2016. május 10. kedd

máj. 10
9:29
Megcsúszott a vizes szőnyegen - megint Jennifer Lawrence-en nevet mindenki (hirado.hu)
A színésznőt átok sújtja, amint vörös szőnyegre lép, meginog a bokája.
máj. 10
9:29
Armageddon jöhet a pénzügyi szektorban júniusban (Portfolio)
Tízezrek veszíthetik el állásukat a londoni Cityben, ha június 23-án az EU-ból való kilépés mellett döntenek a britek- figyelmeztetett a brit pénzügyminiszter a Financial Times szerint. Becsléseik...
máj. 10
9:42
Munkahelyek tízezreit sodorná veszélybe a Brexit (ProfitLine)
A brit pénzügyminiszter szerint munkahelyek tízezreit sodorhatja veszélybe a londoni City pénzügyi szolgáltatási központjában a Brexit, vagyis az, ha Nagy-Britannia a brit EU-tagságról június 23-ra kiírt népszavazás eredményeként távozna az Európai Unióból.
máj. 10
9:42
Az ügyészség szerint kevés a négy év börtön a lúgos orvosnak (444.hu)
Súlyosbításért fellebbeznek.
máj. 10
9:44
Nőtt az infláció áprilisban (ProfitLine)
Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 0,2 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, márciushoz viszonyítva átlagosan 0,8 százalékkal emelkedtek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
máj. 10
9:44
Fischer Iván szerint Tarlós István nem mond igazat (444.hu)
A karmester azt mondja, tényleg járt Tarlósnál, de a főpolgármester szót sem ejtett a támogatás megvágásáról.
máj. 10
9:45
10 százalékos minimálbér-emelkedés is jöhet 2017-ben (Pénzcentrum)
Az inflációt jelentősen meghaladhatja a növekedés....
máj. 10
9:45
Sadiq Khan: a londoni polgármester arcai (ATV)
London múlt héten úgy döntött, Sadiq Khan személyében egy muszlim hitű politikusra bízza a megapolisz irányítását. Akárcsak a kampány során, megválasztása óta is sokan vetik Khan szemére, hogy „rokonszenvezik” a szélsőséges dzsihadistákkal.
máj. 10
9:46
Itt tart a magyar politikai elit: feltámad a Több technót a Parlamentbe! mozgalom (444.hu)
Simicska Lajos, a tanártüntetések és maga Semjén Zsolt is elterelte a lényegről a figyelmet: még mindig hiányzik a négynegyed az Országgyűlésből. A hatéves évfordulót a mozgalom a Szabadság téren üli, nem kizárt, hogy alkotmányozó nemzetgyűlésbe fordul a topogás.
máj. 10
9:47
Több utast megkéselt egy Allahot éltető férfi München közelében (ATV)
Iszlamista háttere lehet a keddi bajorországi késes támadásnak a tartományi bűnügyi hivatal (LKA) szerint. Azonban a Bayerischer Rundfunk (BR) bajor tartományi közszolgálati médiatársaság szerint a támadás háttere bizonytalan, és ugyan a politikai motiváció lehetséges, de biztonsági körökből származó értesülések alapján a feltételezett elkövető kábítószerfüggő és pszichiátriai kezelés alatt áll.
máj. 10
9:48
110 buszt vehet a BKV a 3-as metró pótlására (444.hu)
Pedig 150-re van szükség.
máj. 10
9:49
Villamos elé esett egy férfi Budapesten, beszorult a lába (ATV)
Villamos elé esett egy középkorú férfi Budapesten, a Sörgyár megállónál kedden kora reggel, a férfi lába a jármű alá szorult - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
máj. 10
9:54
Micsoda bátorság! Jól fizető, menő állását hagyta ott, hogy megvalósítsa álmát (Blikk)
Mit tehet az ember, ha van egy jól fizető állása, de valahogy mégsem érzi magát sikeresnek?
máj. 10
9:56
Elvert egy gyereket a játszótéren, mert kopogtak nála a fiatalok (Blikk)
Elvert egy 12 éves gyereket a játszótéren egy hódmezővásárhelyi férfi, mert a fiatalok zavarták a munkájában, és kopogtattak nála.
máj. 10
10:00
Kecskesajtos-sonkás tojásrántotta (Mindmegette)
5 db tojás 2 szelet füstölt, főtt házi sonka 2 szelet bacon 2 szál újhagyma 3 szál petrezselyemzöld 6 dkg kecskesajt 2 dkg vaj 1 csipet pirospaprika frissen őrölt bors só
máj. 10
10:03
Eldurrant Messi agya: "Most legyen nagy a pofád f.szkalap!" (Blikk)
Barcelona – Az ötszörös aranylabdás argentin futballista keményen beszólt a városi rivális Espanyol játékosának, aki azt szeretné, ha nem a Barca nyerné a spanyol bajnokságot.
