Hitachi – Japán mindig is a csodálatos tavaszi színeiről volt híres, főként a cseresznyefák miatt. Most éppen a vibrálóan kék nemophila virágzik, nem győzünk ámulni.
Megkezdődött a Bocuse d'Or Budapesten rendezett európai döntőjének programja. A világ legrangosabb szakácsversenyén a séfeknek dunai kecsegéből és magyar gímszarvasból kell főzniük.
A szerkezeti reformok folytatását sürgeti a német kormánytól a Nemzetközi Valutaalap (IMF), amely mindenekelőtt a munkaerőpiaci szabályozás átalakítását és a beruházások ösztönzését emelte ki hétfőn megjelent elemzésében.
Továbbra sem számíthatnak sok jóra a munkavállalók. Tízből mindössze négy kkv tervezi béren kívüli juttatással támogatni dolgozóit, elsősorban étkezési hozzájárulással, közlekedési költségtérítéssel és pénzbeli jutalommal” – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Cégméret szerint jelentős különbségek vannak, leginkább a középvállalkozásoknál dolgozók számíthatnak béren…
A finn válogatott az első harmadban mutatott jobb teljesítményének köszönhetően 3-2-re legyőzte az Egyesült Államok csapatát az oroszországi jégkorong-világbajnokság magyar érdekeltségű, szentpétervári csoportjában.
Kevés a jelentkező, hosszú ideig tart a toborzás, a jó jelöltek felszívódtak. A Social Talent kutatása alapján a világ számos országában a magyarországihoz hasonló kihívásokkal szembesülnek a vállalatok. A munkaerő toborzással foglalkozó cégek legújabb módszerei kivétel nélkül a digitális világ eszközeire épülnek.