A Halhatatlanok Klubja megértéssel és megbecsüléssel fogadta a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) vezetőségének és a MÚSZ edzőbizottságának Kiss László szövetségi kapitány, mesteredző melletti kiállását.
A vállalat ugyanakkor Hosszú Katinkát a jövőben is szponzorálni akarja. Az úszövetség szerint a cég negyedik éve nem teljesíti szponzori kötelességvállalását.
Hanga Ádám remek teljesítménye ellenére a már negyeddöntős Laboral Kutxa Vitoria kikapott a Bamberg vendégeként a férfi kosárlabda Euroliga top 16-jának 14., utolsó fordulójában.
Hargitay András szerint a Magyar Úszó Szövetség mindenfajta erőszakot elítél, de nem zárja ki, hogy a bizonyságát is megkapja annak, amit Kiss László állít. Az utánpótlás-kapitány azt követően nyilatkozott, hogy Kiss László csütörtökön lemondott felnőtt szövetségi kapitányi posztjáról.
Július 9-én Manchesterben csap össze újra egymással Tyson Fury, a Boksz Világszövetség (WBA), a Boksz Világszervezet (WBO) és a Nemzetközi Boksz Szervezet (IBO) nehézsúlyú világbajnoka, valamint a korábbi egyeduralkodó, Vlagyimir Klicsko.
A magyar férfi vízilabda-válogatott a vártnál jóval nehezebben, de 8-7-re megnyerte a Németország elleni negyeddöntőt a trieszti olimpiai selejtezőtorna pénteki játéknapján, ezzel pedig kijutott a nyári, riói ötkarikás játékokra.
A hetedik helyen kiemelt Babos Tímea a pénteki negyeddöntőben búcsúzott a 250 ezer dollár (69 millió forint) összdíjazású katowicei keménypályás női tenisztornán.
Rich Chernomaz szövetségi kapitány pénteken negyven fősre szűkítette a májusi, oroszországi világbajnokságra készülő magyar jégkorong-válogatott keretét.
A magyar férfi vízilabda-válogatott a trieszti olimpiai selejtezőtornán a pénteki negyeddöntő megnyerésével kvótát szerzett a riói ötkarikás játékokra.
Visszavonul Kitadzsima Koszuke, a japánok négyszeres olimpiai bajnok mellúszója, mivel 100, majd 200 méteren sem sikerült kiharcolnia az indulás jogát a riói játékokra.
A Dárdai Pál vezette, BL-ért harcoló Hertha nem bírt el hazai pályán Szalai Ádám csapatával, a tökutolsó Hannoverrel a Bundesliga 29. fordulójának péntek esti nyitómeccsén. A döntetlennel egyik csapat sem lehet boldog.