Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) információi szerint az influenzás megbetegedések halmozódása miatt országszerte több egészségügyi intézményben rendeltek el látogatási tilalmat.
Ismét érdeklődik a Manor Forma-1-es csapatának felvásárlása iránt az az ázsiai konzorcium, mely korábban már egyeztetéseket folytatott a kiscsapat tulajdonosaival – írja a Sky. Tovább »
Előzetes letartóztatásba helyezte a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája azt az érdi nőt, aki 2015 végén megölte és azóta rejtegette újszülött gyermekét - tudta meg a Pest Megyei Főügyészségtől pénteken az MTI.
A Kia mindenki csodálatát kivívta a Stinger bemutatásával, hiszen a koreaiak meglehetősen ízléses, látványos négyajtós kupét fognak a személyében árusítani, miközben a jövőre gondolva az elektromos verzió lehetőségétől sem zárkóztak el. Azonban addig egy józanabb megoldást kínálnak majd a takarékos látványosságra vágyóknak, méghozzá a dízelmotoros modellváltozat személyében.
Módosul a lakhatási támogatás feltételrendszere, így többen élhetnek a munkaerő-mobilitási támogatással - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-t.
Az MSZP szerint a kormánynak nem a gyermek az első, hiszen sajtóhírek szerint több mint két éve visszatartja azt a 30 milliárd forintos támogatást, amelyet az Európai Bizottság hagyott jóvá a legszegényebb családok és gyermekek megsegítésére - mondta Bárány Balázs, az MSZP elnökségi tagja pénteki sajtótájékoztatóján.
Előzetes letartóztatásba helyezte a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája azt az érdi nőt, aki 2015 végén megölte és azóta rejtegette újszülött gyermekét.
Az elemzői várakozásnál lényegesen jobb, 1,71 dolláros egy részvényre jutó nyereségről számolt be ma a JP Morgan, de a negyedik negyedéves 24,33 milliárd dolláros bevétele is jobb lett a vártnál. A...
A napokban felmerült pletykákkal szemben, melyek arról szóltak, hogy Didier Drogba visszatér Marseille-be, most úgy tűnik, másik földrészen folytatja az elefántcsontparti csatár.
A Nógrád megyében, illetve Szlovákiában kialakult időjárási körülmények miatt a 2-es főút Pest és Nógrád megyei szakaszán megtiltották a 7,5 tonna legnagyobb megengedett össztömeget meghaladó tehergépjárművek közlekedését. Az M2-es autóúton a Rádi csomópontnál állítják félre a nehéz gépjárműveket. A terelést a rendőrség végzi.
A felnőtté válás kérdését nem lehet egyértelműen számokhoz kötni. Van, akit már gyerekkorában annyi tapasztalat ér, hogy kénytelen megerősödni és felnőttként gondolkozni, más viszont még 50 évesen is gyerekes. Ennek is van jó meg rossz oldala is - írja a Blikk Nők.
Két Európa-szerte körözött külföldi nőt fogott el a rendőrség Röszkénél - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.
Előzetes letartóztatásba helyezte a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája azt az érdi nőt, aki 2015 végén megölte és azóta rejtegette újszülött gyermekét - tudta meg a Pest Megyei Főügyészségtől pénteken az MTI.
Két Európa-szerte körözött külföldi nőt fogott el a rendőrség Röszkénél - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.
Rustenburg - Macskafejű-patkánytestű szörnyekre bukkant a konyhában egy dél-afrikai család. Teljesen halálra rémültek, így még a helyi egyházi vezetőt is kihívták az esethez.
Módosul a lakhatási támogatás feltételrendszere, így többen élhetnek a munkaerő-mobilitási támogatással - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-t.
A novemberi 0,2%-os növekedést követően decemberben 0,6%-kal bővült a kiskereskedelmi forgalom az Egyesült Államokban. Az éves dinamika ezzel 3,8%-ról 4,1%-ra gyorsult, ami az októberi adatot...
Alkoholfogyasztás után megnő az éhségérzetünk, holott az italnak önmagában is magas a kalóriaértéke. Kiderült, hogy vajon miért leszünk farkaséhesek egy átmulatott éjszaka után! Íme.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) 2016-os döntése alapján összesen 24,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kap költségvetési forrásból 35 hazai nagyvállalat, ennek eredményeként több mint 60 milliárd forint értékű fejlesztés valósul meg és 1147 új munkahely jön létre Magyarországon – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
Digitális szolgáltató központot hoz létre a Photel csoport Szekszárdon, a 130 új munkahelyet létrehozó, 946 millió forintos beruházáshoz a kormány 378 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.