2017. október 16. hétfő

okt. 16
18:48
Felsőoktatási expot tartanak Székesfehérváron (hirado.hu)
Felsőoktatási intézmények és duális képzésben résztvevő cégek mutatkozhatnak be ma Székesfehérváron.
okt. 16
18:48
Újabb csúcsot döntött Budapest (TőzsdeFórum)
Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. A BUX index emelkedéssel zárt.
okt. 16
18:48
Hátrányból fordítva maradt veretlen az U 17-es válogatott az Eb-selejtezőn (m4sport.hu)
Koszovó ugyan ráijesztett a magyar csapatra, de a második félidőben sikerült bedarálni az ellenfelet.
okt. 16
18:51
Van valami, aminek 13 éves csúcsra repítette idén Trump az árát (Privátbankár)
Az amerikai faanyag árutőzsdei ára az egekben van, aminek az is lehet az oka, hogy Trump elnök keménykedik Kanadával és vámot akar kivetni az ottani faárukra. Ha drága, lehet, hogy érdemes lenne most eladni belőle? A faipari cégek részvényinek vásárlása sokkal kevésbé tűnik kockázatosnak.
okt. 16
18:54
Egyre erősebben fog ugrálni a cukor ára (Portfolio)
Jelentősen megváltoztak a cukorrépa-termesztés és a cukorgyártás feltételei szeptember 30., az uniós cukorkvóta megszűnése után. Szakértők szerint a magyar termelés és feldolgozás mennyiségét az intézkedés érdemben nem érinti...
okt. 16
18:54
Spéder Zoltán eladta az InfoRádiót (ATV)
Módos Márton, az eddigi ügyvezető igazgató, főszerkesztő cége vásárolta meg a Spéder Zoltán közvetett tulajdonában álló CEMP-X Online Zrt.-től az InfoRádió Kft. 100 százalékos tulajdonát - közölte az InfoRádió Kft. az MTI-vel hétfőn.
okt. 16
18:54
Bármikor nyitott lenne a hazatérésre Borbély Ádám (m4sport.hu)
Nem vett volna rá mérget, hogy kap meghívót Vranjestől.
okt. 16
19:00
Ízelítőn a vadonatúj Audi A7 – csütörtökön bemutatkozik (Auto Pult)
Az Audi – vagy sokkal inkább az eyik általuk megbízott cég – nagy hibát követett el nemrég, ugyanis kiszivárogtak a vadonatúj A7-ről mintázott modellautókról készült fotók az internetre. Az újdonságot azonban egyelőre scak oldalról és szemből csodálhattuk meg, így tartogat még meglepetéseket, de már nem sokáig. Csütörtökön ugyanis bemutatják a négykarikások legújabb modelljüket, amelyről ennek…
okt. 16
19:00
Az unió tárgyalni fog Ukrajnával az oktatási törvényről (hirado.hu)
Az Európai Unió tárgyalni fog Kijevvel az új oktatási törvényről azt követően, hogy a Velencei Bizottság kialakítja ezzel kapcsolatos véleményét - közölte Federica Mogherini, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője Luxembourgban, az európai uniós tagországok külügyminisztereinek tanácskozását követően hétfőn.
okt. 16
19:02
Látványra gyúr – Seat Leon 1.4 TSI FR (2017) teszt (Auto Pult)
A Volkswagen konszern kezében lévő márkák kompaktjai nemrég estek át a félidős frissülésen, és bár eddig is igen erős ajánlatnak számítottak a piacon, ezentúl talán még egy fokkal jobb helyzetben vannak. Ezúttal a dinamizmust előtérbe helyező Seat Leon járt szerkesztőségünk garázsában, méghozzá sportos ruhában, de józan motorizáltsággal – nézzük, mire képes a spanyolok ráncfelvarrott újdonsága.
okt. 16
19:03
Kiderült: saját postására támadhatott a nyíregyházi késelő (Blikk)
Ismerhette támadóját a Nyíregyházán csütörtökön megkéselt postás, B. Miklós.
okt. 16
19:03
Hátborzongató: Hitchcockot idézi meg az Ophelia elől menekülő madarak serege - videó (Blikk)
Írország - Alfred Hitchcock is megirigyelné azt a látványt, amivel Sarah Kavanagh szembesült, amikor meglátta, hogy több száz madár lepte el az eget.
okt. 16
19:03
Dübörög a feldolgozóipar New York-ban (ProfitLine)
Jócskán megverte a várakozásokat a New York-i Fed feldolgozóipari indexe októberben, ezzel 3 éves csúcs környékére emelkedett.
okt. 16
19:05
Újabb szexbotrány: prostituáltként kezelték és szexuálisan bántalmazták a világhírű lánybanda tagjait (Blikk)
Újabb szexbotrány Hollywoodban! A világhírű Pussycat Dolls lánybanda egykori tagja, Kaya Jone­s (33) a Twitter-oldalán kürtölte világgá, hogy társaival együtt prostituáltként kezelték őket, és szexuális bántalmazás áldozataivá váltak.
