Erősödött és jelentős fejlődésen ment át az agrárgazdaság Magyarországon, nagymértékben nőtt a foglalkoztatás és az export - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkára a négy napon át tartó Agro sztár fesztivál első, keddi napján a Bács-Kiskun megyei Kiskunfélegyházán.
Henriett, a 44 éves, kétgyermekes grafikus 2015 októberében költözött családjával Stockholmba, „mert itt biztosabb jövőképet láttak”. A májusi Éva magazinban elmeséli, hol közlekedik, hol dolgozik, hova jár vásárolni... és az interjú egy kicsit még folytatódik online, nézzétek: Miben különböznek az évszakok egymástól? A tél hosszabb, mint Magyarországon, és ami otthon még tavaszi időnek…
Az Európai Uniónak nagyobb szüksége van Törökországra, mint fordítva - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök kedden Ankarában, utalva a migrációs válság megoldását célzó március 18-i EU-török megállapodásra.
Noha a szelektív hulladékgyűjtés lehetősége a hazai lakosság 96%-a számára elérhető, mégis a magyarok 46%-a semmilyen formában nem gyűjti szelektíven a tejes és gyümölcsleves italos kartondobozokat. Az illetékes egyesület szerint a lustaság a legnagyobb baj.
Öt éve nem látott optimizmus a kis- és középvállalkozások körében: átlagosan több mint 7 százalékos bevételnövekedést várnak a következő egy évre – közölte a K&H.
Márciusban idén először növekedett a befektetési alapokban kezelt vagyon, a 85 milliárd forintos havi emelkedéssel 5660 milliárdra duzzadt az iparági vagyon. A múlt havi kedvező piaci folyamatoknak...
A legfrissebb összegzések szerint váratlan fordulatot vett az állami agrártámogatások dobogósainak listája az elmúlt évben, ugyanis a képzeletbeli aranyérmet a baloldali vállalkozó, Leisztinger Tamás szerezte meg, aki minden korábbinál többet, 4,8 milliárd forintot keresett földbirtokai után - írja a Blikk.
Nick Blackwell bejelentette visszavonulását, miután márciusban véres ütközetben alulmaradt Chris Eubank Jr-ral szemben és súlyos sérüléseket szenvedett.
Összességében pozitív hangulat uralkodott ma reggel az ázsiai tőzsdéken, a japán piac valósággal kilőtt, a Nikkei 225 index több mint 3 százalékot emelkedett. Az olaj is stabilizálódni tudott a...
A belga hatóságok értesülései szerint az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet újabb fegyvereseket küldött Európába, azon belül is Belgiumba - közölte keddi brüsszeli sajtótájékoztatóján Paul Van Tigchelt, a Fenyegetésértékelési Elemző Testület (OCAM) vezetője.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) azt javasolja, hogy az állami köznevelési intézményekben a nevelési-oktatási munkát segítő, nem pedagógus végzettségű dolgozók számára az idén két alkalommal 35 ezer forintos pluszjuttatás járjon - közölte Sipos Imre köznevelési helyettes államtitkár a köznevelési kerekasztal keddi budapesti ülése után.
A Jezsuita Menekültszolgálat által fenntartott római székhelyű Astalli-központ fennállásának 35. évéről emlékezett meg videoüzenetében a katolikus egyházfő.
Magyarország kiáll Berlin mellett és további kezdeményezésekkel támogatja Angela Merkel német kancellárt - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Bild című német lapnak Helmut Kohl volt...
A belga hatóságok értesülései szerint az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet újabb fegyvereseket küldött Európába, azon belül is Belgiumba - közölte keddi brüsszeli sajtótájékoztatóján Paul Van Tigchelt, a Fenyegetésértékelési Elemző Testület (OCAM) vezetője.
Bármily szokatlannak is tűnhet húspótlóként hivatkozni a csicseriborsóra, fehérjetartalmát tekintve nyugodtan emlegethetjük egy lapon a szejtánnal vagy a tofuval. Vegán házigazdánk most megmutatja, mennyi minden készülhet belőle, és érkezik néhány pofonegyszerű recept is!
Hétfőn hiába próbált erősödni a magyar deviza, a 310-es támasz túl erős volt számára, ma azonban a jelek szerint újból nekifut ennek a szintnek, hátha sikerül átvinnie. Már 310-nél járunk 2016.04.19...
Kórozs Lajos méltatlannak tartja a 0,9 százalékot, miközben Matolcsy György jegybankelnök fizetését két és félszeresére emelik, és több állami cégvezető akár ötmillió forintot is kézhez kaphat havonta.
A Párbeszéd Magyarországért Párt azért fordul a bírósághoz, mert a fideszes képviselő magyar és uniós közpénz-milliárdokkal kitömött cége csődöt jelentett.
Csak nem szövetségre lép Nagy-Britannia a lázadókkal? Ehhez a Galaktikus Birodalomnak és az Egyesült Államoknak is lesz egy-két szava. (Épp a Star Wars 8-at forgatták.) További képek a királyi Twitteren.
Fotó: police.hu A rendőrség megtartotta a „Házhoz megyünk” program miskolci vetélkedőjét, ennek hála el is készült a nap képe a szegény ember Oculus Riftjéről, vagy csak egy egyszerű védőszemüvegről. Sehogy se tudnám megmagyarázni, mit láthatunk, a police.hu meg sem próbálta.
A 21 éves versenyzőt 1 km-es hógörgeteg sodorta el egy keskeny, sziklás lejtőn a svájci Orsiéres közelében. A mentők nem tudtak rajta segíteni, a helyszínen életét vesztette. A rendőrség vizsgálatot indít a baleset okainak feltárására. Balet tavaly és idén is megnyerte a Freeride World Tourt, ő volt a sorozat legfiatalabb győztese. Az utóbbi győzelme látható fent. (MTI)
Évente nagyjából 500 milliárd dollár értékben importálnak az országok hamis termékeket a világon, ami a teljes behozatali mennyiség 2,5 százalékát jelenti. Az amerikai, az olasz és a francia márkák a...
Immár három éve, hogy a Lexus bemutatta prémium középkategóriásának jelenlegi generációját, és mindnyájan tudjuk, hogy ez mit jelent a mai világban – ideje a frissítésnek! A japánok nem is szöszöltek sokat, hiszen a hamarosan kezdődő Pekingi Autószalonon le is rántják a leplet a ráncfelvarrott IS-ről, amiről már egy kedvcsináló fotót is megosztottak velünk.
A Portfolio kalkulációi szerint akár 3000-4000 milliárd forintnyi EU-támogatás sorsa is eldőlhet a következő években annak az új állami pályázatértékelési rendszernek az alapjain, amelyet most állít...
Kimi Räikkönen szerint van még esélye a Ferrari Forma-1-es csapatának a világbajnoki címre, ám fontos, hogy mihamarabb javítani tudjanak teljesítményén. Tovább »
Az Abe Sinzó elnök nevével fémjelzett gazdaságpolitika megbukni látszik, hiába "lövi ki új nyilait" az elnök. Japán az első olyan fejlett ország, amelyiknek komoly strukturális reformokra van szüksége ahhoz, hogy túléljen. Az átalakulást azonban politikai botrányok és természeti katasztrófák övezik. Mayer László elemző szerint semmi jóra nem számíthat a szigetország gazdasága.