John Lennon eddig ismeretlen fotói kerültek elő egy limlomos fiókból, a tulajdonos a liverpooli The Beatles Story múzeumba vitte be őket értékbecslésre - adta hírül a BBC pénteken.
Márkánként több tízezres eltérés is lehet a főbb alkatrészek árai között. Egy átlagos magyar autó karbantartására közel 80 ezer forintot költ egy magyar család évente – derült ki a Bárdi Autó megbízásából, ezer fő megkérdezése alapján, a Trend International által készült kutatásból.
Mégsem emelkedik 2018-tól a reklámszatyrok és a reklámhordozó papírok termékdíja - így döntött a parlament a múlt héten a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény módosításakor. Az előterjesztésből az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának javaslatára kerültek ki a díjemelésre vonatkozó rendelkezések azzal az indokolással, hogy az unió még n
A svájci szövetségi bíróság elutasította Horvátország kérelmét, hogy helyezze hatályon kívül a genfi Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottságnak (UNCITRAL) az Ivo Sanader volt horvát kormányfő korrupciós ügyében hozott döntését és Zágrábra nézve kedvezőtlen határozatát - közölte az N1 horvát hírcsatorna pénteken
Pénteken napközben sem tért magához a forint az euróval szemben, ahogy az európai deviza sem tud korrigálni a dollár ellenében. Az euró sem tér magához 2017.10.27 13:12Az euró sem tud erősödni a dollárral szemben, most 0,3%-os gyengülésben...
Négyezermilliárd forintot fordít a kormány 2022-ig közúti és vasúti fejlesztésekre - erősítette meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára Győrben, a 83-as út kétszer kétsávosra bővítésének alapkőletételén.
Egy 2016. novemberi kormányhatározat rögzíti a Magyarország rövid és középtávú kötött pályás fejlesztéséhez kapcsolódó beruházások projektlistáját, amelyben a kezdetektől szerepelnek a Budapest Keleti és Budapest Nyugati pályaudvarok épületfelújításai is
Végleg beszünteti működését péntek este a fizetésképtelen Air Berlin német légitársaság, ezzel érvényét veszti nagyjából 200 ezer menetjegy. A vásárlók közül csak azok kapják vissza a teljes vételárat, akik jegyüket a fizetésképtelenség...
A svájci szövetségi bíróság elutasította Horvátország kérelmét, hogy helyezze hatályon kívül a genfi Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottságnak (UNCITRAL) az Ivo Sanader volt horvát kormányfő korrupciós ügyében hozott döntését és Zágrábra nézve kedvezőtlen határozatát – közölte az N1 horvát hírcsatorna pénteken.
Márkánként több tízezres eltérés is lehet a főbb alkatrészek árai között. Egy átlagos magyar autó karbantartására közel 80 ezer forintot költ egy magyar család évente – derült ki a Bárdi Autó megbízásából, ezer fő megkérdezése alapján, a Trend International által készült kutatásból.
Ha ránézünk a pénteki grafikonokra, az az érzésünk támadhat, hogy Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke bombát robbantott a tegnapi EKB-ülésen, holott a fő bejelentés, miszerint 30 milliárd euróra csökken (vagyis feleződik) a havi eszközvásárlás januártól, a piaci várakozásoknak megfelelően történt, írja John Hardy, a Saxo Bank elemzője.
A kormány iparfejlesztési törekvései között kiemelt szerep jut az egészségiparnak, amely a magyar gazdaság egyik kitörési pontja - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten a 77 Elektronika Kft. Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Központjának átadó ünnepségén.
Ma Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter részvételével átadták a 77 Elektronika Kft. budapesti székhelyén a több mint 1 milliárd forintos beruházással elkészült önálló Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Központot. A mérnökök...
Rábízná-e a kedves olvasó több tíz millió forint értékű tulajdonát egy vadidegenre, illetve fizetne-e több százezer forintot valakinek, aki azt állítja, hogy rendelkezik egy lakással? A lakásbérleti piac tele van buktatókkal mind a bérlők, mind a kiadók részéről. Egy magyar startup azt ígéri, hogy leveszi a vállakról a terhek egy részét.
Svájcban sem helyezték hatályon kívül egy az Ivo Sanader volt horvát kormányfő korrupciós ügyében hozott korábbi döntést és a Zágrábra nézve kedvezőtlen határozatot.
Csütörtökön adták át a nemzetközi jogot kutató magyar jogtudós emlékére alapított Herczegh Géza Nemzetközi Jogi Emlékérmet, amelyet idén Berkes Antal, a manchesteri egyetem fiatal oktatója kapott.
A svájci szövetségi bíróság elutasította Horvátország kérelmét, hogy helyezze hatályon kívül a genfi Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottságnak (UNCITRAL) az Ivo Sanader volt horvát kormányfő korrupciós ügyében hozott döntését...
Ma Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter részvételével átadták a 77 Elektronika Kft. budapesti székhelyén a több mint 1 milliárd forintos beruházással elkészült önálló Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Központot. A mérnökök...