okt. 16
19:06
Idén a tőzsde hozhat pénzt a konyhára (TőzsdeFórum)
Az év hátralevő részében egyetlen irány van a befektetők számára: a részvénypiacok. Nem mindegy azonban, hogy melyik tőzsdén nézünk körbe.
okt. 16
19:06
Törökország lezárta légterét az észak-iraki kurdok előtt (ATV)
Törökország hétfőn lezárta légterét az észak-iraki kurd autonóm régióba tartó és az onnan induló repülőgépek előtt, válaszul a térség függetlenné válását támogató szeptember 25-ei népszavazásra - jelentette be a kormányszóvivő Ankarában a minisztertanács ülését követő sajtótájékoztatón.
okt. 16
19:06
Fegyverneky Zsófia lemondta a válogatottságot (m4sport.hu)
A kiváló kosaras a novemberi Európa-bajnoki selejtezőkön nem szerepel, és úgy tűnik döntése hosszú távú, így Székely Norbert szövetségi kapitány gondolkozhat azon, kivel fogja pótolni.
okt. 16
19:12
Hazafias büszkeséggel dolgozik Erdélyben Gálhidi György (m4sport.hu)
Az edző Székelyudvarhelyen igazán érzi, mit jelent magyarnak lenni.
okt. 16
19:15
Villámgyors sonkás-brokkolis quiche (Mindmegette)
okt. 16
19:15
Elfutnak a CEU-megállapodás elől (Adó1százalék)
A kormány asztalán már szeptember óta ott az egyeztetett megállapodás.
okt. 16
19:15
Meglepő fotón szerepel együtt Pataki Ági és Tony Curtis (Ripost)
A világhírű színész és az egykori szupermodell nagyon jól érezték magukat egymás társaságában.
okt. 16
19:15
Dárdai ellen fordultak a szurkolók, a távozását követelik (Ripost)
Elegük van a Hertha botladozásából. Már a magyar edző lehetséges utódait sorolják a berlini drukkerek.
okt. 16
19:15
Kecskéken gyakorolta a lefejezést a terrorista kisfiú (Ripost)
Borzalmas részletek derültek ki az egyik legismertebb brit terroristanőről és agymosott kisfiáról: az anya hazugsággal cipelte magával a gyerekét Szíriába, ahol sikerült kegyetlen katonát faragni belőle.
okt. 16
19:17
Kossuth-díjat kap Paudits Béla? (Ripost)
A színész már nem bízik a gyógyulásában, és anyagi keretei is nagyon szűkösek. Mi lesz vele? Vajon segít a barátok újabb mentőakciója?
okt. 16
19:18
NB I: Ennyit kereshetünk a Fradi győzelmével az Újpest ellen (Agroinform)
Kijöttek a hétvégi NB I-es találkozók szorzói, ám több esetben is meglepően magas számokat láthatunk.
okt. 16
19:18
Több mint 7 kilogrammos óriásbaby született Vietnamban (ATV)
Elmondása szerint élete legnagyobb megrázkódtatását élte át egy vietnami nő, amikor megtudta, hogy 7,1 kilogramm súlyú gyermeknek adott életet.
okt. 16
19:21
Hihetetlen, de igaz: egymással is harcolnak a különleges kétfejű kígyó fejei (Blikk)
Nagyon ritka állatot örökített meg egy holland természetfotós.
okt. 16
19:21
Az év legpechesebb tolvaját fogta el a rendőrség (Blikk)
A legpechesebb tolvaj az a férfi, aki teljesen véletlenül futott össze meglopott áldozatával, egy taxissal: épp az ő taxijába ült be véletlenül.
okt. 16
19:21
Egy pontot ért a veszprémi hajrá (Blikk)
Továbbra is veretlen a Telekom Veszprém a férfikézilabda-Bajnokok Ligájában. A csoportkör ötödik fordulójában 32-32-es döntetlent játszott a magyar csapat a lengyel Vive Kielce otthonában úgy, hogy öt másodperccel a találkozó vége előtt egyenlített.
okt. 16
19:21
Emelkedett az Ophelia hurrikán áldozatainak száma (vg.hu)
Hárman haltak meg hétfő estig a Brit-szigeteken átvonuló Ophelia hurrikán okozta balesetekben. Az óránkénti 120-150 kilométeres sebességű széllökésekkel kísért trópusi vihar miatt százezrek maradtak áram nélkül.
okt. 16
19:23
Félelmetes: leszállás közben kellett megküzdenie az Ophelia-hurrikánnal egy utasszállítónak - videó (Blikk)
Dublin - Egy utasszállítógépnek leszállás közben kellett megküzdenie az Ophelia-hurrikánnal, ami majdnem lehetetlenné tette a leszállást.
okt. 16
19:23
Fordulat: kárpótlást ajánlott a KFC a megvert újságírónak (Blikk)
Az AmRest Kft. ügyvezetője, a KFC regionális igazgatója, Fukcius Tamás is megszólalt a KFC-s botrány kapcsán.
