Pretoria – A barátnője meggyilkolása miatt elítélt paralimpiai bajnok dél-afrikai futó, Oscar Pistorius először szólalt meg nyilvánosan azóta, hogy kirobbant az ügye. A sportoló egy újságírót vonta kérdőre, szerinte lelketlen az egykori sztár.
Budapest — Ömlenek az állami milliárdok az új stadionokra és a meglévők rekonstrukciójára, miközben a nézők már alig kíváncsiak a magyar labdarúgó-mérkőzésekre.
Debrecen – Pénzbüntetésre, közérdekű munkára és 1-3 éves a Magyar Kézilabda-szövetség által rendezett sportrendezvények látogatásától való eltiltásra büntette a rendbontókat a bíróság.
Budapest – A Jóban Rosszban Konrád dokijáról eddig is tudtuk, hogy kifejezetten sármos, ám hogy ennyire dögös fürdőnadrágban, arra talán senki sem számított.
A kormány a visegrádi négyekkel (V4) az Európai Unióhoz fordulhat az internet áfájának csökkentése érdekében - mondta a Magyar Időknek Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programja összehangolásáért és...
A kormány a visegrádi négyekkel (V4) az Európai Unióhoz fordulhat az internet áfájának csökkentése érdekében - mondta a Magyar Időknek Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programja összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztos.
Milford – Elutasították a szabadulási kérelmét, így közel negyven év után sem kerülhet ki a börtönből az az amerikai férfi, aki egyetemi diákként megölte szobatársát.
Ahol vad van, ott kár is keletkezik. Ezt viszont a vadászokkal fizettetik meg, akik egyre elégedetlenebbek. A betelepült állatokkal nem tudják tartani a versenyt, a törvény azonban kötelezi őket a kártérítésre. Lakatos Pál szerint régóta be kellett volna avatkoznia az államnak, de ez egyelőre nincs terítéken.
Jön a baba! – örül az egész család, hogy a kapcsolat végre meghozza gyümölcsét. A nő ragyog a boldogságtól, az apukának mindenki gratulál. Aztán hirtelen minden borul... Ez a cikk az Éva egy régebbi számában jelent meg. A férfi, aki addig megbízható társnak, remek apának látszott, egyszer csak bemondja az unalmast. Elmegy. Azt viszont megígéri, hogy ott lesz a szülésnél. Kispapapánik –…
A február 26-i indulás óta összesen 5.648 szavazat érkezett a 2015-ös Astellas-díj - Az év orvosa pályázat internetes közönségszavazásán. A nemes versengés tétje idén is az, hogy ki kapja az Astellas-közönségdíjat, illetve az azzal járó Az év orvosa címet.
A kormány a visegrádi négyekkel (V4) az Európai Unióhoz fordulhat az internet áfájának csökkentése érdekében - mondta a Magyar Időknek Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programja összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztos.
Budapest – Sok támadás érte a napokban Ördög Nórát (34) új könyvének merész borítója miatt. Pedig nem ez az első képe, amin sokat megmutat, fotós férje, Nánási Pál nem egy hasonlót jelentetett meg róla.
A londoni Queen Mary Egyetem tudósai a kriminalisztikában a sorozatgyilkosok személyazonosságának megállapítására használt földrajzi profilírozás segítségével próbálták azonosítani az álnéven alkotó és kilétét titkoló brit képzőművész, Banksy személyét.
Sikertelen vállalkozásnak nevezte az iskolák fenntartásának és működtetésének az állam és az önkormányzat közötti megosztását Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki támogatja, hogy újabb oktatási intézmények kerüljenek a történelmi egyházakhoz.
A tokiói premiert követően végre európai földön, a Genfi Autószalon standján szemtől-szemben találkozhattunk a Mazda Wankel-motoros tanulmányával. Az RX-Vision már nagy rajongói táborral rendelkezik, de sorozatgyártására ilyen formában szinte biztosan nem fog sor kerülni.
Egy szakítás után nagyon nehéz elszakadni a párunktól, mivel ezek után is sok minden hozzá köt. Épp ezért jól meg kell gondolni, milyen üzenetekkel bombázzuk az exünket. A következőekkel például NE!
A Ferrari alaposan átszabta, sőt át is nevezte legpraktikusabb modelljét, a 2+2 üléses FF-et. A GTC4 Lusso minden téren igyekszik többet kínálni, így a Genfi Autószalonon debütáló újdonság természetesen fejlettebb, erősebb, gyorsabb – na és így persze kicsit drágább is.
Az Audi nem is olyan régen temérdek innovációval felvértezve mutatta be a Q7-est, a gyártó SUV családjának legnagyobb tagját, és már akkor is tudni lehetett, hogy egy vérbeli csúcsragadozó állhat majd a kínálat csúcsára egy 'S' sportverzió személyében. Tegnap be is mutatkozott az SQ7 TDI, amely igazi szélvészgyors dízelmozdony a négykarikások palettáján.
Budapest – Szexi fotó került elő Hargitai Beáról (32), épp esküvői ruháját próbálja. A kép a készülődés közben készült, és Bea felül nem visel semmit! - írja TV2.hu.
Erősen limitált példányszámban érkezett meg minden idők talán legélvezetesebb Porsche 911-e. Az egyszerűen csak R utónevet viselő típusból 991 példány készül, külső megjelenése pedig csak részben árulkodik brutális képességeiről.
A leggyorsabb szériagyártású autó posztja mindig is az egyik legérdekeltebb volt; ezek a járgányok az autós paklik legveszedelmesebb ütőkártyái és a technika kiemelkedő vívmányai egyben. Sokáig a Bugatti Veyron ülhetett a képzeletbeli trónon, azonban a héten hiába érkezett meg a méltó utód az 1500 lóerős Chiron személyében, a Koenigsegg Regera mindenkit maga mögé utasít bámulatos gyorsaságával.
A kormány a visegrádi négyekkel (V4) az Európai Unióhoz fordulhat az internet áfájának csökkentése érdekében - mondta a Magyar Időknek Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programja összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztos.
Az MTK - a szurkolókkal egyeztetve - úgy döntött, hogy nem a Fáy utcában, hanem Dunaújvárosban rendezik meg a Honvéd és a Haladás elleni hazai bajnoki mérkőzéseket március 9-én, illetve március 12-én.
Budapest – Talán senkinek sem állt még ilyen jól a magyar labdarúgó-válogatott meze. Persze Dzsudzsák Balázsnak (29), Szalai Ádámnak (28) vagy éppen Gera Zoltánnak (36) nehéz is lenne versenybe szállnia egy igazi bombázóval, Nyerges Szabinával (22), aki persze nem futballozik.
Budapest — Hiába élünk együtt vele már majd' egy éve, az eddigi közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a lakosság minimum 60-70 százaléka ellenzi a vasárnapi zárvatartást.
Az InfoRádióban a hétvégén mások mellett hallható lesz Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese, Szabó T. Anna költő és Dragomán György író, valamint Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter.
Az Észak-Koreával szemben elrendelt büntetőintézkedések szigorításáról határozott pénteken az Európai Unió, a döntés értelmében tizenhat természetes és tizenkét jogi személlyel bővítik a szankciós listát.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap közleményében leszögezi: Kovács Patrícia szereplésének lemondása mögött egy koncepcióváltás áll, szó sincsen arról, hogy a színésznő tiltólistán lenne a közmédiában.
A 170 ezer embernek munkát adó lengyel bankszektor komoly elbocsátásokra készül, a csökkenő nyereségesség, a bevezetett bankadó miatt név nélkül nyilatkozó bankvezetők szerint. A Reutersnek...