Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint a politikai döntéshozók nem szólhatnak bele az emberek magánéletébe a női és férfi szerepek meghatározásával, kizárólag a nemek közti esélyegyenlőség érdekében léphetnek fel.
A Kreml nem avatkozik be az Egyesült Államok belügyeibe és nem fog ünnepelni egyik amerikai elnökjelölt győzelme esetén sem - jelentette ki pénteken Moszkvában Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) azt szeretné, ha a mostani egy szabad vasárnappal szemben legalább két kötelező vasárnapi pihenőnap lenne biztosított a kereskedelemben dolgozók számára - írja az...
Gyomorfertőzés során a gyomor nyálkahártyájának gyulladása alakul ki. A tünettana megegyezhet más, a gyomrot érintő betegség tüneteivel. A leggyakrabban gyomorrontással keverhető össze, melyet elsősorban romlott ételek fogyasztása okozhat.
Petro Porosenko ukrán elnök pénteken tartott először sajtótájékoztatót azóta, hogy áprilisban megoldódott a belpolitikai válság és új kormány lépett hivatalba.
Hamarosan az évszázad legnagyobb beruházási programja indul az önkormányzatoknál: várhatóan még az idén megkezdődhet a Modern városok program végrehajtása - mondta a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke, Kaposvár polgármestere pénteken Szombathelyen, a szervezet kétnapos ülése után tartott sajtótájékoztatón.
Lemondásra szólította fel Tihomir Oreskovic horvát miniszterelnök pénteken mindkét helyettesét a kormányválság megoldása érdekében - írja az MTI. Oreskovic rendkívüli zágrábi sajtóértekezletén...
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója szakértői bizottságot hívott össze annak megállapítására, hogy mekkora fenyegetést jelent az augusztusi, Rio de Janeiró-i olimpia számára zikajárvány.
A februárban jelzett 33% helyett már 10%-os önerő is elegendő lesz annál a lakossági energetikai felújítási programnál, amely ősztől nyílik meg és ma jelentette be a Magyar Fejlesztési Bank. Az uniós...
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója szakértői bizottságot hívott össze annak megállapítására, hogy mekkora fenyegetést jelent az augusztusi, Rio de Janeiró-i olimpia számára zikajárvány...
Bernd Storck szövetségi kapitány szerint a szombati, németek elleni barátságos mérkőzésnél a jövő pénteken rajtoló Európa-bajnokságon sem várhat nehezebb találkozó a magyar labdarúgó-válogatottra.
Az USA-ban a várakozásokat messze alulmúló foglalkoztatási adat jött ki, ami mélyrepülésbe küldte a tőzsdéket az óceán mindkét partján. Főleg az autóipar és a bankok szenvedtek, a dollár nagyot gyengült, a forint viszont tartotta magát, 312 alatt is volt az euró. A BUX szerényebb eséssel megúszta.
Halálos balesetet szenvedett a spanyol Luis Salom a gyorsaságimotoros-világbajnokság Katalán Nagydíján, a Moto2 kategória pénteki második szabadedzésén.
Átadták a közel 2,1 milliárd forintos kormányzati támogatásból felújított Bujtosi Szabadidő Csarnokot - új nevén Continental Arénát - pénteken Nyíregyházán.
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet Irakban zsákmányolt nehézfegyvereinek egy részét Szíriába csoportosította át, Rakka védelmére, hogy megvédhesse a "kalifátus" központját a kormányerők támadásától - tudatta pénteken Jahjá Raszúl dandártábornok, az iraki fegyveres erők főparancsnokságának szóvivője
Bekísérte a Hargita megyei rendőrség Tőke Ervint, a Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) csíkszeredai polgármesterjelöltjét, amiért pénteken délután felvonta egy Csíkszereda főterén felállított zászlórúdra a székely zászlót - közölte az EMNP.
A fideszes európai parlamenti képviselő a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott, Trianonra emlékezünk című rendezvényen beszélt erről Jászkiséren.
Navracsics Tibor szerint nincs olyan európai uniós ország, ahol ne terhelnék súlyos problémák az oktatást - írja az MTI. Az Európai Bizottság kultúráért, oktatásért, ifjúságért és sportért...
Mindössze 1465 migráns érkezett májusban a görög partokra, ami kevesebb a januárban és februárban naponta érkezők számánál - közölte pénteken a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM).
Alig két hét múlva kezdődik az iskolai szünet, jövő héten kezdődik a foci EB, így egyre többen tervezik már idei nyaralásukat. A vakáció célpontja és időpontja sok családnál már eldőlt, sokan mégis az utolsó pillanatig húzzák külföldi utazás esetén a valutavásárlást. A forint elmúlt napokban tapasztalt erősödését azonban érdemes lehet kihasználni, mivel aki megfelelő időzítéssel vásárolja meg a…