Egy ember meghalt, négyen súlyosan megsérültek, amikor két autó ütközött Pécs határában, a 6-os úton csütörtök este - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel.
Ha az Európai Unió belehal valamibe, akkor abba a képmutatásba, amelynek a luxemburgi külügyminiszter, Jean Asselborn az élén jár - nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Magyar Nemzetnek
Felszámolási csalásra utaló jeleket lát a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (TEBÉSZ) a tavaly csődbe ment brókercégeket felszámoló cég tevékenységében - írta pénteken a Világgazdaság
Az idei évben már közel 90 milliárd dollár távozott a részvényalapokból, a tőkekivonás zsinórban ötödik hete tart, a befektetők továbbra is a biztonságosabbnak, alacsonyabb kockázatúnak vélt...
Három dél-borsodi település, Tiszakeszi, Mezőcsát és Szentistván ad otthont immár hatodik alkalommal a Pünkösdi Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Néptánc Fesztiválnak
Budapest - Kiss László (75) találkozott áldozatával, Takáts Zsuzsannával (73), akit 55 éve két társával, Várszegi lajossal és lantos Lászlóval megerőszakolt.
Musztafa Badreddín 1982 óta harcolt a radikális síita szervezetben. A katonai parancsnok az utóbbi években a szíriai polgárháborúban, Aszad elnök oldalán fogott fegyvert, miközben azzal gyanúsították, hogy közreműködött Rafík Haríri volt libanoni miniszterelnök meggyilkolásában. A Hezbollah közleménye szerint a katonai vezető kedden halt meg libanoni-szír határon. (BBC)
Moszkva - Épp az orosz katonai felszerelések minőségével kérkedett Vladimir Putyin egy katonai szemlén, amikor nem tudott beszállni egy UAZ dzsipbe, mert nem tudta kinyitni az ajatját, a segítségére siető tábornoknak viszont kezében maradt az ajtó kilincse.
Budapest - Lemondott arról, hogy harmadszor is gyermeket szüljön Gregor Bernadett. A színésznő a Best magazinnak árulta el, hogy két éven át próbálkoztak párjával, Szarvas Attilával, hogy legyen közös gyerekük, de nem jött össze, most pedig, 44 évesen már úgy érzi: felelőtlenség lenne az újabb gyermekvállalás.
Újabb nagyszabású tüntetésre készülnek a tanárok, akik szerint nem vezettek eredményre a kormánnyal való tárgyalások. Azt mondják, a tervezett átalakítások sok pedagógus zsebében kinyitották a bicskát, ezért ősszel minden eddiginél nagyobb megmozdulások várhatók.
Szigorú biztonsági intézkedések előzték meg a 69. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivált, ami szerda este hivatalosan is kezdetét vette. A tavaly novemberben elkövetett, százharminc halálos áldozattal járó párizsi terrortámadások óta Franciaországban rendkívüli állapot van érvényben. Részletek a videóban.
Az OTP Bankcsoport 34,253 milliárd forintos konszolidált adózott nyereséget ért el az első negyedévben, 28 százalékkal többet az előző negyedévinél, és többszörösét az egy évvel ezelőtti 1,913 milliárd forintnak - közölte a bankcsoport a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken, a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti jelentésében.
Miután az orosz és ukrán bankok is nyereségbe fordultak, a magyar bankadó összege csökkent, nem csoda, hogy a vártnál jobb számokat közölt a bankcsoport.
Budapest - A Honvéd Kórházba megy a Sportkórház. Az erről szóló kormányzati előterjesztés szerint a riói olimpia után, de még az év vége előtt költözne az egészségügyi intézmény.
Minden alkalommal különleges napnak minősül a péntek 13-a. Ugyan sokan tagadják, de vannak, akik rettegnek ettől a bizonyos eseménytől, mondván, hogy balszerencsét hoz.
Egy új tanulmány szerint a Közel-Kelet és Észak-Afrika lakói az elviselhetetlenné váló hőség és kiszáradás miatt hamarosan tömegesen kényszerülnek elhagyni szülőföldjüket. A Pentagon már 2014-ben a klímaváltozást azonnali veszélyforrásként deklarálta az amerikai nemzetbiztonságra. Itthon folytatódik a kormányhivatalokba integrált zöldhatóság pénzügyi elsorvasztása és a nemzeti parkok…
Pribram – Az utolsó előtti fordulót rendezték a cseh labdarúgó-bajnokságban, ám a Pribram–Slavia Praha (1-3) találkozón nem a játékosok, hanem a játékvezető került a középpontba, a főszerepbe.
Sportadókat indíthat a TV2 - értesült a Népszabadság. A napilap szerint a tévétársaság már licitál az angol bajokság és a Forma-1 közvetítési jogaira. A két új tévécsatorna neve TV2 Sport1 és TV2...
A Ford ma ünnepélyes sajtótájékoztató keretében jelentette be, hogy Kiss Gergelyt, háromszoros olimpiai, világ-, és Európa bajnok vízilabdázót választották a kultikus Ford Mustang nagykövetévé Magyarországon.
Szerdán egy ügyvédi irodában, tévékamera előtt nyitott be a szobába az úszóválogatott nemrégiben lemondott szövetségi kapitánya, hogy bemutatkozzon hajdani áldozatának. Virágcsokrot nyújtott át neki, és bocsánatot kért tőle. Gesztusával talán befejeződött 2016 eddig legnagyobb visszhangot keltő botránya. Összeállításunkból kisejlik, hogy a Kiss Lászlóról írottak-mondottak új színben tüntetik föl a…
Negyedéves alapon 0,7%-kal bővült a német GDP az idei első negyedévben, ilyen gyors negyedéves növekedésre legutóbb 2014 első negyedévében volt példa. A 0,7%-os adat még az igen magas, 0,6%-os...
A stressz nem csupán a munkavállalók betegsége, sem a fiatalokat, sem az időseket nem kíméli. Átmenetileg a szervezet tudja kompenzálni a hajszát, ám hosszú távon a stresszes életmód súlyos...
Nem csak a bangladeshi jegybankot, egy kereskedelmi bankot is megtámadtak a világ legnagyobb bankközi fizetési és kommunikációs rendszerében, a SWIFT-ben. Az illetéktelenek a meg nem nevezett bank...