Az elmúlt hetekben az afgán hatóságok az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet mintegy 24 fegyveresével végeztek Nangarhar tartományban - tudatta vasárnap a helyi kormányzóság.
Élve vagy holtan, de távoznia kell a hatalomból Bassár el-Aszad szíriai elnöknek - mondta a szíriai ellenzéket tömörítő tárgyalócsoport vezetője hírügynökségeknek szombaton este, kevesebb, mint két nappal a Genfbe összehívott béketárgyalások előtt.
Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel szövetséges An-Nuszra Front több támaszpontot foglalt el a Nyugat támogatását élvező egyik ellenzéki csoporttól - tudatta vasárnap az Emberi Jogok Szíria Megfigyelőközpontja.
A kötöttfogású Korpási Bálint és Szabó László két-két, míg Lőrincz Viktor egy - egyformán magabiztos - győzelemmel kezdte meg szereplését a Rigában zajló birkózó Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján, amelyen Szabó Patrik a nyolcaddöntőben kikapott.
Három év alatt összesen 714 felügyeleti eljárást indított rádiók, televíziók ügyében a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) irodája és médiatanácsa - áll az NMHH MTI-hez eljutott, a 2013 eleje és 2015 vége közötti időszakot áttekintő tájékoztatójában.
Az Eger, a Szolnok, és az OSC is nyert a férfi vízilabda Bajnokok Ligája főcsoportos küzdelmeinek hetedik fordulójában szombaton. A hatosdöntő házigazdája, az Eger a Jadran Herceg Novit verte, a szintén a Final Sixbe tartó Szolnok a Galatát oktatta. Az OSC a belgrádi Partizant múlta felül két góllal.
Ausztria további 12 ponton vezethet be olyan határellenőrző rendszert, mint a Szlovéniával közös határszakaszon fekvő Spielfeldnél - mondta az osztrák belügyminiszter a Welt am Sonntag című német vasárnapi újságnak
A balkáni útvonal lezárását követően is több alternatív útvonalon érkezhetnek a migránsok Nyugat-Európába - mondta a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója az M1 aktuális csatornán vasárnap
Újabb városokban rendeltek el kijárási tilalmat a főként kurdok lakta délkelet-törökországi térségben - közölte az Anadolu török állami hírügynökség vasárnap.
Barack Obama amerikai elnök a Donald Trump chicagói kampánygyűlésén történt előző napi verekedések után arra figyelmeztette az elnökjelöltségre pályázó politikusokat szombaton, hogy kerüljék a feszültségkeltést és az inzultusokat.
Folyamatosan nő a Görögországban tartózkodó migránsok száma, jelenleg 44 ezren vannak, miközben 31 ezer férőhely van a görögországi menekültszállásokon - tájékoztatott vasárnap a görög kormány
Újabb városokban rendeltek el kijárási tilalmat a főként kurdok lakta délkelet-törökországi térségben - közölte az Anadolu török állami hírügynökség vasárnap.
Meglepő nyilatkozatot tett a doppingolás miatt eltiltott Marija Sarapováról az egyik teniszező. Kristina Mladenovic egy francia lapnak azt mondta, hogy „minden játékos szerint csalt” a teniszcsillag.
Közel 26 milliárd forintot tesz ki a dél-alföldi régió tíz legnagyobb európai uniós beruházásának összesített támogatása - derül ki a Portfolio újabb rangsorából, amelyet annak keretében készítettünk...
Öt év után visszatért a pályára a 130-szoros holland válogatott, kétszeres BL-győztes kapus, Edwin van der Sar, és hazája negyedosztályú bajnokságában büntetőt hárított.
Sokszor megírjuk, hogyha a hivatalok különböző élelmiszereket foglalnak le valamilyen hiányosság miatt. Több kommentelőnk is kérdezte már, miért nem adják ezeket a rászorulóknak. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal most elmagyarázta, hogy miért nem lehet csakúgy továbbadni a lefoglalt termékeket.
Gárdos Péter Hajnali láz című filmje nyerte a legjobb játékfilm díját dráma kategóriában a Cinequest filmfesztiválon szombat este a kaliforniai San Joséban.
A pilóták orvosi ellenőrzésének szigorítását javasolják a francia polgári légiközlekedési szakértők a Germanwings légitársaság Barcelona-Düsseldorf járatának a francia Alapokban tavaly történt katasztrófájáról készült vizsgálat véglegesített változatában.
A magyar férfi vízilabda-válogatott az április trieszti olimpiai selejtező torna előtt Németországba utazik egy háromnapos edzőtáborba. Benedek Tibor szövetségi kapitány a kerethirdetés után azt mondta: ez az időszak a legfontosabb a nemzeti együttes számára, mert ez az utolsó lehetőség az olimpiai szereplés kivívására.
Őrizetbe vettek két ausztrál újságírót Malajziában, mert "agresszíven" próbáltak kérdezni Najib Razak miniszterelnöktől, nem is hagyhatják el az országot - közölte vasárnap a malajziai rendőrség.
A kormány elvesztette nemzeti jellegét és a kiváltságosok kormányává vált - mondta Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője vasárnap a budai Várban tartott sajtótájékoztatóján
Folyamatosan nő a Görögországban tartózkodó migránsok száma, jelenleg 44 ezren vannak, miközben 31 ezer férőhely van a görögországi menekültszállásokon - tájékoztatott vasárnap a görög kormány.
A pilóták orvosi ellenőrzésének szigorítását javasolják a francia polgári légiközlekedési szakértők a Germanwings légitársaság Barcelona-Düsseldorf járatának a francia Alapokban tavaly történt katasztrófájáról készült vizsgálat véglegesített változatában.
Őrizetbe vettek két ausztrál újságírót Malajziában, mert "agresszíven" próbáltak kérdezni Najib Razak miniszterelnöktől, nem is hagyhatják el az országot - közölte vasárnap a malajziai rendőrség.
Korpási Bálint bejutott az elődöntőbe, ott azonban kikapott, így a kötöttfogásúak 71 kilogrammos kategóriájának bronzérméért léphet szőnyegre a Rigában zajló birkózó Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján, melyen Szabó László (75 kg) és Lőrincz Viktor (85 kg) a negyeddöntőben kikapott, utóbbi pedig ezzel kiesett.
Folyamatosan nő a Görögországban tartózkodó migránsok száma, jelenleg 44 ezren vannak, miközben 31 ezer férőhely van a görögországi menekültszállásokon - tájékoztatott vasárnap a görög kormány.
Az embercsempészekkel érkező menekültek uniós határról való visszaküldését szorgalmazza Werner Faymann osztrák kancellár, aki minderről az osztrák közszolgálati televízió (ORF) vasárnap este bemutatandó műsorában nyilatkozott
A Kanadai Magyarok Országos Szövetsége 2012-ben ernyő szervezetként alakult összefogni számos magyar szervezetet és azok együttműködését kelettől nyugatig a nagy országban.