Úgy gondolom, hogy a globális gazdaság kilátásai szempontjából a legfontosabb ábra az, amit a szövegbe mellékeltem és amely a fejlett világbeli munkanélküliségi rátát mutatja.
A Szabó Zoltán újságírót megverő biztonsági őrt elbocsátotta munkáltatója, egy alvállalkozó biztonsági cég, a műszakvezetőt, aki nem adta oda a vásárlók könyvét az újságírónak, a KFC felfüggesztette - írta lapunknak Fukcius Tamás, az AmRest Kft. ügyvezetője, a KFC regionális igazgatója. Hozzátette, hogy az ügy fényében munkatársaiknak újra oktatják
Partnerségi megállapodást kötött hétfőn Szolnokon a Bizalom Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet és a Coop Szolnok Zrt., hogy ösztönözzék a dolgozni akaró nyugdíjasok munkába állását.
Könnyítene az élelmiszeradományozás szabályain az Európai Unió, ezzel is erősítve az élelmiszerhulladék keletkezése elleni fellépést – közölte az uniós bizottság.
Karas Monikától azt szerettük volna megtudni, hogy a közelmúlt rádiós pályázatainál szakmai vagy politikai érdekek érvényesültek. Az ellenzéki pártok szerint a hatóság is a Fidesz bábja.
Noha hosszú generációk óta a saját tulajdon és a megtakarítások felhalmozása jelentette a biztos pontot, manapság átalakulóban van ez a szemlélet. Úgy tűnik, a fiatalabb generáció már egyre inkább bérel, ugyanakkor a különböző konstrukciók lehetőségeivel kapcsolatban még vannak „homályos” foltok.
Rendeletet írt alá hétfőn Vlagyimir Putyin orosz elnök az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozata által elrendelt, Észak-Korea elleni gazdasági korlátozó intézkedésekről. A határozatot a Biztonsági Tanács 2016. november 30-án fogadta el a Phenjan által 2016. szeptember 9-én végrehajtott ötödik kísérleti atomrobbantás után. A döntés megtiltj
Igencsak feladja ma a séf a leckét a Konyhafőnök VIP első versenynapján Dobó Áginak, Vágó Pirosnak, Nyári Aliznak, Szabó Sipos Barnabásnak, Nébald Olivérnek (Éjjel-Nappal Roland) és Lakatos Márknak, mikor megmutatja nekik, mit is vár el tőlük az egyik feladatban.
Ma tette közzé az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat a tagországok szegénységi adatait. A magyar számok már egy fél éve ismertek ugyan, de most nyílik lehetőség ara, hogy ezeket összevessük a az összes többi ország helyzetével....
A környező országokban épp a magyar modell alapján indult olyan börtönellenőrző civil program, amit most megszüntetnek. Azerbajdzsánra fogunk hasonlítani ezentúl, miközben a börtönökben egyre szigorúbbak a szabályok.
Holokauszttagadó kijelentései miatt hathavi letöltendő börtönre ítélték hétfőn Németországban a sajtó által csak "náci maminak" emlegetett 88 éves Ursula Haverbecket.
Tulajdonképpen mindegy, hogy milyen készülék és milyen operációs rendszer fut rajta, ha aktiválva van a bluetooth, a hatótávolságon belül lévő támadó könnyedén be tud törni anélkül, hogy a felhasználó bármit is észlelne ebből.
Az ország valamennyi megyeszékhelyén összefogtak az Új Nemzedék Központ önkéntesei és munkatársai, hogy a „72 óra kompromisszum nélkül” önkéntes akció részeként segíthessenek másoknak, tegyenek valami jót a lakóhelyükért, környezetükért.
A baba megszületését követően a kezdetben steril, kórokozómentes bélcsatorna néhány óra leforgása alatt benépesül baktériumokkal. A természetes úton született és anyatejjel táplált csecsemők bélcsatornájában hasznos baktériumtörzsek fognak elszaporodni.
Az ENSZ közgyűlése 10 éve tűzte ki célul a falusi szegénység felszámolását és az ebben fontos szerepet játszó vidéki nők nemzetközi napjának megünneplését.
Az irodájában mesélte el a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tyukod polgármesteri hivatalának egyik munkatársa, hogy miként zaklatta őt a falu polgármestere. Erről az RTL Klub számolt be először. A zaklatott nő azt mondta, hogy meglepődött, pillanatok alatt sok minden eszébe jutott, de szerencséjére az inzultus nem tartott sokáig, mert egy kolléganője
Rövidtávon a robotok elvehetik a munkahelyek 5 százalékát, miközben az álláskeresés is egyre inkább a mobilfelületre terelődik át. Az aktív munkavállalók 75 százalékát 2020-ra a digitális világban otthonosan mozgó Y-generáció tagjai teszik majd ki, akiknek természetes a projektjellegű munkavállalás.
A Szabó Zoltán újságírót megverő biztonsági őrt elbocsátotta munkáltatója, egy alvállalkozó biztonsági cég, a műszakvezetőt, aki nem adta oda a vásárlók könyvét az újságírónak, a KFC felfüggesztette - írta lapunknak Fukcius Tamás, az AmRest Kft. ügyvezetője, a KFC regionális igazgatója. Hozzátette, hogy az ügy fényében munkatársaiknak újra oktatják
Derűlátóan nyilatkozott hétfőn az ausztriai parlamenti választások eredménye kapcsán Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter, korainak tartva ugyanakkor a Bécs és a visegrádi csoport esetleges közeledésére vonatkozó kérdést.
Egyszerűen szárazföldi jachtnak becézik a Mercedes-Maybach 6 Cabriolet tanulmányautót. Valóban letaglózó a 6 méter hosszú kabrió, a Mercedes vezető dizájnere személyesen mutatta be Budapesten.
Azonnali tőkeinjekciót kap a Colony Capital alapkezelőtől a Weinstein Co. produkciós vállalat, amely tárgyalásokat is kezdett a cég egészének, vagy egy jelentős részének az eladásáról - jelentette be hétfőn közleményben a két érintett fél.
Rendeletet írt alá hétfőn Vlagyimir Putyin orosz elnök az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozata által elrendelt, Észak-Korea elleni gazdasági korlátozó intézkedésekről. A határozatot a Biztonsági Tanács 2016. november 30-án...
Mindhárom nagy amerikai tőzsdeindex történelmi csúcsán nyitotta a kereskedést, és bár utána kisebb korrekció követte az örömhírt, a mutatók kereskedési nap vége felé is pluszban állnak. Másfél órával a zárás előtt a Dow 0,26%-os...