máj. 10
10:03
Késes támadás Bajorországban (Metropol)
Egy áldozatot meghalt, hárman megsebesültek, amikor egy fiatal Allah akbar felkiáltással rájuk támad.
máj. 10
10:03
Kiss-botrány - Több lánnyal is erőszakoskodott a volt úszókapitány (Alternatív Energia)
Nem Takáts volt a sportoló első áldozata, korábban is felfüggesztették már egy hasonló ügy miatt.
máj. 10
10:03
Egy fesztiválon játszik McCartney és Bob Dylan (hirado.hu)
Ráadáskoncertet adnak a rocklegendák a kaliforniai sivatagban.
máj. 10
10:03
Még katasztrofálisabb lehet az egészségügy (Pénzcentrum)
Durva átalakítás előtt áll az egészségügy, de még a bérkeretet is megvágják....
máj. 10
10:03
Gyereknap Gázában: rabbikövezés és terrorista-kiképzés - felvétel (ATV)
Megrendezték Gázában a nyolcadik gyerekvesztivált az Iszlám Szövetség szervezésében. A rendezvényen kisgyerekek a mártírságot hirdették, "izraeli katonákat" ejtettek foglyul és játszották el a megkéselésüket.
máj. 10
10:05
Hét női hulla a bádogos kamrájában (Alternatív Energia)
Cinkota borzalmas szenzációja. Magyarország történetének legsúlyosabb sorozatgyilkossága
máj. 10
10:05
Földi: csínján a Brexittel! (hirado.hu)
Az unió szétesésével gyengül annak védelmi képessége is -figyelmeztet a szakértő.
máj. 10
10:09
Infláció alig volt, a cukor viszont méregdrága (Privátbankár)
Áprilisban ismét volt infláció, igaz, szinte minimális 0,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.
máj. 10
10:12
A Főtaxi nem áll be a sorba - nem értenek egyet a tüntetéssel (Blikk)
Budapest – Tovább folytatódik a taxisok demonstrációja: a főszervezők ígérete szerint, ameddig nem érnek el azonnali változást, addig minden kedden tüntetést szerveznek Budapesten. A Főtaxi közleményt adott ki, amelyben arra kéri saját sofőrjeit, hogy NE csatlakozzanak a tüntetéshez.
máj. 10
10:15
Rekorderedménnyel zárta a tavalyi üzleti évet az Emirates (ProfitLine)
Rekorderedménnyel zárta a 2015-ös üzleti évet az Emirates-csoport, a dubaji székhelyű cég eredményét az alacsony olajár, és az erős dollár is befolyásolta.
máj. 10
10:15
CR7 ellenünk döntheti meg Thuram és Van der Sar Eb-rekordját (Sport365)
A franciák világ- és Európa-bajnoka, Lilian Thuram, valamint a hollandok 130-szoros válogatott kapusa, Edwin van der Sar tizenhat meccsel vezeti a kontinensviadalok örökranglistáját a lejátszott mérkőzések tekintetében.
máj. 10
10:15
Kocsis Máté: Nem lesz Fradi-pláza a Népligetben (444.hu)
Korábban a Párbeszéd Magyarországért közleménye új ferencvárosi bevásárlóközponttal fenyegetett.
máj. 10
10:17
Pelé szerint Neymar egyedül nem elegendő a sikerhez (Sport365)
A hetvenöt éves brazil legenda hangot adott frusztrációjának, miszerint az elmúlt években a brazil válogatott vesztett varázsából és már nem játszik olyan szép focit, mint korábban.
máj. 10
10:17
1122-szer hívta fel a volt élettársát (444.hu)
Csak 55 alkalommal vette fel a nő.
máj. 10
10:20
Anya erős, üzeni a Procter & Gamble olimpiai szpotja (Kreatív Online)
Több mint 30 országban fog futni a szpot.
máj. 10
10:20
Igazi bajnok: daganatos beteget támogat Gera Zoltán (Blikk)
Budapest – A Ferencváros és a válogatott futballistája egy mezt és egy általa viselt cipőt ajánlott fel árverésre, hogy a befolyó összeget a Gábor gyógykezelésére ajánlják.
máj. 10
10:20
Az Országgyűlés elrendelte a kvótás népszavazást (Metropol)
Előreláthatólag ősszel lehet majd a szavazás, amelyre 4,9 milliárd forintot fordíthat a kormány.
máj. 10
10:20
Elrendelte a kvótanépszavazást az Országgyűlés (hirado.hu)
A parlament 136 kormánypárti és jobbikos igen szavazattal, 5 független képviselő nem voksa ellenében döntött a referendum elrendeléséről.
máj. 10
10:20
Nagyon gyenge adat érkezett Németországból (Portfolio)
Márciusban havi alapon 1,3%-kal esett vissza a német ipari termelés, holott az elemzők ennél jóval visszafogottabb, 0,2%-os csökkenésre számítottak. Ilyen gyenge adatra nagyjából másfél éve nem volt...
