Átmeneti a beruházások mérséklődése, az év második felében a beruházási teljesítmény számottevő emelkedésére számít a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) – közölte Marczinkó Zoltán, a tárca helyettes államtitkára az MTI-vel, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn kiadott jelentésére reagálva
Idén az első negyedévben a 2007-2013-as, illetve az új uniós ciklus terhére együttesen már mintegy 200 milliárd forintnyi EU-támogatás kifizetése történt meg Magyarországon - erősítette meg a...
Bár a Volkswagen Beetle nemrégiben felfrissült, a németek a napokban bejelentették, hogy bár csak enyhén, de ismét felvarrták a retromobil ráncait, aminek célja minden bizonnyal elsősorban a hírkeltés és az érdeklődés fenntartása volt. Igaz, stílusban a Beetle még mindig teljesen rendben van, azért technikája már kissé öregecske, hiszen például az előző, hatodik generációs Volkswagen Golf alapjait…
Senkit nem fog nagy meglepetés érni az Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott keddi kerethirdetésekor Bernd Storck szövetségi kapitány szerint.
A csökkenő magyarországi munkanélküliség kedvező hatást gyakorol a magyar bankrendszer kilátásaira - áll a Moody's hétfői elemzésében. A nemzetközi hitelminősítő a befektetési ügyfelek számára...
A globalizáció olyan méreteket öltött, hogy már a csapból is az folyik, hogy nincsenek határok; a világ szinte bármely pontján eladhatjuk termékeinket vagy nyújthatjuk szolgáltatásainkat. Viszonylag kicsi piac vagyunk, egyre több cég érzi úgy, hogy kinőtte az ország határait - van azonban jó néhány dolog, amire oda kell figyelnünk, ha külföldön próbálunk szerencsét, különben fájdalmas veszteség…
Az Idomeninél kialakult sátortábor felszámolásával párhuzamosan számos kisebb, menedékkérők és migránsok lakta tábor keletkezett Görögország északi részén, s továbbra is ezrek tartózkodnak a görög-macedón határ közelében - jelentette hétfőn a Szkai görög állami televízió
A párt közölte, hogy Bánki Erik ma „»pénzek parkoltatásával és Magyarországra irányításával« rágalmazta meg a Jobbikot, erre pedig még a gátlástalan habonyi média sem vetemedett”. A Jobbik a rágalmak miatt jogi úton vesz elégtételt. (A Ripost és TV2 a múlt héten vádolta meg „offshore-ozással” a Jobbikot és egy jobbik-közeli üzletembert, Forrai Richárdot. Ennek egyelőre nem világosak a részletei.)
Oroszország kőolajexportja 4,4 százalékkal 62 millió tonnára emelkedett az idei első negyedévben az előző év azonos időszakához képest - közölte hétfőn az orosz statisztikai hivatal a szövetségi...
Oroszország 1,67 ezer milliárd rubelt (mintegy 25,33 milliárd dollárt) fordít 2016-tól 2020-ig "védelmi-ipari komplexumának" fejlesztésére, amivel csaknem megduplázhatja hadiipari termelését -...
1986-ot írtunk, amikor a BMW M3 első példánya legördült a gyártósorról: az E30 kódjelű M3 már akkor nagyon nagy mértékben különbözött egyszerűbb testvéreitől, minden porcikája a sportosság jegyében született, s érdekessége 2,3 literes, magas fordulatszámú négyhengeres motorja volt, hiszen míg a 3-as sorozathoz akadtak öblösebb erőforrások is (például a 25i 2,5 literes sorhatosa), az M GmbH…
Az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi megállapodás (TTIP) ügyében folytatott tárgyalások támogatására fogja kérni az uniós állam- és kormányfőket Jean-Claude Juncker, az...
Felkészültek a globális piacok egy nyári kamatemelésre - mondta hétfőn James Bullard, a st. louis-i Fed elnöke. A Fed döntéshozója ugyanakkor nem utalt arra, hogy júniusban vagy júliusban várható-e a...
A külgazdasági és külügyminiszter Volkov Vlagyimir Dmitrijevicset, az oroszországi Mordvin Köztársaság vezetőjét a Külgazdasági és Külügyminisztériumban fogadta. Ez a múlt héten bejelentett gazdasági megállapodás része. (Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)
Néhány kért reform megvalósítása nehézségekbe ütközhet - közölte a görög kormány a hitelezőkkel a Reuters információi szerint. A hírügynökség úgy tudja, hogy elsősorban a bankok rossz hiteleinél és a...
Az Európai Unió júliusban meghosszabbítja az Oroszországgal szembeni szankciókat - jelentette ki hétfőn Luxembourgban Jean-Claude Juncker. Az Európai Néppárt (EPP) negyvenedik, a luxemburgi...
Komoly változásokon megy keresztül a magyar kötvénypiac, mivel szép lassan az összes olyan tényező eltűnik, ami az elmúlt években lefelé nyomta a hozamokat - olvasható az OTP Bank elemzésében. A...
A tavalyi 130-135 ezer adásvétel után idén mintegy 155 ezer lakáspiaci tranzakcióra számít az Otthon Centrum (OC) ingatlan franchise hálózat, elsősorban a fővárosban és a fővárosi agglomerációban, Nyugat-Magyarországon, a Balaton menti településeken és a nagyobb vidéki városi körzetekben.
Nagy meglepetést nem ígér a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Bernd Storck, aki kedden az M4 Sport csatornán élőben hirdeti ki 23 fős Európa-bajnoki keretét.