó Kőröshegynél bekövetkezett halálesetében az idegenkezűs
okt. 9
13:47
Megrendült Csonka András. Ezekkel a szavakkal köszönt el örökre tőle (Blikk)
Gyászol a színész.
okt. 9
13:47
Új Experience Design vezető az Isobar Budapestnél (Kreatív Online)
Busák István az elmúlt hat évet az Egyesült Arab Emírségekben töltötte, az ügynökséghez 10 év után tér vissza.
okt. 9
13:47
Dráma a Fideszben: egy-két poszt még nem dőlt el a novemberi kirakat tisztújítás előtt (444.hu)
A demokrácia ünnepe lesz a kongresszus.
okt. 9
13:47
Cuki videó: kétévesen számlát kapott az étteremben (Blikk)
Sokkolta a kislányt, amikor nagyapja helyett előtte landolt a tízezres számla.
okt. 9
13:47
Mindenki a tévé elé: vasárnap este támadnak a marslakók! (Blikk)
H. G. Wells Világok harca című, 1898-ban megjelent fantasztikus regénye a sci-fi irodalom klasszikus, műfajteremtő darabja. A marslakók támadásáról szóló történetet George Pal vitte filmre 1953-ban. Fél évszázaddal később Steven Spielberg készítette az újabb feldolgozást, ami vasárnap este 21.45-től a Tv2-n látható.
okt. 9
13:47
Vascsővel támadt haragosára egy bedrogozott férfi Pilisszentivánon (Blikk)
A solymári férfit előzetes letartóztatásba helyezte a rendőrség.
okt. 9
13:47
Szörnyű: nászútján diagnosztizálták félre a súlyosan beteg lányt - az életébe került (Blikk)
A boldog menyasszony a nászúton lett rosszul. Először félrediagnosztizálták, később belehalt a súlyos betegségbe.
okt. 9
13:47
Taroltak a magyarok a karate-világbajnokságon (Blikk)
A felnőttek és az ifik egyaránt rengeteg érmet nyertek.
okt. 9
13:47
Dalra fakadt Gesztesi Hajdú Péter műsorában (ATV)
Hajdú Péter a tőle megszokott alapossággal járja körbe azokat a témákat, amikről mindenki beszél, amik mindenkit érdekelnek. Ezúttal vendégei lesznek Gesztesi Károly és Kovács Áron, valamint érkezik Danny Blue, illetve jön a telefonbox a Rippel fivérekkel. Esti Frizbi Hajdú Péterrel, vasárnap este, 21:00-kor az ATV-n.
okt. 9
13:47
A vártnál hosszabb lehet a Bayern München kapusának kényszerpihenője (ATV)
Manuel Neuer, a Bayern München világbajnok kapusa szerint lábsérülése miatt akár hosszabb időt is távol tölthet a labdarúgópályáktól, mint arra eredetileg számítottak.
okt. 9
13:47
A spanyol miniszterelnök nem zárja ki Katalónia autonómiájának felfüggesztését (ATV)
A spanyol miniszterelnök nem zárja ki, hogy az alkotmány adta lehetőségekkel élve Madrid felfüggeszti Katalónia autonómiáját.
okt. 9
13:47
Autó hajtott a gyalogosok közé Londonban (444.hu)
Egyelőre vizsgálják, hogy terrortámadás történt-e.
okt. 9
13:47
Mindenki megőrült: egy kormánypárti tévés összegraffitizte Simicska Lajos házát (444.hu)
Magyarországon tényleg úrrá lett a téboly. A firkáló ráadásul nemrég még Simicska Lajos kenyerét ette.
okt. 9
13:47
Jöjjenek a fiatalok! :((((((( (444.hu)
U-21-es felkészülési mérkőzés (fodball!) a Szusza Ferenc Stadionban, csütörtök este: Magyarország–Olaszország 2:6. (NSO)
okt. 9
13:47
Lustáknak is van ám Fiesta - Ford Fiesta automata teszt (Autónavigátor)
Megéri felárát az automata váltó? És mennyire indokoltak a sportabroncsok egy szupermini esetében? Ellentmondásos Fiestát vallattunk.
okt. 9
13:48
Alig bírják az iramot – nagy a baj a Teslánál (Privátbankár)
Feltorlódtak a Model 3 rendelések, csúszik az új bejelentés.
okt. 9
13:48
Eszméletlen, mit megengedhetnek ma már maguknak a magyar fiatalok (Infostart)
Az Y és a Z generációnak, vagyis az 1980 és 1995, valamint az 1997 és 2007 között született korosztálynak egészen más igényei vannak a munkaerőpiacon, mint a korábban született generációnak – mondta az InfoRádiónak Ujváry Enikő, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Munka-Magánélet Programjának vezetője.
okt. 9
13:48
Amerikai közgazdász kapta meg a közgazdasági Nobel-emlékdíjat (Infostart)
Az idei közgazdasági Nobel-emlékdíjat Richard H. Thaler amerikai közgazdász, a Chicagói Egyetem professzora kapta.
okt. 9
13:48
EU-s eljárás indult Magyarország ellen az ekáer miatt (Menedzsment Fórum)
Tállai András szerint ezzel Brüsszel az adócsalók pártjára állt.
okt. 9
13:48
Így sikerült elárverezni a híres amerikai elnök motorcsónakját - fotók (Infostart)
John F. Kennedy hajdani amerikai elnök ötméteres mahagóni motorcsónakját az előzetesen várt összegnél jóval kevesebbért árverezték el.
okt. 9
13:48
"Csak" 31,5 millió dollárral kezdett a Szárnyas fejvadász 2049 (Infostart)
31,5 millió dolláros (8,3 milliárd forint) jegyeladást produkált nyitóhétvégéjén a Szárnyas fejvadász 2049 című film az észak-amerikai mozikban.
okt. 9
13:48
Rekord áron adja el kulcsemberét a Veszprém kézilabdacsapata (Infostart)
Aron Palmarssont a Barcelona vásárolja meg.
okt. 9
13:48
Nem azt kapjuk ma az időjárástól, amit előzetesen vártunk (Blikk)
Ugyan az elmúlt napokban minden jel arra mutatott, hogy igencsak fázós és esős hétvégének nézünk elébe, de most úgy tűnik, annyira mégsem fogunk elázni, mint vártuk.
okt. 9
13:48
Orbán nekiment Vonának a parlamentben - percről percre (ATV)
Ismét ülésezik a parlament, az azonnali kérdések órájában pedig Orbán Viktor válaszol a képviselők felszólalásaira.
okt. 9
13:48
Sokkoló átalakulás: Teljesen új külsőt kapott az X-Faktor versenyzője (Femcafe)
Mézes Norbira alig lehet ráismerni.

Keresés