2016. május 30. hétfő

máj. 30
18:30
Jöhet a kötelező nyugdíjcafetéria: így mentenék meg az időseket (Pénzcentrum)
Bevezetnék az önálló jogcímen adott, cafeteriarendszeren kívüli támogatást....
máj. 30
18:30
Offshore-vita a Parlamentben: Egymásra mutogattak a pártok (ATV)
Az offshore jelenségről vitáztak ma a Parlamentben. Nem igaz, hogy offshore-hátterű cég nem juthat közpénzhez Magyarországon, hiába állítja ezt a kormány - ezt mondták a szocialisták a vitanapon, amit az LMP kezdeményezésére tartottak. A kormány szerint viszont éppen a szocialisták voltak az igazi offshore-lovagok, de 2010 után ők megszüntették azt a lehetőséget, hogy átláthatatlan hátterű cégek…
máj. 30
18:32
Bíróság előtt a baranyai polgármester (Alternatív Energia)
A siklósnagyfalui városatyát csalással, sikkasztással és okirat-hamisítással vádolják.
máj. 30
18:36
A bűnös német autógyárak remekelnek, a Richter visszaesett (Privátbankár)
Az amerikai és brit piacok zárva tartása, valamint a hét második felében esedékes események és adatok miatt is visszafogott volt az európai részvénykereskedés, de így is emelkedtek tovább kissé a tőzsdék. Nálunk az OTP és a Mol jól, a Richter és a Telekom gyengébben teljesített, a forint mint a kőszikla. Az olaj mínuszból pluszba ment, esik a nemesfémek ára.
máj. 30
18:48
Kocsival hajtott a pártszékházba - 5 év börtönre ítélték (Alternatív Energia)
A férfi az ország súlyos problémáira akarta így felhívni a figyelmet.
máj. 30
18:48
Újabb sztrájkhullám kezdődik Franciaországban (ProfitLine)
Újabb sztrájkhullám kezdődik Franciaországban tiltakozásul a vitatott munkajogi reform ellen: keddtől a közlekedésben dolgozók próbálják meg rábírni a kormányt a törvény visszavonására.
máj. 30
18:48
Az EU meghosszabbítja az Oroszországgal szembeni szankciókat (ATV)
Az Európai Unió júliusban meghosszabbítja az Oroszországgal szembeni szankciókat - jelentette ki hétfőn Luxembourgban Jean-Claude Juncker.
máj. 30
18:51
Még mindig óriási biznisz az ingatlan – ennyit drágultak a lakások (Privátbankár)
Szépen emelkedtek a lakásárak és lakáskiadással is jól lehetett keresni, persze ez bérlői oldalon nem volt éppen jó hír. Budapest volt az élenjáró az áremelkedésben, de a vidéki városok esetében is nőttek az ingatlanárak. Továbbra is emelkedésre lehet számítani, bár van, ahol már elértük a plafont.
máj. 30
18:51
Az orosz reformbizottság új tagja felszólította Putyint, hogy az ország gazdasági érdekeire való tekintettel enyhítsen a geopolitikai feszültségeken (444.hu)
Alekszej Kudrin volt pénzügyminiszter, akit Putyin csak nemrég nevezett ki, egy olyan ülésen mondta ezt, ahol Putyin is ott volt.
máj. 30
18:53
A WHO csak a 13 százalékát kapta meg annak a pénznek, amit a zikaláz elleni harcra igényelt (444.hu)
A helyzeten az sem segít sokat, hogy a szervezet 3,8 millió dollárt használt fel a saját vésztartalékából.
máj. 30
19:06
Újabb nemi erőszak! Fiatal nő az áldozat Pécsen (Alternatív Energia)
A lány csak akkor tudott elmenekülni, amikor a két férfi elaludt.
máj. 30
19:06
Ismét felvarrták a Bogár ráncait (Auto Pult)
Bár a Volkswagen Beetle nemrégiben felfrissült, a németek a napokban bejelentették, hogy bár csak enyhén, de ismét felvarrták a retromobil ráncait, aminek célja minden bizonnyal elsősorban a hírkeltés és az érdeklődés fenntartása volt. Igaz, stílusban a Beetle még mindig teljesen rendben van, azért technikája már kissé öregecske, hiszen például az előző, hatodik generációs Volkswagen Golf alapjait…
máj. 30
19:06
Such György a jégkorongszövetség új elnöke (ATV)
Such Györgyöt, az Országgyűlés Hivatalának főigazgatóját, a Magyar Rádió korábbi elnökét választották meg elnöknek a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) hétfői tisztújító küldöttgyűlésén.
máj. 30
19:06
Protipp: Ez nagyon nem a mi hetünk volt (Agroinform)
Az előző napokban a bukik rendesen odapörköltek tippmestereinknek.
máj. 30
19:08
Botrány! "Kivégzőset" játszottak egy autista kisfiúval Budapesten (Alternatív Energia)
Az igazgató ugyanezzel a módszerrel büntette a gyerekeket, ezért leváltották.
