Elég merész magyarázat azután, hogy 2016 vége és 2017 augusztusa között kéttucatnyian panaszkodtak szenvedtek fejfájástól, rosszulléttől, enyhe agykárosodástól vagy tartós, súlyos halláskárosodástól.
A hozzá kapcsolódó életérzés tette a rockzenét meghatározó művészetté 1964 és 1970 között - mondta Földes László Hobo az InfoRádió Aréna című műsorában. A Kossuth-díjas előadóművész hozzátette, más korban, hiába játszik egy zenekar szédületesen jól, nem tudja azt átvenni.
Az elmúlt hónapban az iraki kormány és Kurdisztán közötti feszültség felfelé nyomta az olaj árát, de nem várható, hogy a térség további árrobbanás gyújtópontjává válik.
Ma már 10-ből 7 hagyaték szinte biztosan érintett valamilyen hitellel, ezért jelentősen megnőtt az elmúlt években az örökséget visszautasítók aránya Magyarországon. A közjegyzők tapasztalatai szerint az örökösök félelemből sok...
Négy ballisztikus rakétát indított el főparancsnoki minőségében Vlagyimir Putyin elnök az orosz hadászati nukleáris erők hármasának irányítási gyakorlata keretében – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken Moszkvában.
Hat új átkelő is nyílik az osztrák–magyar határon a közeljövőben, amelyek azt a célt szolgálják, hogy erősítsék a határ menti régióban a történelem során kialakult társadalmi, gazdasági, szomszédsági kapcsolatokat – jelentette be csütörtökön Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Pécs - Harmadszor nyújtottak be vádiratot azzal a két nővel szemben, akik uniós támogatás ígéretével csaltak ki pénzt emberekből. A csalók egy hitelközvetítő irodával kötött együttműködési megállapodás keretében kínáltak pénzügyi szolgáltatásokat.
Egymilliónál kevesebb járműnek van év végi évfordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződése, így a segédmotoros-kerékpárok nélkül számított 4,7 millió gépjármű mintegy 32 százalékának, a személygépkocsik közül kevesebb mint 967 ezer járműnek a szerződését kell megújítani ősszel.
A jövő nem az uszítóké: a gyűlölet nem közösséget, csak megkeseredett, egymásban is ellenséget látó, önmagukkal is békétlen embereket teremt – ezt Soros György írta az Élet és Irodalomban a 100 éve született Vásárhelyi Miklósra emlékezve.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) tájékoztatása szerint a csütörtöki késő esti 8-14 fokról péntek hajnalra 5 és 11 fok közé csökken a hőmérséklet.
A gyorsétterem láncok álláshirdetéseikben sokszor nem árulják el, pontosan milyen bérezést ajánlanak a munkavállalóknak. Persze itt-ott kiszivárgott adatokból és hirdetésfoszlányokból el lehet csípni egy-egy árulkodó információt....
Brian Moynihan, a Bank of America vezérigazgatója szerint a bitcoin és a hozzá hasonló kriptodevizák anonimitásukból fakadóan sok problémát okozhatnak a hatóságoknak. Ezzel szemben a bankok átlátható működése nagyobb biztonságot nyújt...
A HVG.hu úgy tudja, sem egyházi körökben, sem a kormány részéről nem készül olyan módosítás, amely meghatározná, hogy mi legyen a sorsuk a be nem ültetett embrióknak.
Más nemzeti bankokhoz hasonlóan a nemzetközi pénzügyi jelenlétet és kapcsolattartást szolgálja a Magyar Nemzeti Bank olaszországi irodájának megnyitása – mondta Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az olasz fővárosban működő MNB-képviselet hivatalos megnyitóján csütörtök este.
Tizennyolc százalékkal növelte üzemi eredményét az amerikai Boeing repülőgépgyártó a tavalyihoz képest erősebb kereslet miatt, és felfelé módosította az egy részvényre jutó eredmény-előrejelzését.
A tizenkét országot egybekapcsoló Duna kiváló példája annak, hogy a nagy vízgyűjtő területek nemzeteinek közösen kell fellépniük a klímaváltozás kihívásaival szemben - nyilatkozta Bozán Csaba, a szarvasi Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) öntözési és vízgazdálkodási szakembere, miután Rómában szerdán véget ért a Víz és Klíma nemzetk
Mivel csak átmenetileg szünetel a nyugdíjkifizetés, így a jog nem sérül, és az érintett személyek maguk dönthetik el, hogy dolgoznak, vagy nyugdíjba vonulnak, ezért az Alkotmánybíróság a mai határozatában kimondta, hogy lehet szüneteltetni...
Más nemzeti bankokhoz hasonlóan a nemzetközi pénzügyi jelenlétet és kapcsolattartást szolgálja a Magyar Nemzeti Bank olaszországi irodájának megnyitása - mondta Windisch László.
John F. Kennedy néhai amerikai elnök meggyilkolása előtt nem egészen fél órával rejtélyes figyelmeztetést kapott egy vidéki brit lap arról, hogy hamarosan valamilyen "nagy hír" várható.
Marton László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színházi rendező közleményt adott ki az október 19-én kipattant botrány kapcsán, amikor Sárosdi Lilla színésznő a nyilvánosság előtt beszélt arról, hogy a Vígszínház volt főrendezője zaklatta őt.
Peller Mariann a közösségi oldalán jelentette be, hogy felmond a Petőfi rádiónál. Ennek fő oka, hogy a koránkelés miatt nem tudott elég időt a kisfiával tölteni. Szeretne mostantól többet a családjával lenni, valamint a Life TV-re készülő műsorára koncentrálni.
A gyerekek jelentik a jövőt, így a bölcsődefejlesztés befektetés a közös jövőbe – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára pénteken, egy XXI. kerületi bölcsődében tartott sajtótájékoztatón.
Mi köze egymáshoz a jégkockának és a farmernadrágnak? Hogyan segít az ecet a nadrágodon? Hogyan válaszd ki a méretedet próba nélkül? Ha eddig nem tudtad ezekre a kérdésekre a választ, nézd meg ezt a két zseniális videót!
Nem állhat meg Európa újraegyesítésének folyamata, nem maradhatnak fehér foltok Európa délkeleti felén, az EU jövőjéről folyó vitában kiemelt helyen kellene szerepelnie a bővítésnek – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken az Országházban.
Mi az EESZT? Mikortól lép életbe? Miért fontos a bevezetése? Összegyűjtöttük a legfontosabb kérdéseket az Elektronikus Szolgáltatási Tér és az e-recept témakörében, amikre az Állami Egészségügyi Ellátó Központ munkatársaitól kaptunk válaszokat.
Tegnap soha nem látott magasságba emelkedett az OTP árfolyama. Adódik a kérdés, meddig emelkedhet még, és hol érdemes beszállni egy ekkora rali után? Új csúcs Tegnap, ha csak 10 forinttal is, de új történelmi csúcsra emelkedett...