Tízszeresére emelkedett az elhízott gyerekek és tizenévesek aránya 40 év alatt a világon, a növekedés üteme a közepes és alacsony jövedelmű országokban növekszik - állapította meg egy frissen közzétett jelentés.
A teljesen autonóm autózás még viszonylag messze van, de egyes helyzetekben az a gyártók már most rábíznák a négykerekűre az irányítást. Az önvezető technológia elterjedésének rengeteg kihívása van, és bár a legtöbb ezek közül a mérnökök tudását teszi próbára elé, van egy, amelynek megoldása sokkal inkább a reklámszakemberek feladata, ez pedig az emberi bizalom megnyerése. Az Intel most egy…
Öt év után távozik a Vodafone Magyarország vezérigazgatója, Alex Froment-Curtil, és 2018 január elsejétől a Vodafone Egyiptom vezérigazgatójaként folytatja pályafutását, az utódjának kiválasztása megkezdődött - közölte a cég az MTI-vel szerdán.
A sabbatical, vagyis a fizetett vagy fizetetlen munkától távol töltött idő az a kategóriája a munkavállaló-munkáltató kapcsolatnak, ami mai magyar szemmel még nagyon nehezen értelmezhető. Rosszabb esetben: nehezen elfogadható, pedig ez egy nagyon izgalmas és előremutató munkáltatói értékajánlatnak is tekinthető - derül ki Paulovics Éva, HR szakértő
A Land Rover Range Rover családjának legújabb tagjaként egy rövid időre a Velar vette át a legmodernebb testvérnek járó címet, ám a frissített Sport változat hamar ismét felülkerekedett. Ő sem örülhetett azonban sokáig, ugyanis megjött a családfő, a Range Rover ráncfelvarrása is, mely nagyrészt a Sport változat módosításait kapta meg, beleértve a konnektoros hibrid hajtásláncot is, de…
Mostanában állandóan téma, hogy milyen készségekre, képességekre van szüksége egy munkavállalónak, vezetőnek ahhoz, hogy sikeres legyen, boldoguljon a rengeteg változással teli világban. Milyen készségeket taníthat, fejleszthet a sport, akár az egyénnek, akár egy szervezetnek? Erről kérdezte a HR Portal Kenyeres Andrást, a magyar férfi vízilabda-vá
180 fokot fordult a munkaerőpiac: két éve a munkanélküliséget felváltotta a munkaerőhiány. Eddig a munkáltatók válogathattak, ma a munkavállalók. És meg is teszik. Kritikus szintre emelkedett a dolgozók elvándorlása, a fluktuációs számok az egekbe szöktek. Közben megjelent a munkaerőpiacon a Z generáció, új igényeket támasztva. Mindez szemléletvált
a fogyasztói árak változása az előző év azonos időszakához viszonyítva; százalék; élelmiszerek; szeszes italok, dohányáruk; ruházkodási cikkek; tartós fogyasztási cikkek; háztartási energia; egyéb cikkek, üzemanyagok; szolgáltatások; összesen
A DHL Express beköltözött a saját igényei alapján kialakított 6000 négyzetméteres raktárbázisába, a Budapest Airport új, logisztikai központjában. Az új helyen a cég szortírozó rendszere működik, amivel a korábbi háromszorosára...
Öt év után távozik a Vodafone Magyarország vezérigazgatója, Alex Froment-Curtil, és 2018 január elsejétől a Vodafone Egyiptom vezérigazgatójaként folytatja pályafutását, az utódjának kiválasztása megkezdődött - közölte a cég az MTI-vel szerdán.
A Baywatch sztárjáért már öt éve is bomlottak a nők, azóta meg már nem is számolja őket. Nem tudjuk, te hogy vagy ezzel, de most odaadjuk neked az Efron-test receptjét.
Tovább növekednek a lakásárak Európában, a drágulás 3,8 százalékos volt az euróövezetben, és 4,4 százalékos az EU-ban 2017 második negyedéve és az előző év azonos időszaka között, az Eurostat legfrissebb elemzése szerint. Tovább...
Szövetségi kapitánya szerint a körülményeket figyelembe véve csodának nevezhető a szíriai labdarúgó-válogatott teljesítménye a világbajnoki selejtezősorozatban, melyben csak egy hajszál választotta el az együttest az interkontinentális pótselejtező elérésétől.
Nemi erőszaknak minősítette az indiai legfelsőbb bíróság szerdán a kiskorúval létesített szexuális kapcsolatot, attól függetlenül, hogy arra házasságban, vagy azon kívül kerül sor.
A cégek várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index kisebb növekedést követően újra a pozitív tartományba került, jelenleg 2 ponton áll. A javulás hátterében a kkv-k létszámbővítési szándékának erősödése áll, de a közterhekkel kapcsolatban is derűlátóbbak lettek. Pénzügyeiket tekintve enyhén növekvő árbevétellel, de alacsonyabb profittal terveznek a
Medgyesi Mária Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, rendező, a Budapesti Operettszínház örökös tagja műtét előtt áll, ám úgy néz ki, a beavatkozás elmarad, mivel nincs elég vér az operációhoz. Barátnője segítségére sietett – írja a Blikk.
Valamennyi jelentős hazai bank és takarékszövetkezet kínál már Minősített Fogyasztóbarát Lakáshiteleket, a fogyasztók több mint százféle kedvező jelzáloghitelt érhetnek el – írja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közleményében.
A 3-as metró novemberben induló felújításának előkészítése miatt változik a forgalmi rend vasárnaptól a Nyugati téren és a Népligetnél - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.
A paksi bővítéssel kapcsolatban műszaki, szakmai, biztonsági kérdésekben nem lehet és nem is akarnak titkolózni - szögezte le a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca...
Az MSZP folytatja szembesítő kampányát és részországgyűléseket is tart, de a választásokig nem kezdeményez a parlamentben vitanapot, nem vesz részt ötpárti egyeztetéseken, nem fordul a köztársasági elnökhöz és az Alkotmánybírósághoz (Ab) - közölte az ellenzéki párt frakcióvezetője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
A paksi bővítéssel kapcsolatban műszaki, szakmai, biztonsági kérdésekben nem lehet és nem is akarnak titkolózni - szögezte le a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca...
A paksi bővítéssel kapcsolatban műszaki, szakmai, biztonsági kérdésekben nem lehet és nem is akarnak titkolózni – szögezte le az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságában a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter szerdán Budapesten.
Bár a BÁV kínálatában mindig is megtalálhatók voltak az órakülönlegességek, az egyre élénkülő érdeklődés miatt októberben önálló Óraaukcióval is várja a cég az órák szerelmeseit. Az árverés több mint 130 tétele a luxus modellektől az igényes, de kedvező árú órákon keresztül egészen a gyűjtői darabokig vonultatja fel a legnagyobb márkákat, mint pl.
A főpolgármester szerint a Kúria által hitelesített, a római-parti mobilgát megépítésével kapcsolatos népszavazási kérdésre adott válasz "semmiféle utasítást" nem adna a védmű nyomvonalára vonatkozóan.