okt. 16
19:24
Hiába kampányolt mellettük Orbán, agyonverték a választáson a megállás nélkül sorosozó macedón jobboldalt (444.hu)
A balkáni országban a szocdemek a parlamenti után az önkormányzati választáson is győztek.
okt. 16
19:25
Hihetetlen: több mint hétkilós gyereknek adott életet egy anya (Blikk)
Elmondása szerint élete legnagyobb megrázkódtatását élte át egy vietnami nő, amikor megtudta, hogy 7,1 kilogramm súlyú gyermeknek adott életet.
okt. 16
19:27
Így érte el Írországot a pusztító Ophelia-hurrikán (Blikk)
Rengeteg ember maradt áram nélkül és hatalmas áradások fenyegetik Írországot, amelyet tegnap délelőtt ért el az Ophelia hurrikán.
okt. 16
19:29
Két lábon sétálgató tehenet videóztak le (Blikk)
India - Elképesztő felvétel készült egy tehénről, ami a két lábán képes járni.
okt. 16
19:30
Új csúcson a BUX (Kripto Akadémia)
A részvényindex 39 119,89 ponton zárt hétfőn.
okt. 16
19:30
Túl nagy kockázatot jelent a brit kamatemelés (TőzsdeFórum)
Londoni pénzügyi elemzők szerint a brit gazdaság ingatag helyzete miatt komoly hiba lenne, ha a Bank of England a monetáris tanács jelzéseinek megfelelően a közeljövőben kamatemelésbe kezdene.
okt. 16
19:30
Újabb történelmi csúcson a Budapesti Értéktőzsde (AQUA)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 225,01 pontos, 0,58 százalékos emelkedéssel, 39 119,89 ponton zárt hétfőn, ami új történelmi csúcs.
okt. 16
19:32
Megvert újságíró - Reagált a KFC (Kripto Akadémia)
"Ugye nem fogsz még megütni is? Ekkor ütött meg először. Ököllel."
okt. 16
19:36
Átadták az idei Pro Turismo-díjakat (hirado.hu)
Átadták a Pro Turismo-díjakat, a turizmus legmagasabb szintű kormányzati elismerését az idén hat szakember vehette át - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a díjátadót követően hétfőn.
okt. 16
19:36
Itt a friss jelentés: minden negyedik magyart elszegényedés fenyeget (Pénzcentrum)
Az Európai Unió lakosságának 23,4 százalékát, 117,5 millió embert fenyegetett tavaly a szegénység vagy a társadalomból való kirekesztettség az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) által kiadott jelentés szerint. Az elszegényedés...
okt. 16
19:36
Putyin aláírta az Észak-Koreával szembeni szankciókról szóló rendeletet (hirado.hu)
Rendeletet írt alá hétfőn Vlagyimir Putyin orosz elnök az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozata által elrendelt, Észak-Korea elleni gazdasági korlátozó intézkedésekről. A határozatot a Biztonsági Tanács 2016. november 30-án fogadta el a Phenjan által 2016. szeptember 9-én végrehajtott ötödik kísérleti atomrobbantás után. A döntés megtiltj
okt. 16
19:36
Nagy Dominik félt a szurkolóktól (m4sport.hu)
A Legia játékosa az andorrai vereség óta nem beszélt Storckkal.
okt. 16
19:39
Megvan a 39 ezer pontos BUX, a 13 ezer pontos DAX (Privátbankár)
Újabb rekordot döntött a BUX index, és végre a DAX-nak is sikerült, az USA tőzsdéi is felfelé kapaszkodnak. Az OTP vezette az emelkedést, a külföldi bankrészvények is jkl mentek. A forint erős, 307 közelében is járt az euró.
okt. 16
19:39
Új csúcson a BUX, egyre közelebb történelmi csúcsához az OTP (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 225,01 pontos, 0,58 százalékos emelkedéssel, 39 119,89 ponton zárt hétfőn, ami új történelmi csúcs.
okt. 16
19:42
Állítólag ez a tökéletes vacsora, ha fogyni szeretnél (Player)
Két táplálkozási tanácsadó megpróbálta a lehetetlent, vagyis grammra pontosan megmondani, miből mennyit lehet fogyasztani a nap utolsó étkezésére, ha a célod az, hogy megszabadulj a plusz kilóktól, amiért gondosan megdolgoztál az elmúlt időszakban.
okt. 16
19:42
Eladó a Newcastle United (m4sport.hu)
Egy pénzügyi szektorban dolgozó üzletasszony érdeklődik a legélénkebben az egyesület iránt.
okt. 16
19:45
Látogatórekord Frankfurtban (Alternatív Energia)
A vásáron adták át Margaret Atwoodnak a német könyvszakma idei Békedíját.
okt. 16
19:47
Népszavazás után Innsbruck nem pályázik (Alternatív Energia)
Hiába ígértek „elérhető és megfizethető" játékokat a helyieknek, nem tudták meggyőzni őket.

Keresés