Paár Attila köszönheti szépen Tiborcznak. Most már sejthetjük, mennyit fizethetett a győri vállalkozó a miniszterelnöki vőnek ezért a közpénz-szivattyúzó gépezetért.
Tüntetők várták Orbán Viktor miniszterelnököt Helmut Kohl otthonának közelében, amikor látogatást tett a volt német kancellárnál. Az összegyűltek azt skandálták: a magyar kormányfőt "el kell üldözni."
"Ha azt kiabálják utánam az utcám, hogy jaj, de szétbasználak, rázzad csak a picsádat, akkor mindenki elfordítja a fejét." Egy 25 éves budapesti lány nagyon közérthetően írta meg, hogy miért lett elege.
A nagyobbik kormánypárt frakciója a DK-s Oláh Lajos szavaira reagált, aki arra szólította fel a kormányt, hogy alkosson törvényt az egészségügyi szolgáltatások minőségbiztosítására.
Vilmos herceg a fehér fénykardot, míg öccse, Harry a narancs színűt választotta. Összecsapásuk után Harryt Chewbacca ölelte magához, amit a herceg kifejezetten jó néven vett.
Nem túl hízelgő képet fest az egyik legnagyobb élő rocklegendáról egy frissen megjelent kötet: Mick Jagger a szerző szerint a kezdetektől átgázol mindenkin, hogy saját érdekeit érvényesítse.
Összességében pozitív hangulat uralkodott ma reggel az ázsiai tőzsdéken, a japán piac valósággal kilőtt, a Nikkei 225 index több mint 3 százalékot emelkedett. Az olaj is stabilizálódni tudott a...
Hasznosnak és értékesnek nevezte Angela Merkel német kancellár Orbán Viktor miniszterelnök és Helmut Kohl keddi találkozóját a dpa német hírügynökség közlése szerint.
Hétfőn hiába próbált erősödni a magyar deviza, a 310-es támasz túl erős volt számára, ma azonban újból nekifutott ennek a szintnek, amit estére sikerült is átvinnie.310 alatt a forint 2016.04.19...
A Lukoil orosz olajvállalat alelnöke szerint az év végéig megszületik a megállapodás az olajtermelők között a kitermelés befagyasztásáról. Leonyid Fedun, a legnagyobb magánkézben lévő orosz...
A 12,8 milliárd forintos beruházás nyomán a 2014-ben gyártott 1 millió alumínium keréktárcsa helyett az év végére már kétmilliót tud előállítani a cég.
Hasznosnak és értékesnek nevezte Angela Merkel német kancellár Orbán Viktor miniszterelnök és Helmut Kohl keddi találkozóját a dpa német hírügynökség közlése szerint.
A férfi a vád szerint Heim Péterre hivatkozva 2014 májusában egy találkozón azt állította az amerikai étolajgyártó lobbistájának: 2 milliárd forintért eléri hivatalos személyeknél, hogy az étolaj áfája 27-ről 5 százalékra csökkenjen.
Megteremtenék annak a lehetőségét, hogy a szolgáltató köteles legyen megadni mindazokat az adatokat és információkat, amik a titkos információgyűjtéshez nélkülözhetetlenek.