A Hyundai új közepes méretű crossovere, az ix35 utódjaként aposztrofálható Tucson remekül sikeredett: a forma telitalálat, a méretek ideális kompromisszumot jelentenek a jó manőverezhetőség illetve a tágas utas- és csomagtér között, innovatív extrákból nincs hiány, vezetni pedig szintén nem rossz a koreai hobbiterepest. Azonban van valami, amivel nem vagyunk megelégedve.
Teljes szélességében lezárták az M0-s autóutat Vecsésnél a 4-es főút irányába, mert a 39-es kilométerszelvénynél három személyautó összeütközött péntek délután - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Enyhe erősödéssel nyitottak pénteken a vezető amerikai részvényindexek, miközben az olajár is emelkedésben van. A bizonytalan hangulatot jelzi, hogy a Dow-komponensek felemás teljesítményt mutatnak...
Az amerikai munkaerőpiaci adatok jó kedvre derítették a részvénypiacokat, az olaj ára szintén, az újra gyengülő dollár a nyersanyagok árát vitte fel. Összességében kellemes pluszokkal fejezték be a napot a részvénypiacok, a magyar tőzsde kissé túl is teljesítette a többit. A forint megint erősödött, az ezüst kilőtt, az olaj száguldani kezdett.
Budapest – Szexi fotó került elő Hargitai Beáról (32), épp esküvői ruháját próbálja. A kép a készülődés közben készült, és Bea felül nem visel semmit! - írja TV2.hu.
Hogy enyhítsék a Törökországra nehezedő migrációs nyomást, 400 ezer szíriai menekültet kellene széttelepíteni világszerte - közölte pénteken az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR).
Délutánra belehúzott a forint, az euró erősödése sem akasztotta meg a jó hangulatot a magyar deviza piacán. Nincs megállás az erősödésben 2016.03.04 18:31Tovább száguld a forint, már 307,58-nál jár...
Bukarest - Románia ideiglenesen kiadja az Egyesült Államoknak a hírhedt Guccifer nevű hackert, aki számos román és amerikai magas rangú politikus elektronikus postaládáját törte fel - közölte a román Agerpres hírügynökség.
A görög Teodor Teodoridisz követi az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) főtitkári posztján Gianni Infantinót, akit múlt pénteken a nemzetközi szövetség (FIFA) elnökének választottak meg.
A csirkesült azért praktikus választás, ha ebédet vagy vacsorát szeretnél készíteni, mert rendkívül sokoldalúan és változatosan készíthető el. Most egy variációt mutatunk - imádni fogod!
Hogy enyhítsék a Törökországra nehezedő migrációs nyomást, 400 ezer szíriai menekültet kellene széttelepíteni világszerte - közölte pénteken az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR).
Nagy Péter után Fucsovics Márton is megnyerte egyes mérkőzését, így az előzőleg esélytelenebbnek tartott magyarok a pénteki nyitónap után 2-0-ra vezetnek a Városligetben zajló Magyarország-Izrael párharcban a tenisz Davis Kupa euro-afrikai zóna I-es csoportjában.
A fogorvosi alapellátás és szakellátás területi elvek alapján működik és a beavatkozások túlnyomó többsége érvényes biztosítási jogviszony mellett térítésmentes, de van, hogy mégis kér pénzt a tömésért a fogorvos.
Kiskorú meggyilkolása miatt vádat emelt az ügyészség pénteken Moszkvában az üzbég Gülcsehra Bobokulova ellen, aki a hét elején lefejezett egy gondjaira bízott négyéves kislányt.
Akadályozzák a vasúti forgalmat a szerb-macedón határon a migránsok, egy százfős csoport a sínekre ült, így nem közlekedik a vonat a szerbiai Presevo és a macedóniai Tabanovci között - közölte a szerbiai vasúttársaság pénteken.
Egyre elterjedtebb, hogy a férfiak is folyamatosan fotózgatják magukat, és töltik fel az internetre a szelfiket magukról. Vannak azonban, akik nem elégszenek meg annyival, ha az arcuk és mellkasuk látszik...
Magyarországon folyamatosan nő a bioüzemanyagok aránya az üzemanyag-felhasználásában, a 2004-ben elért 0,4 százalékról 2014-ben 6,9 százalékra bővült, és meghaladta az Európai Unió (EU) 5,9 százalékos átlagát - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.
Húszszorosára növeli a szívinfarktus kockázatát egy közeli hozzátartozó elvesztése az azt követő harminc napban - hangzott el egy innsbrucki kardiológiai kongresszuson, amelynek fő témája a szívbetegségek és az érzelmek kapcsolata volt.
Tiencsin – Annak ellenére, hogy jó pénzért az ázsiai országba igazolt, úgy tűnik, hiányzik Magyarország és a lila-fehér futballcsapat a szenegáli csatárnak.
Republikánus képviselők egy csoportja összefogott annak érdekében, hogy rábírja Paul Ryant, a képviselőház elnökét, hogy induljon az amerikai elnökjelöltségért, megakadályozandó Donald Trump üzletembert ugyanebben. A Wall Street üzleti körei és milliárdos vállalkozók szintén mozgolódnak Trump elnökjelöltségének megakadályozására.
Akadályozzák a vasúti forgalmat a szerb-macedón határon a migránsok, egy százfős csoport a sínekre ült, így nem közlekedik a vonat a szerbiai Presevo és a macedóniai Tabanovci között - közölte a szerbiai vasúttársaság pénteken.
London – A nála 25 évvel idősebb média mogulhoz, Rupert Murdochhoz (84) ment feleségül Mick Jagger gyerekeinek anyja, Jerry Hall (59). Bár Hall sem mai csirke, sokan mégis megdöbbentek választásán, mások azonban azzal indokolják, hogy Hallnak erre sok milliárdos magyarázata van.
A fiatalok a legnagyobb áldozatai az Európai Unióban az utóbbi 10-15 évben zajló válságoknak - hangsúlyozta Navracsics Tibor az Európai Néppárt ifjúsági szervezetének (Youth of EPP, YEPP) pénteki budapesti tanácskozásán.
A papoknak az a hivatásuk, hogy meghallják azok kiáltását, akik az Istennel akarnak találkozni, e találkozás "eszközeivé" kell válniuk, láthatóvá téve Isten irgalmasságát - mondta pénteken Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában általa vezetett bűnbánati szertartáson, amely elindította a 24 óra az Úrért elnevezésű, az imádságnak és a gyónásnak szentelt egyházi kezdeményezést.