2017. október 11. szerda

okt. 11
12:36
Kylie Jenner takargatja pocakját az emberek pedig széttrollkodták érte! (Glamour)
Szegény Kylie!
okt. 11
12:38
18 000 forintból lekoppinthatod Bella Hadid teljes szülinapi szettjét! (Glamour)
Nagyon menő!
okt. 11
12:39
Chikán Attila: az emberek nem bíznak a jövőben (Infostart)
Chikán Attila közgazdász szerint az oktatásból nemcsak a pénz hiányzik ahhoz, hogy eredményesebb legyen, hanem a szemléletváltás is. Az egyetemi tanár az InfoRádió Aréna című műsorában a magyar gazdaság versenyképességéről úgy fogalmazott: elsősorban az intézményrendszer iránti bizalmatlanság fogja vissza.
okt. 11
12:39
Időt nyert a katalán elnök (HírTV)
Közben a feszültség is egyre fokozódik.
okt. 11
12:39
Hihetetlen: 8 éve házas kutyájával egy írországi nő (Blikk)
Immár nyolc éve házas kutyájával egy észak-írországi nő. Wilhelmina Morgan Callaghan a férfiakkal ellentétben még sosem csalódott Yorkshire-ében.
okt. 11
12:39
Mi mindent tudott Sir Conan Doyle (autopro)
Angoltanár koromban az egyik kedvenc órai témám volt az, hogy meghallgattuk Sir Arthur Conan Doyle egyik igen nagy ritkaságnak számító rádióinterjú-részletét, és közösen elálmélkodtunk rajta, mennyit romlott a nyelv, ami a hallható érthetőséget illeti, és bezzeg milyen szépen beszél ez a drága ember, még az r betűket is – jó skót szokás szerint – a
okt. 11
12:42
Újabb civilekkel bővült a kormány szégyenlistája (Menedzsment Fórum)
Immár 54 civil szervezet szerepel a külföldről támogatottak listáján. Az első megjelenés óta 22-vel bővült a megbélyegzett civilek listája.
okt. 11
12:42
Szédületes, de tisztára más a frizurája. Ilyenre vágatta le a haját Varga Iza (Blikk)
Ilyennek még sosem láttuk.
okt. 11
12:42
Tarlós: nem adna iránymutatást a népszavazási kérdésre adott válasz a Római-part ügyében (hirado.hu)
A főpolgármester szerint a Kúria által hitelesített, a római-parti mobilgát megépítésével kapcsolatos népszavazási kérdésre adott válasz "semmiféle utasítást" nem adna a védmű nyomvonalára vonatkozóan.
okt. 11
12:42
Egyedi felszereltségek jönnek a BMW X5-höz és X6-hoz (Auto Pult)
A BMW szinte futószalagon szállítja újdonságait: az elmúlt egy évben számtalan új modellel, frissítéssel és koncepcióautóval álltak elő a németek. Ezúttal pedig azokhoz a típusokhoz is készültek néhány újdonsággal, amelyek egy ideje már érintetlenek – igaz, csak egy-egy különleges kivitel képében. Íme, a BMW X5 Special Edition és X6 M Sport Edition.
okt. 11
12:42
Önfeledten ünnepelték az argentinok a továbbjutást (m4sport.hu)
Még a háromgólos Messi is a padon állva táncolt és énekelt.
okt. 11
12:44
Golf- és gyermek sípálya is lesz a Déli pályaudvaron (Menedzsment Fórum)
Kiírták a közbeszerzési eljárást a Déli pályaudvar üzemi területére tervezett sport és szabadidős célú városfejlesztési tervezési feladatokra.
okt. 11
12:45
3-as metró - Borul a közlekedés a Nyugati téren és a Népligetnél (Alternatív Energia)
A metrópótló buszok a megállókhoz legközelebbi, más buszok által használt megállókban állnak majd meg.
okt. 11
12:45
Mintegy 100 milliárd forint jut bölcsőde- és óvodafejlesztésre (hirado.hu)
Országosan mintegy 100 milliárd forint forrás áll rendelkezésre bölcsőde- és óvodafejlesztésre a 2014-től 2020-ig tartó fejlesztési időszakban - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára szerdán Jászfényszarun.
okt. 11
12:45
Rajoy: Tisztázza a katalán elnök, hogy igazából mit jelentett be (444.hu)
A spanyol miniszterelnök a rendkívüli ülés után azt mondta, el kellene dönteni, hogy kinyilvánították-e a függetlenséget, vagy sem.
okt. 11
12:47
Rajoy: tisztázzák, hogy független lett-e Katalónia (Alternatív Energia)
Spanyolország hivatalosan felszólította a kormányt.
okt. 11
12:48
Minden szomszédjukkal összevesznek a horvátok - közben titokban fegyvert szállítanak (Privátbankár)
A négy éve EU taggá lett Horvátország mára a Nyugat-Balkán egyik leginstabilabb állama lett. Sorozatosan hívja ki maga ellen a sorsot a szomszédainál, miközben titkos logisztikai támogatást nyújt a szír fegyverszállításokhoz. A legnagyobb magántulajdonú vállalat felszámolása beláthatatlan következményekkel jár a horvát gazdaságra.