máj. 30
19:08
Limitált kiadással ünnepli az M3-as születésnapját a BMW (Auto Pult)
1986-ot írtunk, amikor a BMW M3 első példánya legördült a gyártósorról: az E30 kódjelű M3 már akkor nagyon nagy mértékben különbözött egyszerűbb testvéreitől, minden porcikája a sportosság jegyében született, s érdekessége 2,3 literes, magas fordulatszámú négyhengeres motorja volt, hiszen míg a 3-as sorozathoz akadtak öblösebb erőforrások is (például a 25i 2,5 literes sorhatosa), az M GmbH…
máj. 30
19:10
Kényszerleszállást hajtott végre egy kisrepülő az M1-M7-esen - Fotók! (Alternatív Energia)
máj. 30
19:18
Egyre több migráns tűnik fel a déli határszakaszon (Gondola)
Átlépte a 13 ezret a határsértők száma, egyre több az erőszakos határátlépési kísérlet, és már több mint 17 ezren nyújtottak be menedékkérelmet - közölte a Belügyminisztérium (BM) hétfőn
máj. 30
19:21
Jobbik: meg kell szüntetni az offshore cégek lubickolását (ProfitLine)
A Jobbik az offshore cégekkel kötött állami szerződések semmisségét és a "kiskapuk" lezárását sürgeti.
máj. 30
19:23
Horvátország - Egyre mélyül a szakadék a két kormányzó párt között (ProfitLine)
A horvát kormánykoalíció nagyobbik pártja, a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) folytatná a kormányzást - de már Bozo Petrov, a koalíció kisebbik pártjának, a Hídnak az elnöke nélkül - akkor is, ha a parlament megvonná a bizalmat Tomislav Karamarko HDZ-s első miniszterelnök-helyettestől.
máj. 30
19:24
Polt Péter várja Orbánt (Spa Trend Online)
A látszatra sem adnak: a kormányfő ismét az Igazságügyi Palotába látogat.
máj. 30
19:24
Jól ment tavaly a titokzatos magyar gázcégnek (Portfolio)
Jó éve volt 2015-ben a MET Magyarország Kft.-nek, hiszen 186,7 milliárd forintos árbevétel mellett 2,4 milliárdos osztalékot vettek ki a tulajdonosok - szúrta ki a cég éves jelentésében a 444.hu. A...
máj. 30
19:24
15 perc alatt elfogták a perkupai, bugylibicskás postarablót (444.hu)
Fotó: police.hu Ma délelőtt 11:45 perc körül a 46 éves, perkupai F. József bement egy szögligeti postára, ahol az egyik alkalmazottól a bevételt követelte. Ha nem teljesítik a kérését, előveszi a kabátja alatt rejtegetett kést – fenyegetőzött, és meg is kapta a pénzt, majd elmenekült. Az Edelényi Rendőrkapitányság a bejelentés után 15 perccel azonosította, és el is fogta a férfit. Az utolsó…
máj. 30
19:26
Az Országgyűlés Hivatalának főigazgatója lett a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke (444.hu)
Soltész Miklós pedig hatalmas sunnyogással érte el, hogy a szövetség elnökségében maradjon.
máj. 30
19:36
Egyre több a migráns a déli határszakaszon (Gondola)
Átlépte a 13 ezret a határsértők száma, egyre több az erőszakos határátlépési kísérlet, és már több mint 17 ezren nyújtottak be menedékkérelmet - közölte a Belügyminisztérium (BM) hétfőn
máj. 30
19:38
Maradnak az Oroszország elleni szankciók (Gondola)
Az Európai Unió júliusban meghosszabbítja az Oroszországgal szembeni szankciókat - jelentette ki hétfőn Luxembourgban Jean-Claude Juncker
máj. 30
19:40
Tusk: Merkel és Orbán nézetei összeegyeztethetők (Gondola)
Amennyiben az Európai Néppárt (EPP) nem látja be, hogy Angela Merkel német kancellár és Orbán Viktor magyar kormányfő nézetei összeegyeztethetők egymással, és a kettő csak együttesen tud teljes körűen választ adni a kihívásokra, akkor a választók más, radikális és brutális válaszokat fognak keresni a válságok megoldására - figyelmeztetett Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke hétfőn Luxembourgban
máj. 30
19:42
Vegyesen alakult a forint árfolyama (Gondola)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon hétfő estére: az euróhoz képest enyhén gyengült, míg a dollárral, a svájci frankkal és a japán jennel szemben erősödött
máj. 30
19:42
Ingatlancsalás a jobbikos Érpatakon? (Alternatív Energia)
Több tucat ingatlan köthető az Orosz Mihály Zoltán által vezetett szervezetekhez.
máj. 30
19:42
Tusk igyekszik békíteni Orbánt és Merkelt (Portfolio)
Amennyiben az Európai Néppárt (EPP) nem látja be, hogy Angela Merkel német kancellár és Orbán Viktor magyar kormányfő nézetei összeegyeztethetők egymással, és a kettő csak együttesen tud teljes...
máj. 30
19:42
Zivatarokkal tarkított idő lehet holnap (Pénzcentrum)
A legmagasabb hőmérséklet 25 fok körül alakul....
