Már több mint 100 ezren csatlakoztak a 'Te szedd!' elnevezésű akcióhoz - mondta Móni István, a szemétszedési akció programvezetője szombaton az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.
Tudtad, hogy a világ legjobban kereső focistái között három Barcelonás és Paris Saint-Germaines is van? A lista legfiatalabb játékosa benne van a három legjobban kereső között, miközben az utolsó és...
Vasárnap tartják az Élet menetét Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező menet a Dohány utcai zsinagóga elől indul, és a Károly körút - Deák tér - József Attila utca - Széchenyi tér - Zrínyi utca útvonalon keresztül a Szent István-bazilika előtti térre érkezik meg. Először szólnak az emlékezőkhöz közösen a történelmi egyházak képviselői.
A tavalyi bajnok Chicago Blackhawks egyenlített a St. Louis Blues elleni párharcban az NHL, az észak-amerikai profi jégkorongliga rájátszásának első fordulójában.
Veréb István a szabadfogásúak 86 kilogrammos súlycsoportjában szerzett olimpiai indulási jogot a szerbiai Nagybecskereken zajló birkózó kvalifikációs viadalon.
Halálra gázoltak egy idős nőt szombaton a főváros XIV. kerületében lévő Hungária körút 173. szám előtt. A rendelkezésre álló információk szerint egy személygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között ütötte el a nőt. (MTI)
Az Appeninn Holding Nyrt. nem fizet osztalékot a részvényeseknek, miután a társaság éves közgyűlése pénteken elfogadta a menedzsment éves beszámolóját és javaslatait.
Az Egyesült Államokban az elnökjelölt-állító konvenció évtizedek óta érvényben lévő szabályainak újraírását fontolgatják republikánus vezetők. A cél: Donald Trump elnökjelöltségének megakadályozása.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kezdeményezésével indult programsorozat, amely a motorosokat középpontba helyezve, a közlekedésbiztonság fontosságára igyekszik felhívni a figyelmet - közölte a tárca szombaton az MTI-vel
A vártnál visszafogottabb növekedés és az MNB további kamatvágásai gyengíthetik a forintot az év hátralevő részében, ezeket pedig részben ellensúlyozhatja Magyarország várható felminősítése -...
Telefonokat, ruhákat, sőt kocsikulcsot raboltak az NB II-es csapat játékosaitól, miközben azok edzésen voltak pénteken. A rendőrök "nagy erőkkel" keresik a tetteseket a telefonok leadott azonosítói segítségével. (NSO)
Az emberek még mindig meggondolatlanul osztanak meg privát adatokat az interneten. Egy friss felmérésben a megkérdezettek harmada osztott már véletlenül bizalmas adatokat, és még mindig vannak olyanok, akik szívesen hoznak nyilvánosságra titkokat saját magukról – annak ellenére, hogy az információk online megosztása a párkapcsolatuk megromlásához vagy a munkájuk elvesztéséhez vezethet.
A Fidesz szerint Brüsszelnek nem az uniós bevándorláspolitikán kellene változtatnia, hanem azt tagállami hatáskörben hagyva, a határok védelmére koncentrálva kellene megállítania a bevándorlást.
Egy 12 méter mély szakadékba csúszott egy középkorú férfi Budaörsön, a Máriavölgy utca közelében szombat délután - tájékoztatta a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
A legextrémebb extrémsport: vegyél egy kalasnyikovot vagy egy tankot, és rohangálj fel és alá egy olajfa-ligetben, miközben azt üvöltözöd, hogy ALLAH AKBAR.
12 méteres szakadékba esett egy középkorú férfi Budaörsön, a Máriavölgy utca közelében ma délután. A férfi súlyosan megsérült, tűzoltók és mentők szállították kórházba hordágyon. (MTI)
Más nyugdíjcélú megtakarítási formákkal szemben jellemzően magasabb költséget számítanak fel a nyugdíjcélú unit-linked biztosítások, de nem minden termékre igaz ez az állítás, vannak olyan...
Az Appeninn Holding Nyrt. nem fizet osztalékot a részvényeseknek, miután a társaság éves közgyűlése pénteken elfogadta a menedzsment éves beszámolóját és javaslatait.
A Vasutasok Szakszervezete (VSZ) szerint a kormány hamarosan tárgyalhat a Munka törvénykönyve módosításának tervezetéről, amelynek egyik pontja megszüntetné a szombati készenléti munkáért járó pótlékot.
Az okoskodó állami közpénz-porszívó szerint nem volt jó ötlet izomból tolni Fekete György vagy Kerényi Imre hülyeségeit, ahogy Szaniszló kitüntetése sem sül el olyan jól. Ezek zsenik, minden állami milliárdot megér a munkájuk!
Dárdai Pál vezetőedző csapata, a Hertha BSC 2-1-re kikapott a Hoffenheim vendégeként a német labdarúgó-bajnokság 30. fordulójának szombati játéknapján.
Az ingatlan egyik felét örökölte, a másikat ajándékba kapta olvasónk, majd az egészet eladta. A személyi jövedelemadó és az illeték szempontjából is vizsgálja a kérdést dr. Szeiler Nikolett ügyvéd, adótanácsadó szakértőnk.
Lehet, hogy nem is a menekültek a fő okozói a szélsőséges pártok utóbbi időben tapasztalt előretörésének? Egy tanulmányban két tudós megvizsgálta az utóbbi 144 év válságait, recesszióit, és arra jutott, hogy az egyszerű gazdasági válságok, hanem a pénzügyi válságok után törtek előre mindig a szélsőségesek a politikában. Menekülthullám meg közben többnyire sehol.
Sorozatban a harmadik vereségét szenvedte el az eddig várakozáson felül teljesítő magyar edző a Bundesligában, most a Hoffeinheim ellen kaptak ki 2:1-re a Herthával. A berlini csapat ezzel a harmadikról a negyedik helyre csúszott, és a kilátások sem olyan jók, mert legközelebb a Bayern Münchennel játszanak.
Tizenkét munkás halt meg egy petrolkémiai üzemben kiütött tűzben szombaton a Szaúd-Arábia keleti részén fekvő al-Dzsubail városában - jelentette az SPA hivatalos szaúdi hírügynökség.