okt. 11
12:48
Hanga Ádám elárulta, miért igazolta le a Barcelona (Sport365)
Nyíltan beszélt arról, mit tervez vele edzője, milyen szerepet szánnak neki.
okt. 11
12:51
Foci-vb 2018: Nem Magyarország égte a legnagyobbat a selejtezők során (Agroinform)
Összeállítás azokról a válogatottakról, amelyek még Bernd Storck csapatánál is gyengébben szerepeltek.
okt. 11
12:51
Felszólította a katalánokat a spanyol miniszterelnök (ATV)
A spanyol kormány hivatalosan felszólítja a katalán kormányt: tisztázza, hogy kinyilvánította-e Katalónia függetlenségét - jelentette be Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök kormánya szerdai rendkívüli ülése után Madridban, melyen értékelték a katalán elnök keddi függetlenségi nyilatkozatát.
okt. 11
12:51
Hornung Ágnes: A befektetők keresik a biztonságot jelentő magyar kötvényeket (hirado.hu)
Komoly siker az állami kötvénycsere-program, amely a magyar gazdaság igen kedvező megítélését mutatja – mondta a Magyar Hírlapnak Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
okt. 11
12:51
Ezek a cégek hiába kérnek hitelt a BNP Paribastól (vg.hu)
A megújuló energiák melletti elköteleződés jegyében a BNP Paribas, Franciaország legnagyobb tőzsdén jegyzett bankcsoportja szerdán bejelentette, hogy nem nyújt többé új hitelt palaolaj vagy homokolaj kitermelésével foglalkozó olaj- és földgázipari vállalatoknak.
okt. 11
12:53
Megújul a 10 frankos – Így néz ki! (vg.hu)
Új 10 frankos bankjegy kibocsátását kezdi a svájci jegybank egy hét múlva – közölte a Svájci Nemzeti Bank (SNB).
okt. 11
12:54
Teljesen újfajta fiókokkal áll elő az Erste Bank (Portfolio)
A jövő év második negyedévétől papírmentes számlanyitást tesz lehetővé minden fiókjában az Erste Bank - jelentette be Harmati László vezérigazgató-helyettes a bankcsoport innovatív koncepciója szerint felújított újbudai egységének...
okt. 11
12:54
A szurkolók segítenek a sérült hokisnak (m4sport.hu)
Nyikolaj Lemtyugov egy ütközés során sérült meg, a lépét is el kellett távolítani.
okt. 11
12:55
Négy éve nem drágult ekkorát az élet Romániában (vg.hu)
Szeptemberben 1,77 százalékra emelkedett a román éves inflációs ráta, amely négyéves csúcsot jelent – közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.
okt. 11
12:57
Orbán Viktor: ők törik az utat, és viszik a hátukon az országot (Infostart)
Magyarország jövőjét már nemcsak Budapesten, hanem az ország minden pontján írják, a nyíregyházi beruházás is világos bizonyítéka annak, hogy Magyarország kezdi összeszedni magát - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Nyíregyházán, a Révész-Nyírlog Kft. új logisztikai központjának, Kelet-Magyarország legnagyobb logisztikai bázisának átadásán.
okt. 11
12:57
Vona Gábort az sem lepné meg, ha feloszlatnák a Jobbikot (444.hu)
Szerinte állami támogatások nélkül is túl tudnának élni.
okt. 11
12:57
Mariano Rajoy: a katalán kormány tisztázza, hogy kinyilvánította-e a függetlenséget (hirado.hu)
A spanyol kormány hivatalosan felszólítja a katalán kormányt: tisztázza, hogy kinyilvánította-e Katalónia függetlenségét - jelentette be Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök kormánya szerdai rendkívüli ülése után Madridban, melyen értékelték a katalán elnök keddi függetlenségi nyilatkozatát.
okt. 11
12:57
A címeres mez becsülete (Azenpenzem)
A Magyar Röplabdaszövetség a magyar sportban eleddig példa nélküli megállapodást kötött – egyelőre csak – a női első osztályban szereplő klubokkal. Az aláíráskor a felek természetesen a kölcsönös érdekeket hangsúlyozták, de a lényeg mégis az, hogy a szövetség szankcionálhatja az egyesületeket, amennyiben azok nem engedik el játékosaikat a válogatot
okt. 11
13:00
Most jött a hír: feladta a harcot az X-Faktor énekese. Brutális, ami történt... (Blikk)
Vége!
okt. 11
13:00
Adófizetési határidő az őstermelők nyakán (Adózóna)
Az őstermelőknek is adóelőleget kell fizetniük a harmadik negyedévi jövedelmük után, ha az őstermelésből származó bevételük – támogatások nélkül – eléri a 4 millió forintot, és az adó összege eléri a törvényben meghatározott limitet. Erre már csak egy napjuk van, október 12-e a határidő.
