A legutóbbi napok történéseiből az rajzolódik ki, hogy a kormányzat körül szaporodnak a válságjelek, az ellenzék pedig készül a… Mire is? Lefülelt mondatok.
Formailag még ma is igazán frissnek hat, mégis immár három esztendeje mutatkozott be a Citroën C4 Picasso második generációja. A különleges megjelenésű modell sikertörténetnek bizonyult, a népszerűségét pedig ráncfelvarrással igyekeznek fenntartani a franciák.
50 dkg teljes kiőrlésű liszt 2,5 dkg élesztő 4 ek olívaolaj 2,5 dl víz 0,5 mk só 1 csipet rozmaring 1 ek étolaj (a forma kikenéséhez) 1 db pizzás melegszendvicskrém 10 dkg sajt 10 dkg sonka 1 mk oregánó 1 mk bazsalikom 1 db tojás 5 dkg sajt
Neil Harbisson katalán származású kortárs művész, a világ első kiborgja. Neil koponyájába egy antenna van beültetve, és ő az első hivatalosan elismert kiborg.
A reggeli kis erősödés után gyengülni kezdett a forint, az euróval szemben megközelítették a 315-ös szintet a jegyzések, így öthetes forintmélypontról beszélhetünk. Mindez amellett következett be,...
Nem csak Budapesten lendült fel a lakáspiac, a fővároson kívül is közel harmadával több ingatlan cserélt gazdát 2016 első negyedévében, mint 2015 végén. A vidéki városokat is elérte a kereslet...
Porto–Vasárnap rendezték meg a Boavista–Uniao Madeira (1-0) portugál labdarúgó-bajnokság 33. fordulóját, ami kivételesen nem a találkozóról, hanem annak a játékvezetőjéről maradt emlékezetes.
A brit miniszterelnök szerint az Európai Unió segítette elő az egymással korábban hosszú ideig ellenségeskedő európai hatalmak megbékélését. David Cameron, aki június 23-ára népszavazást írt ki a brit EU-tagság jövőjéről, hétfőn mondja el eddigi legnagyobb horderejű kampánybeszédét a brit EU-tagság mellett érvelve.
Az elmúlt 4 év legmagasabb-, illetve a válságot követő évek második legmagasabb forgalmát, 12 632 adás-vételt mutatott az áprilisi forgalom az ingatlanpiacon. Az újépítésű lakások berobbanására még várni kell, ugyanis sokan vettek csak jó vagy lakható állapotú ingatlant.
A személyi jövedelemadó bevallási határidő utolsó napján, május 20-án, pénteken több posta tovább tart nyitva - közölte Magyar Posta Zrt. hétfőn az MTI-vel.
A Tampa Bay Lightning jutott be elsőként az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) Keleti főcsoportjának fináléjába, mivel 4-1-es összesítéssel legyőzte a New York Islanderst.
Minden bizonnyal azért lépett vissza az MKB Bank a képzőművészeti gyűjteménye nagy részének MNB-alapítványok felé eladásától a kiállított számlák ellenére, mert március első napjaiban megírta a HVG...
A Budapesti Fesztiválzenekar a főváros anyagi kereteinek megfelelően kap majd támogatást a jövőben is, az idei hatvanmillió forintot megkapják - erről Tarlós István főpolgármester beszélt az ATV hétfői Start című műsorában.
Áprilisban mindössze 19,1 milliárd forintos volt a központi alrendszer együttes hiánya, így az első négy hónapban összesen csak 144,9 milliárd forintos deficit keletkezett - közölte az előzetes...
"Ott mellélőttem", mondta kérdésünkre az újságíró. Nem ő törölte le magát a Facebookról, hanem "meghekkelték", és úgy érzi, "páriává lett", amiért kétségeinek adott hangot.
Amerikában pénteken kisebb tőzsdei emelkedést indult, ami ma Európában vad vágtába csapott át, és ez alól a hazai börze sem kivétel. A forint ellenben masszívan gyengélkedik.
Lausanne–Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) korábbi elnöke, Michel Platini a mai napon lemondott az elnöki posztjáról, annak ellenére, hogy a hatéves eltiltását négy évre csökkentették.
Az államháztartás központi alrendszerének 2016. január-áprilisi hiánya 144,9 milliárd forint lett - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel hétfőn.
Az M4 Sporton és az ősszel induló M5 csatornán ugyanolyan műsorszerkezettel számolnak be a szeptember 7-18-i sporteseményekről, mint az augusztusi olimpiáról.
Lausanne–Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) korábbi elnöke, Michel Platini a mai napon lemondott az elnöki posztjáról, annak ellenére, hogy a hatéves eltiltását négy évre csökkentették.
Felcsiki Tündét, a Mentes pillanatok című könyv szerzőjét nem kell bemutatni annak, akinek fontos az egészségtudatos táplálkozás, a glutén- és laktózmentes étrend. Ha bizonytalan vagy a mentes menüsor elkészítésében, fordulj hozzá bizalommal!
Huszonkét holttestet találtak eddig a Kína délkeleti részén történt földcsuszamlás után, tizenheten pedig még mindig nem kerültek elő - mondták el a helyi hatóságok hétfőn.
A 60 éves francia sportvezető azt követően jelentette be távozását az UEFA éléről, hogy a nemzetközi Sportdöntőbíróság nem mentette fel őt, csupán hatról négy évre csökkentette eltiltását.
A személyi jövedelemadó bevallási határidő utolsó napján, május 20-án, pénteken több posta tovább tart nyitva – közölte Magyar Posta Zrt. hétfőn az MTI-vel.
A legfrissebb felmérések azt mutatják, hogy a brit EU-tagság sorsáról tartandó júniusi népszavazás dominóhatást indíthat el az Európai Unióban, Franciaországban és Olaszországban például a lakosság többsége támogatná egy hasonló referendum kiírását - derült ki a Financial Times című gazdasági napilap hétfői cikkéből.
Áprilisban mindössze 19,1 milliárd forintos volt a központi alrendszer összesített hiánya, így az első négy hónapban összesen csak 144,9 milliárd forintos deficit keletkezett - közölte az előzetes...
A terrorizmus elleni nemzetközi összefogásra hívott fel hétfőn Vlagyimir Putyin orosz elnök Moszkvában a náci Németország felett aratott győzelem 71. évfordulója alkalmából.