A Prologis bejelentette, hogy megkezdte egy 21 000 négyzetméteres spekulatív ingatlan fejlesztését a Prologis Park Budapest-Sziget területén. Ez lesz az első spekulatív ipari épület a magyar piacon...
Siralomházhoz hasonlít a magyar egészségügy, április 7-én már nem volt reggel gumikesztyű abban a kórházban, ahol önkéntes ápolónak állt – ezt Szabó Tímea mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
1961-ben három úszó megerőszakolt egy lányt. A többit négy napja tudtuk meg, azóta viharzanak a kedélyek a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya körül. Kiss László tegnap este lemondott, négy héttel az Európa-bajnokság és négy hónappal az olimpia előtt.
Ugye milyen jó lenne, ha a gyerek salátát is enne? Ha a lelketek megnyugvása a cél, és kezdők vagytok saláta témában a gyerek étrendjét illetően, próbálkozzatok a tésztasalátával.
Óriási az érdeklődés a családok otthonteremtési támogatása (csok) iránt - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna péntek délelőtti műsorában. Novák Katalin mindenkit arra bíztatott, hogy érdeklődjön a különböző támogatási formákról.
Magyarország különösen elkötelezett az élelmiszerveszteség csökkentése mellett - hangsúlyozta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) mezőgazdaságért felelős minisztereinek párizsi értekezletén a tárca pénteki tájékoztatása szerint.
A keratitis a szaruhártya (cornea) gyulladásos folyamatát jelenti, melynek kiváltó oka különböző lehet. A szaruhártyának 5 rétege van és a kialakult fertőzések a szaruhártya rétegeiben felismerhetőek. A külső rétegét érintő gyulladás maradéktalanul meggyógyul, maradandó elváltozás nem alakul ki.
Nincs köztünk semmi, csak barátok vagyunk – mondjuk gyakorta. Hiszen az ellenkező nemmel való folytonos küzdelemben ki lehetne jobban a segítségünkre, mint egy ellentáborba tartozó jó barát?
A lakásépítések az idei évben vélhetően erőteljesen beindulnak, legalábbis ezt mutatja a meghirdetett projektek egyre növekvő száma. Az építkezések volumene azonban országosan nagyon eltérő képet...
Nézegessen Ön is velünk képeket a Playboy Man of the Year gáláról. Láthatja, hogyan örültek az év férfijai a díjaknak, miben pózoltak a nyuszis fotófal előtt a meghívottak. De természetesen azt is megértjük, ha csak az elképesztően szexi nyulszilányokra kíváncsi.
Családi házak energetikai korszerűsítésére és felújítására 2016. július 1-jétől 5 milliárd forint keretösszeggel induló vissza nem térítendő támogatást biztosít a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium...
Magyarország számára előnyös, politikai megegyezés született a magyar kormány és az Európai Bizottság között az aszfaltügyben, a felek nem fordulnak bírósághoz, a megállapodás nem jár nettó veszteséggel - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Hamarosan befolyhat a költségvetésbe a befagyasztott 500 milliárd forint.
Az Együtt szerint Habonynak nincs olyan törvényes jövedelme, amelyből visszafizethette volna azokat a korábbi kölcsöneit, amelyekről a sajtó számolt be.
Visszatért a "butatelefonok" legnépszerűbb játéka, a Nokia által elhíresült Snake, ahol a kígyónkkal kell megzabáltatni minél több pöttyöt, anélkül, hogy nekimennénk bármi másnak - írja a 24.hu.
Olyan jó az idő Szlovéniában, hogy monokinire vetkőztek a farmerlányok, hogy enyhítsék a szex hiányát. Előtte Dia és Szinti is alaposan megborotválkozott.
Meglepte az elemzőket, hogy márciusban az éves infláció ismét negatív lett, ezért az MTI-hez küldött kommentárjukban csökkentették éves inflációs prognózisukat, és úgy vélték, a Magyar Nemzeti Bank folytatja a monetáris lazítást nem csupán a kamatcsökkentéssel, hanem egyéb, nem-konvenciális intézkedéseivel is.
Az önkormányzatoknál növeli a korrupció kockázatát, hogy egyre magasabb az európai uniós támogatások felhasználásának aránya - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentésében, amelyet pénteken juttatott el az MTI-hez.
Adott egy munkáltató, aki gondos körültekintéssel, több lépcsős kiválasztási folyamat eredményeként munkaviszonyt létesített egy mérnök-informatikussal. Telik-múlik az idő, és a munkavállaló – nagyobb karriert és/vagy magasabb bért remélve – más munkáltatók felé kacsintgat. Tudására és szakmai tapasztalatára figyelemmel a munkahelyváltás nem okoz nehézséget, a munkáltató versenytársai örömmel…
Amíg nem vagyunk érintettek, addig nem gondolunk bele, mit is jelent ez pontosan! Mi történik az érintettekkel? Mit tesznek a vezetők? Használnak-e outplacement programot a leépítés során? Mit jelent ez? Megkérdeztük a Job Evolution Nonprofit Kft. outplacement szakértőit, Csikós-Nagy Katalint és Hadas Hajdu Helgát, mondják el tapasztalataikat a leépítésekkel kapcsolatban.
Vita van az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Pedagógusok Szakszervezete között az elégséges szolgáltatás mértékéről az április 20-ára meghirdetett munkabeszüntetés idejére. Az Emmi szerint elfogadhatatlan a szakszervezet javaslata. Hétfőn még folytatódnak a tárgyalások.