máj. 30
19:42
Donald Tusk büszke rá, hogy egy pártcsaládba tartozik Orbán Viktorral (ATV)
Amennyiben az Európai Néppárt (EPP) nem látja be, hogy Angela Merkel német kancellár és Orbán Viktor magyar kormányfő nézetei összeegyeztethetők egymással, és a kettő csak együttesen tud teljes körűen választ adni a kihívásokra, akkor a választók más, radikális és brutális válaszokat fognak keresni a válságok megoldására - figyelmeztetett Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke hétfőn Luxembourgban.
máj. 30
19:42
Átigazolás: Monopoly pénz kéne Ibrához - Berlusconi (Agroinform)
A milánói klub elnöke nem lát reális esélyt arra, hogy Ibra visszatér a Rossonerikhez.
máj. 30
19:44
Újabb nemi erőszak! Pécsi lány az áldozat (Alternatív Energia)
A fiatal nő csak akkor tudott elmenekülni, amikor a két férfi elaludt.
máj. 30
19:44
Már Brüsszel is aggódik a tejválság miatt (Portfolio)
Informális uniós agrártanácsülés zajlik hétfőn és kedden Eindhovenben, ahol az egyik fő téma a tejpiaci válság; a tanácskozáson Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter képviseli Magyarországot -...
máj. 30
19:46
Halottak, káosz - Ítéletidő tombolt Németországban (Fotók) (Alternatív Energia)
A hömpölygő ár gépkocsikat vitt magával - Néhány háznál a víz az ablakig ért.
máj. 30
19:48
Új repülőtér nyílt Moszkvában (Alternatív Energia)
Ez a főváros negyedik nemzetközi repülőtere.
máj. 30
19:50
Such György lett a hokiszövetség új elnöke (Alternatív Energia)
A közgazdász korábban az Országgyűlés Hivatalának főigazgatója volt.
máj. 30
19:54
A csökkenő munkanélküliség kedvező a bankrendszereknek (ProfitLine)
A csökkenő magyarországi munkanélküliség és a bővülő foglalkoztatás kedvező hatást gyakorol a magyar bankrendszer kilátásaira - áll a Moody's Investors Service hétfői elemzésében.
máj. 30
19:57
Rákosrendező a legnagyobb rendező: tüntetőleg tömeges kerékpárbalesetet játszottak el a biciklisek (444.hu)
A Tour de Rákosrendező című felvonulással a jobb zuglói infrastruktúráért demonstráltak.
máj. 30
19:59
Tusk szerint Orbán és Merkel nézetei összeegyeztethetők egymással (444.hu)
Orbán és Merkel ismét szemtől szemben volt, illetve majdnem.
máj. 30
20:00
Botrány! "Terroristásat" játszottak egy autista kisfiúval Budapesten (Alternatív Energia)
Az igazgató ugyanezzel a módszerrel büntette a gyerekeket, ezért leváltották.
máj. 30
20:00
Hiába adott el félmillió autót, nem lehet boldog a Jaguar Land Rover (Portfolio)
Története során először lépte át a félmilliós számot a Jaguar Land Rover (JLR) által eladott gépkocsik száma 2015-ben - olvasható a Financial Times cikkében. Ennek ellenére az indiai Tata Motors...
máj. 30
20:02
Vitára hívták az "ingyensöröző" Kósa Lajost (Alternatív Energia)
Szabó Tímea szerint a frakcióvezető teljes tájékozatlanságról tanúskodott.
máj. 30
20:04
Újra bírálta az Orbán-kormányt az USA (Alternatív Energia)
Az Egyesült Államok továbbra sem tartja megnyugtatónak a jogállamiság helyzetét hazánkban.
máj. 30
20:15
Sztrájkolnak a vasutasok - Figyelmeztet a MÁV (Alternatív Energia)
Késésekre kell számítani, illetve néhány vonat rövidebb útvonalon közlekedhet.
máj. 30
20:17
A Jobbik perli Bánki Eriket (Alternatív Energia)
"Szégyenteljes, hogy a Fidesz korrupt politikusai nem mernek az érintettek szemébe nézni."
máj. 30
20:18
Gyanús csomagot találtak a Fehér Ház közelében (ATV)
A Fehér Ház északi oldalán lévő területet rövid időre lezárták hétfőn, helyi idő szerint a kora délutáni órákban, mert egy nő gyanús csomagot dobott be a kerítésen.
máj. 30
20:19
Suárezé az Aranycipő (Alternatív Energia)
A 29 éves támadó 40 gólt szerzett a spanyol bajnokságban, így 80 ponttal végzett a verseny élén.
máj. 30
20:20
Szíven szúrtak egy szolnoki nőt - belehalt a sérüléseibe (ATV)
Mellkason szúrtak egy negyven év körüli nőt hétfő délután fél öt körül a szolnoki Széchenyi-lakótelepen, az áldozat belehalt sérüléseibe - erősítette meg az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) Észak-alföldi Mentőszervezet Jász-Nagykun-Szolnok megyei kirendeltségének vezető mentőtisztje a szolnoki Amadeus Rádió információját hétfőn az MTI-nek.

Keresés