okt. 11
13:00
Közeleg a bizonyítványosztás, értékelik Magyarországot (Portfolio)
Két hitelminősítő is vizsgálódik még az év vége előtt Magyarországon: jövő pénteken a Moody's publikálja friss ítéletét, majd november közepén még a Fitch is Budapestre jön vizsgálódni. Az elemzők szerint akár már egy következő...
okt. 11
13:00
Nagy Ádám nem nyugszik bele a mellőzöttségbe (m4sport.hu)
Rosszul esik neki, amiket mondanak és írnak róla mostanság.
okt. 11
13:00
A Párbeszéd is beállhat Szél mögé (HírTV)
Csak akkor állna be Szél Bernadett miniszterelnök-jelöltsége mögé a Párbeszéd, ha arról előzetesen döntöttek a választók.
okt. 11
13:02
Az egész stúdió ledöbbent: ezt mondta Németh Lajos az idei őszről (Blikk)
Ez várható.
okt. 11
13:03
Szörnyű: légpisztollyal lőtték meg társaikat a 12 éves gyerekek (Blikk)
Idősebb társaik meglőtték a gyerekeket, majd tóba kényszerítették áldozataikat.
okt. 11
13:04
Megmutatta testét: így néz ki egy hónappal a szülés után az RTL Klub sztárja (fotó) (Blikk)
Na ez durva!
okt. 11
13:06
Erre is figyeljen a metrófelújítás kapcsán (ATV)
A 3-as metró novemberben induló felújításának előkészítése miatt változik a forgalmi rend vasárnaptól a Nyugati téren és a Népligetnél - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel.
okt. 11
13:06
Sanghajban megszakadt Goffin sorozata (m4sport.hu)
Kilenc győztes meccs után maradt alul a belga.
okt. 11
13:09
Sokat tanulhatunk a korábbi kihalási eseményekből (hirado.hu)
A szakemberek csaknem 900 olyan állatfajt követtek nyomon, amely nagyjából a 260 millió és 175 millió évvel ezelőtti időszakban élt.
okt. 11
13:12
Mindenki munkavállalókat keres – bizakodnak a magyar cégek (Privátbankár)
A cégek várakozásait mutató bizalmi index kisebb növekedést követően újra a pozitív tartományba került, jelenleg 2 ponton áll.
okt. 11
13:12
Csehországban drágultak legnagyobb ütemben a lakások (ProfitLine)
Az Európai Unióban Csehországban nőttek legnagyobb ütemben, 13,3 százalékkal a lakóingatlan-árak éves szinten a második negyedévben, a magyarországi 7,7 százalékos drágulás a kilencedik leggyorsabb volt ebben az időszakban - írta az ingatlan.com szerdai közleményében az Eurostat friss adatai alapján.
okt. 11
13:12
Budai Gyula: nekem nem segített plakátolni Simicska (ATV)
„Nekem nem segített”- mondta az ATV Start című műsorában Budai Gyula a műsorvezető azon felvetésre, hogy Simicska Lajos korábban a Fidesznek is segített a plakátkampányokban. Az egykori kormánybiztos a Jobbik plakátjairól és az Állami Számvevőszék vizsgálatáról beszélt, szerinte a párt nem adta át azokat az információkat a vizsgálathoz, amik szüksé
okt. 11
13:12
Minden típusra alkalmazható: ez jelenleg a legszebb trend a hajfestésben (Femcafe)
Azt is eláruljuk, mit kell tudni róla.
okt. 11
13:15
Tízezrek veszítették el otthonukat a tűz miatt (HírTV)
Donald Trump természeti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította Kaliforniát, ahol óriási tűzvész pusztít. 15-en meghaltak, tízezreket ki kellett telepíteni.
okt. 11
13:15
Dakota Johnson a Mad Men 48 éves sztárjával randizik (hirado.hu)
John Hamm borozgatni vitte a minap a 28 éves színésznőt.
okt. 11
13:15
Teljesen kiborultak az unokák Aradszky László elvesztése miatt (Ripost)
Éva asszony a Mokkában beszélt férje vasárnapi haláláról és arról, hogyan viselik az unokák a nagypapájuk elvesztését.
okt. 11
13:17
Ennyi volt, váratlan döntést hozott Sarka Kata (Ripost)
Mindenkit meglepett a kijelentésével. Sarka Kata utoljára vállalt tévés felkérést?
okt. 11
13:18
Itt a nagy kérdés: a járulék csökkenjen vagy az államadósság? (Infostart)
19,5 százalékra csökkenhet január elsejétől a munkáltatókat érintő szociális hozzájárulási adó a nemzetgazdasági miniszter törvényjavaslata szerint. A kormány ezzel feszesebbé teheti a munkaerőpiacot és támogathatja a gazdasági növekedést – vélekedett az Erste Bank elemzője. Ürmössy Gergely az InfoRádiónak elmondta, szerinte a 40 milliárd forintos

Keresés