máj. 10
10:21
Trump kivételt tenne London muszlim polgármesterével (ATV)
Donald Trump az elnökjelöltségért folytatott kampányában azt ígérte, minden muszlimnak megtiltaná a beutazást az Egyesült Államokba. Most mégis kivételt tenne London új főpolgármesterével, Sadiq Khannal.
máj. 10
10:21
Vízilabda: A Szuperdöntőért játszik a Benedek-csapat (Agroinform)
A magyar férfi vízilabda-válogatott kedden Görögország legjobbjait fogadja a Világligában.
máj. 10
10:22
Holnap idejönnek a brüsszeliek: százmilliárdok sorsa dőlhet el (Portfolio)
Holnap érkeznek Magyarországra az Európai Bizottság szakértői egy konzultációra, hogy egyeztessék a 420 milliárd forintos tömbösített szennyvízberuházási gigatender kereteit és az 50 százalékos...
máj. 10
10:23
Kötelező kvóta: Az Országgyűlés elrendelte a népszavazást (ATV)
Elrendelte kedden az Országgyűlés a kötelező betelepítési kvótáról szóló országos népszavazást, amelyet a kormány kezdeményezett.
máj. 10
10:24
Verstappen tudja, nem lesz könnyű dolga a Red Bullnál (F1világ)
A Red Bull bejelentését követően gyakorlatilag három napig nem aludt a Forma-1-ben tavaly bemutatkozott Max Verstappen, aki minden bizonnyal élete lehetősége előtt áll a korábban sorozatban négy világbajnoki címet szerző istállónál. Tovább »
máj. 10
10:24
Ez a négy doldog irányítja idén a makrogazdaságot (Portfolio)
A piacok számára meglehetősen hullámzóan kezdődött a 2016-os év, ami elsősorban a drámai sebességű szektorrotációnak és a jelentős mértékű makrogazdasági és politikai bizonytalanságnak volt...
máj. 10
10:27
Norbi besokallt: elhagyja a tőzsdét (Privátbankár)
Újabb fordulat az eddig nem túl sikeres részvény történetében: a Nobi Update Lowcarb vélhetően távozik a tőzsdéről. Az OTP emelkedését saját részvényvásárlás segítette, ma is pluszban a papír. Mindeközben a forint rém gyenge, az olaj is esett egy kicsit. Magához tért a Google, szárnyal a DAX.
máj. 10
10:29
Elfogadták: lesz népszavazás arról, hogy befogadjunk-e menekülteket (Privátbankár)
Az Országgyűlés elrendelte a kötelező betelepítési kvótáról szóló országos népszavazást.
máj. 10
10:30
Update: Norbi kivonulna a tőzsdéről! (Blikk)
Kivonulna a részvénypiacról a Norbi Update Lowcarb Nyrt.
máj. 10
10:30
Csaknem 600 milliárd forint adókülönbözet tárt fel és majdnem ennyi bírságot szabott ki a NAV (Adózóna)
A 237,6 ezer befejezett adószakmai vizsgálat mintegy 156 ezer adózót érintett, a feltárt nettó adókülönbözet 592 milliárd forint. A szankciók összege meghaladta az 564 milliárd forintot – olvasható a NAV 2015-ös bulletinjében.
máj. 10
10:33
Egy evőkanál étolaj = 5 alma? Meglepő kalóriaértékek (WebBeteg)
Már mindenki hallott arról az általános tényről, hogy nem szabad túlzásba vinni egyik élelmiszer fogyasztását sem, mert ezzel rengeteg többlet kalóriát juttathatunk a szervezetünkbe. Általában azt gondoljuk, hogy ha egyes ételeket, élelmiszereket (pl. a cukrot) többé-kevésbé sikerül kiiktatnunk az étrendünkből, akkor mindent megtettünk az egészségünk érdekében.
máj. 10
10:36
Halálos késelés a vasúti megállóban - "Allah akbart" kiabált a támadó? (Kripto Akadémia)
Négyen sebesültek meg, egyikük meghalt - Iszlamista háttere lehet a támadásnak.
máj. 10
10:36
Lebuktatta őket a születési anyakönyvi kivonat - már meg is született Eva Mendes babája (hirado.hu)
A legnagyobb titokban jött világra a színésznő és Ryan Gosling második gyermeke.
máj. 10
10:36
Hivatalos: jöhet a népszavazás a kötelező betelepítési kvótáról (Portfolio)
Elrendelte kedden az Országgyűlés a kötelező betelepítési kvótáról szóló országos népszavazást, amelyet a kormány kezdeményezett. Miután a Kúria a közelmúltban hitelesítette a kormány által a...
máj. 10
10:38
Fordulat a Kiss László-botrányban - Újabb áldozatokra derült fény (Kripto Akadémia)
Nem Takáts volt a sportoló első áldozata, korábban is felfüggesztették már egy hasonló ügy miatt.

Keresés