Macskái buktattak le egy bűnözőt a németországi Szász-Anhalt tartományban: a házi kedvencek tüzet okoztak, a tűzoltók a lakás átvizsgálásakor pedig fegyvereket és drogokat találtak.
A pilóták orvosi ellenőrzésének szigorítását javasolják a francia polgári légiközlekedési szakértők a Germanwings légitársaság Barcelona-Düsseldorf járatának a francia Alapokban tavaly történt katasztrófájáról készült vizsgálat véglegesített változatában
Esterházy János gróf rehabilitációjának eddigi elmaradása a szlovák állam becsületén esett kiküszöbölendő csorba - mondta Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke vasárnap a felvidéki politikus emlékére rendezett budapesti ünnepségen.
A világhírű brit festőművész, Francis Bacon (1909-1992) öt nagy értékű festményét lopták el egy madridi lakásból, a képek értékét 30 millió euróra (mintegy 9,3 milliárd forintra) becsülik, így ez az utóbbi évtizedek legnagyobb kortárs műkincslopása Spanyolországban - közölte vasárnapi kiadásában az El País című napilap.
Németh Krisztián állította be a 4-0-s végeredményt a 73. percben az al-Garafa szombati, hazai bajnokiján, az al-Szailija ellen, a katari élvonal 22. fordulójában. A magyar válogatott támadó hetedik meccsén már a hatodik gólját lőtte. A Garafa a 8. helyen áll a 14 csapatos Qatar Stars League-ben.
Összeállt a Fishing on Orfű nevű fesztivál programja. Most már tényleg a végéhez közeledik a Kispál tematikus, évekre bontott búcsúsorozata. Idén a nulladik napon az utolsó három lemezükről játszanak majd. Rajtuk kívül lesz még Európa Kiadó és Balaton is. (MTI)
Összeállt a száz fellépőt felvonultató idei Fishing on Orfű részletes programja: a fesztivált június 22. és 25. között kilencedik alkalommal rendezik meg a Pécshez közeli Orfűn.
A címvédő Golden State Warriors és a San Antonio Spurs is megőrizte hazai veretlenségét az NBA alapszakaszának legutóbbi játéknapján. Előbbi a Phoenix Suns, utóbbi pedig az Oklahoma City Thunder együttesét győzte le.
Országszerte és a határokon túl is több helyen megemlékezéseket tartanak a napokban az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából. A központi rendezvények március 15-én reggel a Parlament előtt kezdődnek, ahol Áder János államfő jelenlétében felvonják az ország lobogóját. Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzeti Múzeumnál mond ünnepi beszédet. Kövér László házelnök vasárnap…
John Kerry amerikai külügyminiszter óva intette vasárnap a szíriai rezsimet és szövetségeseit a tűzszünetet és a humanitárius segélyeket érintő kötelezettségvállalásaik megsértésétől.
Februárban 6625 személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 12,3 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben a hónapban - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a DataHouse Kft. adatai alapján kedden az MTI-vel.
A PSFN honlapján megjelent felhívás szerint két, a DRB Bank tulajdonában lévő BMW-t értékesítene a felszámoló. Mindkét autó milliós irányárral rendelkezik, az egyikért több mint 10 milliót kér a...
John Kerry amerikai külügyminiszter óva intette vasárnap a szíriai rezsimet és szövetségeseit a tűzszünetet és a humanitárius segélyeket érintő kötelezettségvállalásaik megsértésétől.
Így reagált a kormánypárt arra az ellenzéki állításra, miszerint urizálás 20 milliárd forintot költeni az apparátus várba költöztetésére. A Fidesz szerint Budapest ma a világ egyik legvonzóbb városa, ellentétben a szocialisták kormányzása alatti időszakkal.
A kínai Hurun Report nemrégiben jelentette meg a világ összes - 2188 - milliárdos vállalkozóját felsoroló "Global Rich" listáját. A lista igen érdekes információkat tartalmaz, hisz azt is megmutatja, hogy melyek azok a top-vállalatok, amelyek a legtöbb milliárdos vállalatvezetővel és tulajdonossal rendelkeznek.
A 830 milliárd dollárt kezelő norvég olajalap legújabban a Pimcóban és a brazil BTG Pactual bankban lévő befektetéseitől szabadult meg. A Pimco alapjaiba 2013 óta van befektetése a vagyonalapnak, a...