Gyakorlatilag a fél csapat feliratkozott a gólszerzők közé a Realból a Getafe elleni, idegenbeli miniderbin, amelyet 5-1-re nyert a királyi gárda szombat este a 33. fordulóban. Győzelmi kényszerben a Barca és az Atlético.
Számításaink szerint évente nagyjából egy százalékos hozamfelárat kell fizetnie Magyarországnak azért, mert a héten jüanban adósodott el. Ugyanakkor a kibocsátás alacsony összege miatt a teljes...
"Mindannyian migránsok vagyunk" – mondta a római pápa, és azt is, hogy a kerítések megosztottságot szülnek. És hazavitt 12 iszlám vallású szír menekültet a Vatikánba.
A japán kormány 25 ezer katonát és további mintegy ezerfős mentőcsapatot küld az elmúlt napok súlyos földrengéseinek helyszínére, Japán délnyugati részére, hogy segítsenek a helyi mentőalakulatoknak, amelyek versenyt futnak az idővel a romok alatt rekedt emberek kimentésére.
A Hertha BSC 1-0-s vezetés után 2-1-re kikapott a Hoffenheim vendégeként a német labdarúgó-bajnokság 30. fordulójában, és mivel a játéknap előtt negyedik Leverkusen hazai pályán legyőzte a Huszti Szabolccsal felálló Frankfurtot, a két csapat helyet cserélt a tabellán.
Egy fiatal afgán nőt próbált autójában Magyarországra bejuttatni a röszkei autópálya-határátkelőhelyen szombaton egy francia állampolgárságú férfi - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Egyre szűkebb tere van a további alapkamat-csökkentésnek Magyarországon Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris politikáért, pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója szerint.
Csaknem hárommillió ember maradt ivóvíz nélkül legalább 24 órára szombaton Chile fővárosában, Santiagóban, miután a heves esőzések elsavasították a nagyváros ivóvízét biztosító Maipo folyót, és emiatt be kellett szüntetni a vízszolgáltatást.
A címvédő Veszprém bejutott a férfi kézilabda Magyar Kupa fináléjába, miután szombaton 19 góllal legyőzte a Balatonfüred csapatát Debrecenben, a második elődöntőben.
Nincs az a sikamlós politikai húzás, amivel ki lehetne zökkenteni a miniszterelnöki kabinetminisztert. Rogán egyébként sokkal többet tehetne az országért, ha formális logikát oktatna, mint így.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 15. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 8 (nyolc) 33 (harminchárom) 57 (ötvenhét) 62 (hatvankettő) 66 (hatvanhat) Joker: 271436 Az 1 darab Joker-telitalálatra 88
A tavalyi 22 ezer után idén mintegy 25 ezres utasforgalomra számítanak a sármelléki Hévíz-Balaton Airporton, ahol szombaton landolt a Lufthansa Frankfurtból érkező szezonnyitó charterjárata
Az utóbbi öt évben nem emelkedett és nem is csökkent a kivándorló magyarok száma - mondta Tanay Marcell, az Euwork munkaközvetítő cég vezetője szombaton az M1 aktuális csatorna műsorában
Sergio Agüero klasszikus mesterhármasával simán bevette a Stamford Bridge-et a sikerre éhesebb Manchester City a PL 33. fordulójának szombati esti mérkőzésén.
Egyre szűkebb tere van a további alapkamat-csökkentésnek Magyarországon Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris politikáért, pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős...
A Nemzetközi Valuta Alap (IMF) 189 tagja a világgazdaság erőteljes élénkítését szorgalmazó nyilatkozatot tett közzé szombaton, az IMF és a Világbank tavaszi tanácskozásának második napján
A Debrecen 1-0-ra nyert hazai pályán az Újpest ellen szombaton a labdarúgó NB I 30. fordulójában. Tisza Tibor korábbi csapatát szomorította a "bronzrangadón."
A címvédő és listavezető Bayern München 3-0-ra legyőzte a Schalkét a német labdarúgó-bajnokság 30. fordulójának szombati játéknapján. A Dortmund lényegében már csak a kupacímben bízhat, de ehhez a Hertha otthonában kellene majd döntőbe jutnia.
A Nemzetközi Valuta Alap (IMF) 189 tagja a világgazdaság erőteljes élénkítését szorgalmazó nyilatkozatot tett közzé szombaton, az IMF és a Világbank tavaszi tanácskozásának második napján. A...
Az internethasználat áfájának csökkentése 13-15 milliárdos megtakarítást jelent a polgároknak – közölte Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.
Az északi vasúti összekötő híd közelében a Váci úton négy autó egymásnak ment, pontosabban az egyik autó sofőrje rosszul lett, áthajtott a menetiránnyal ellentétes sávba, ahol több gépkocsival ütközött. Arra elhaladó kollégám szerint szokatlan nagy erőkkel történik a helyszínelés a helyszínen. (MTI)
Az alkotmánybíróságtól kért állásfoglalást a bukaresti törvényszék arról, nem sérti-e az alaptörvényt az egyfordulós polgármester-választást előíró önkormányzati választási törvény - közölte szombaton a liberális Advarul
Közös európai rendszer a migránsok kitoloncolására, valamint az Európai Unió és a kiinduló, illetve tranzitországok közötti együttműködés szerepel az olasz kormány által kidolgozott javaslatcsomagban, amelyet Matteo Renzi miniszterelnök az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnökének küldött el - jelentette a szombati olasz sajtó
A japán kormány 25 ezer katonát és további mintegy ezerfős mentőcsapatot küld az elmúlt napok súlyos földrengéseinek helyszínére, Japán délnyugati részére, hogy segítsenek a helyi mentőalakulatoknak, amelyek versenyt futnak az idővel a romok alatt rekedt emberek kimentésére
Indiai látogatásának utolsó állomásaként az agrai Tádzs Mahal Mauzóleumnál tett látogatást szombaton Vilmos herceg és hitvese, Katalin cambridge-i hercegnő