Tavaly új rendőri részleg alakult Ukrajnában, olyasmi, mint nálunk a TEK, csak annál sokkal nagyobb szervezet, gyakorlatilag egy modern készenléti rendőrség. Az újdonság benne az, hogy ez az első olyan rendvédelmi szerv a 25 éve független országban, ami ellenáll a korrupciónak, noha felülről még nagy nyomás nehezedik rá.
Clintonnak még több mint száz jelölt támogatását kell megszereznie ahhoz, hogy biztosan ő legyen a Demokrata Párt elnökjelöltje. Persze van,a ki már biztosra veszi győzelmét. Donald Trumpnak gyakorlatilag már nincs vetélytársa.
Szoros győzelmet aratott a kedden tartott demokrata párti előválasztáson Hillary Clinton volt külügyminiszter Kentucky államban - közölte a helyi választási testület vezetője. A nyugati parti Oregon államban viszont a pályázó két politikus közül Bernie Sanders vermonti szenátor győzött.
Majdnem 3 hónap telt el azóta, hogy 15-20 verőember megpróbálta elcsalni a vasárnapi zárva tartásáról szóló népszavazást. A nyomozás még másfél hónapig mehet, gyanúsítottat eddig nem hallgattak ki. Nyakó István hat órán át kérdezgették.
Elszórtan azért előfordulhat záporeső, zivatar, de a nap jellemző időjárási képe a felhős ég lesz. A zavartalan borút helyenként napsütés zavarhatja meg. Délutánra akár már 21 fok is lehet, hogy bepótoljuk a kimaradt áprilist. Hamarosan hírek!
Az asszonyt egy vele egy háztartásban élő 41 éves nő szurkálta halálra. Az áldozat a helyszínen életét vesztette. A támadót a rendőrök a házban elfogták, kihallgatása még tart. (MTI)
Budapest — Dárdai Pálnak (40) köszönhetően itthon és Berlinben is kitört a fociőrület. A válogatottat az Eb-kijutáshoz vezető útra állító, a kiesőjelölt Herthából nemzetközi kupaindulót formáló edző könyvet írt, mesél sikerről, kudarcról, boldogságról. A Blikk exkluzív részleteket közöl a megjelenés előtt.
Csath Magdolna közgazdász szerint a magyar gazdaság ágazati színesítésére lenne szükség, az autóipartól való függés rendkívül kockázatos, ami a negyedéves GDP-adatokban is megmutatkozott.
Budapest — Elsírta magát a kiesése után Rubint Réka (37), ám a fitneszkirálynő nem a csalódottság miatt könnyezett. Réka örült, hogy A Nagy Duettben kettejük párharcából férje, Schobert Norbert (45) került ki győztesen.
A célok megvalósítására 1,2 milliárd forint áll rendelkezésre, amire az előző évekhez hasonlóan ismét pályázhatnak az önkormányzatok és a civil szervezetek.
A kínai és hongkongi tőzsde jelentősebb esést produkált a ma reggeli ázsiai kereskedésben, miután a várakozásokkal ellentétben továbbra sem érkeztek hírek Sencsen és Hongkong tőzsdei rendszereinek...
Tavaszi ülésszakának eddigi leghosszabb ülését fejezi ma be az Országgyűlés, a képviselők egyebek mellet a két éve elfogadott polgári törvénykönyv (Ptk.) módosításáról is tárgyalnak.
Jemenben több mint 7,6 millió ember szorul segítségre, mert élelmiszerellátásuk teljesen bizonytalan - közölte New Yorkban helyi idő szerint kedden John Ging, az ENSZ humanitárius koordinációért felelős irodájának igazgatója.
Budapest - Az Iszlám Állam elleni harcban megsebesült kurd harcosokat ápolnak a Honvédkórházban - írja szerdai számában a Magyar Idők, amely szerint a pesmergák magyarországi ellátására és rehabilitációjára a Magyar Honvédség és a kurdisztáni erők közötti együttműködés alapján van lehetőség.
Bővül a kiegészítő melléklet és a könyvvizsgálói jelentés tartalma, haladékot kapnak a pénzintézeteknek az IFRS-ekre, sok pontosítás, az idei módosítások gyakorlatban felmerült kérdéseinek rendezése: címszavakban így foglalható össze az adócsomag számviteli részének javasolt módosítása.
Végre elérkezett: az évtized esküvője a Rubin-tónál! Ariana Westwood, a befolyásos Claire Westwood legidősebb lánya huszonnégy órán belül hozzámegy a prominens befektetési bankár Jackson O’Connellhez a család palotának is beillő nyaralójában. Egy különleges vendég érkeztével azonban a tökéletes esküvő tökéletes katasztrófává kezd válni. A násznép – a menyasszony húgától kezdve a koszorúslányon…
Budapest - Az Iszlám Állam elleni harcban megsebesült kurd harcosokat ápolnak a Honvédkórházban - írja szerdai számában a Magyar Idők, amely szerint a pesmergák magyarországi ellátására és rehabilitációjára a Magyar Honvédség és a kurdisztáni erők közötti együttműködés alapján van lehetőség.
Chicago - Egy hotelben találták meg eltűnése után a hét elején Sinéad O'Connor ír énekesnőt - közölte helyi idő szerint kedden a chicagói rendőrség.
Jó napja volt tegnap az olajnak, a jegyzések pedig ma is felfelé kapaszkodnak, igaz csak visszafogott tempóban, az amerikai könnyűolaj 48,5 dollárnál jár. A befektetők most a legfrissebb tartalék...
Az Iszlám Állam elleni harcban megsebesült kurd harcosokat ápolnak a Honvédkórházban - írja szerdai számában a Magyar Idők, amely szerint a pesmergák magyarországi ellátására és rehabilitációjára a Magyar Honvédség és a kurdisztáni erők közötti együttműködés alapján van lehetőség.
Kiss László (75), volt úszószövetségi kapitány már nyilvánosan bocsánatot kért, a Takáts Zsuzsannát megerőszakoló két másik férfi, Lantos László és Várszegi Lajos azonban a továbbiakban sem szólal meg.
Magyarország esetében a legnagyobb a szakadék aközött, hogy mennyit profitál az ország az uniós tagságból, és hogyan ítélik meg az emberek az Európai Uniót.
Budapest – Bár tavaly novemberben még úgy látta a Fitch Ratings, hogy Magyarországnak esélye van arra, hogy kikerüljön a befektetésre nem ajánlott, azaz a bóvli kategóriából, azóta ez az esély elúszni látszik a Világgazdaság cikke szerint, amely szerint a többi nagy hitelminősítő sem fog minket feljebb sorolni a közeljövőben.
Bár különböző adókedvezmények is támogatják a nyugdíjcélú megtakarításokat, ezzel is ösztönözve az öngondoskodásra. Mégis csak az emberek ötöde rendelkezik ilyen jellegű előtakarékossággal, írja az én pénzem.hu.