Az adóhatóságnak 2016. május 1-jéig kellett kiküldenie az adózók első negyedéves minősítését. Elektronikus értesítést azonban csak azok kaptak, akiket az adóhatóság megbízható vagy kockázatos adózónak minősített, más esetekben nem. Mi a teendő? Éljen kifogással! Érdemes lépni, még időben vagyunk.
Belép a vállalati vezetékes adatszolgáltatások piacára a Vodafone Magyarország - jelentette be a távközlési szolgáltató vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
A terrorizmus ellen mindenkinek, minden eszközzel küzdenie kell, ehhez szükséges az alaptörvény Országgyűlés előtt lévő módosítása - emelte ki a honvédelmi miniszter pénteken az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti, valamint nemzetbiztonsági bizottságának együttes ülése után újságírók előtt.
A Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton azt mondja, jó lenne, ha a szezon további részében sikerülne minimalizálni a hibákat, csapatára ugyanis idén jóval nagyobb nyomás nehezedik, mint a V6-os éra eddig eltelt részében. Tovább »
Sipos Imre közölte, a köznevelési kerekasztal következő ülésén a tartalomfejlesztéssel foglalkozó munkacsoport várhatóan bemutatja a készülő koncepció néhány elemét.
Folytatódik a kiskereskedelmi forgalom növekedése az év során az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint, ennek okaként elsősorban a nettó reálbérek emelkedését említették.
Gyógyszer-hatóanyagot talált három, interneten rendelt étrend-kiegészítőben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). A hatóság azonnali hatállyal elrendelte a termékek forgalomból történő kivonását. Az étrend-kiegészítők élelmiszernek minősülnek, azokban a gyógyszer-hatóanyagok jelenléte szigorúan tilos, keringési vagy idegrendszeri problémát okozhat.
A Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) még az év vége előtt két irodát nyit Indiában, egyet az ország északi, egyet pedig a déli részén, így közel 4 ezer magyar kis- és közepes vállalkozás (kkv) tudását, termékeit, technológiáját ismerhetik meg az indiai partnerek - mondta Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) államtitkára pénteken, Budapesten, a Magyar-indai gazdasági…
Kész Zoltán független képviselő a 2 milliós bérplafonról rendezett volna népszavazást. A szükséges 200 ezer helyett csak 190 ezer aláírás jött össze, így semmi esély nincs a szavazás kiírására. A...
Azoknál az uniós pályázatoknál, amelyeknél már megkezdődött a tartalmi értékelés, még az eddigi pályázatértékelői rendszerben kell végigmennie a folyamatnak, de ahol még csak a formai értékelésig...