Csökkent azoknak a kis-és középvállalkozásoknak a száma, amelyek javulást várnak a gazdaság általános helyzetében. A munkaerőhiány problémáját egyre jelentősebbnek érzik a cégvezetők, miközben negatívnak látják a kormány ezen területen nyújtott teljesítményét.
A vasárnapi Japán Nagydíj után a szezon utolsó négy versenyén már Carlos Sainz Jr. ül majd a gyengén teljesítő Jolyon Palmer helyén a Formula-1-es Renault csapatnál.
Az MSZP él és folytatja azt a munkát, amelyet Botka László volt miniszterelnök-jelölt vezetésével megkezdett - jelentette ki az ellenzéki párt elnöke szombaton Budapesten sajtótájékoztatón
Épp jókor talált rám Csete Örs 1956 személyesen című albuma. A minap ugyanis a nyolcéves nagyfiam elém penderült, hogy van-e könyvünk az ’56-os forradalomról, mert ha igen, abból olvassak esti mese helyett. Gondoltam, mi sem egyszerűbb, hiszen ott sorakoznak a polcunkon Makkai Ádám, Ferdinandy György és Sárközi Mátyás kiváló könyvei, már csak válas
Az elmúlt hetekben már nem talált újabb szennyezett tojásszállítmányt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, ám továbbra is óvatosságra inti a fogyasztókat.
Egészen elképesztő, hogy mi megy a magyar autópályákon. Szerencsésebb esetekben csak pár ezer autós délelőttje, délutánja megy tönkre, szerencsétlenebb esetekben viszont emberek teljes élete. Egyrészt azért, mert vannak, akik nem odafigyelve...
Folyamatosan nő a kiskereskedelmi forgalom, aminek egyik oka az online pénztárgépek bevezetése lehet - mondta Csath Magdolna közgazdász szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
Eleinte kevés lesz a felhő, majd az éjszaka második felétől északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, de legfeljebb reggel a Fertő körül lehet kisebb eső.
Se előtte, se azóta nem láttak illegális határátlépőt a csongrádi településen, mégis az augusztusban történtekre hivatkozva állítanák fel a mezőőri szolgálatot.
Nagyon félünk a kórokozóktól, azok közül is leginkább a nyilvános WC-k környékén meglapuló vírusoktól és baktériumoktól – derült ki egy felméréséből. A megkérdezett magyarok fele még az edzés utáni mosdást is kihagyja, ha nem tartja elég tisztának a nyilvános zuhanyzót, és minden ötödik válaszadó inkább gyalog megy, mintsem hogy elkapjon valamilyen
Az idei első félévben kiadott közel 20 ezer építési engedély közül minden másodikat többlakásos társasházi beruházáshoz állították ki. Az ütemesen bővülő újlakás piacon a tervezőasztalról akár ötödével olcsóbban juthatnak...
Az MSZP él és folytatja azt a munkát, amelyet Botka László volt miniszterelnök-jelölt vezetésével megkezdett - jelentette ki az ellenzéki párt elnöke szombaton en sajtótájékoztatón.
Milyen határidővel kell beadnia az egyéni vállalkozónak a 2017. évi bevallását, ha 2017. 10. 01-jétől lesz katás? Milyen számú bevallásokat és mikor kell beadni az egyéni vállalkozás megszűnésével (átalakulásával) kapcsolatban? – kérdezte olvasónk. Szipszer Tamás adótanácsadó, mérlegképes könyvelő válaszolt.
Történelmi adóreform készülődik az Egyesült Államokban, Donald Trump azt ígéri, hogy kedvezni fog a cégeknek. Ha sikerül keresztülvinnie tervét és jelentősen csökken a társaság adókulcs, az a vállalatok profitján is érződni fog...
Törökország és az általa támogatott szíriai lázadócsoportok komoly hadműveletbe kezdenek az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban, amelyet szélsőséges lázadók tartanak ellenőrzésük alatt - jelentette be Recep Tayyip Erdogan török elnök pártjának szombati gyűlésén
Belgrádi sérelmek a brüsszeli kettős mérce miatt Nem okozott nagy örömet eddig az október a szerb politikának: a katalán népszavazás utózöngéi miatt ugyanis a szerb vezetés kettős mércét emleget Brüsszellel kapcsolatban
A i Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága súlyos testi sértés bűntett gyanúja miatt indított nyomozása keretében keresi a képen látható férfit. Aki felismeri, értesítse a hatóságot!
Egy ifjú fotós, Tyler Lillico több mint 20 000 képet lőtt szerte Kanadában és az Egyesült Államokban, hogy aztán elkészítse ezt a lenyűgöző timelapse videót. Elmondása szerint 2 éven át dolgozott rajta, sokszor korán reggel és késő éjszaka is, hogy a természet minden szépségét megmutathassa. Az elkészült felvétel szerintünk zseniális lett, van vala
Több ezren tüntettek Spanyolország fővárosában, Madridban és a katalán régió székhelyén, Barcelonában szombaton a katalán függetlenségi népszavazás nyomán kialakult helyzet tárgyalásos rendezését követelve a spanyol és a helyi vezetőktől
Fél éve van a piacon, népszerűsége töretlenül nő, brand-szakmai színtéren pedig a csúcson nyitott az idén tavasszal bevezetett Souldrops. A hazai Arany Penge, valamint a régió meghatározó versenye, a Golden Hammer után most a világ egyik legnagyobb reklámpiaci fesztiválján a Clio Awards-on hozta el a csomagolás-design kategória ezüst díját. A körny
Búvárok megtalálták a két hónappal ezelőtt titokzatos körülmények között meghalt Kim Wall svéd újságírónő levágott fejét, két lábát és ruháit – jelentette be szombaton a dán rendőrség
Korábban szakmai alapon döntöttek arról, melyik rákellenes gyógyszereket kaphatják meg a betegek, de most az állam megvonná a támogatást a rákgyógyszerek egy részétől, ezzel rontva az érintett daganatos betegek életkilátásait – figyelmeztet a Gyógyulj Velünk Egyesület.
Oroszország-szerte megmozdulásokra került sor szombaton azért, hogy a hatóságok engedélyezzék Alekszej Navalnij bebörtönzött orosz ellenzéki vezető indulását a jövő évi elnökválasztáson.
Egy friss felmérés szerint a lakosság felének nincs semmilyen megtakarítása, aki pedig félre tud tenni valamennyit, az vagy lakásra és nyugdíj-kiegészítésre gyűjt, vagy a váratlan helyzetektől tart leginkább. A kutatásban résztvevők több mint 90 százaléka életszínvonal csökkenést jósol a nyugdíjas éveire, amennyiben nem lesz addig elegendő félretet