Robbanószerrel megrakott gépjárművet találtak egy kormányzati épület közelében a főként kurdok lakta, délkelet-törökországi Diyarbakir tartomány egyik településén, Haniban - jelentette az Ihlas török hírügynökség pénteken.
Az MNB ma közzétett határozatában felfüggesztette a Globeserv Befektetési Alapkezelő Zrt. (korábban Reálszisztéma) tevékenységi engedélyét a kollektív portfoliókezelés vonatkozásában, s felszólította...
Nem úgy tűnik eddig, hogy 2016 a részvénypiacok éve lenne, és az emiatt kialakult negatív piaci hangulat februárban is kitartott. Mint mindig, most is lesznek olyanok, akik profitálnak a trendekből,...
Nagy az öröm a Madách Színházban: megszületett Sánta László Ádám. Édesapja a Mamma Mia! musical hősszerelmese, Sánta László, édesanyja Sánta-Széphalmi Júlia táncos.
A második világháborúban szovjet hadifogságba került magyar katonák adatait tartalmazó lista feldolgozására készül a Magyar Honvédség. A mintegy 420 ezer egykori fogoly neve és születési adatai mellett kiderülhet az is: hol estek fogságba, mit csináltak előtte, milyenek voltak a családi viszonyaik, amikor bevonultak - mondta az InfoRádióban Kovács Vilmos ezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum…
Megháromszorozódott az Adobe Systems profitja a legutóbbi negyedévben - derült ki a társaság gyorsjelentéséből. Kellemes meglepetést okozott a társaság, felülteljesítette az elemzői várakozásokat és...
A Standard and Poor's az előzetesen kiadott hitelminősítői naptára alapján pénteken dönthet Magyarország adósbesorolásának felülvizsgálatáról. Az alapforgatókönyv szerint a hitelminősítő ezúttal nem...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken visszaállította a KEG Nyrt. tőzsdei részvényeinek kereskedését, mivel a kibocsátó egy rendkívüli tájékoztatással eleget tett a korábbi jegybanki kötelezésnek, a tudomására jutott információk alapján ugyanakkor a jegybank feljelentést is tett az illetékes nyomozó hatóságnál - közölte az MNB pénteken.
Régen minden egyes márkanévhez szigorúan tartozott egy arculat, egy filozófia, egy stílus. Nem véletlen, hogy sok esetben a magyar nyelvben ilyen eredetű tulajdonnevek váltak köznévvé. A ma autói...
Az egyik legérdekesebb mai adat eddig az ázsiai kereskedési időszak alatt jött ki, amely 70 kínai város ingatlanpiaci árváltozásait mutatja. Az adatok azt jelzik, hogy 2014 júnuisa nem nőttek ilyen ütemben az árak és a januári 2.5%-os emelkedés is magas volt, de most még 3.6%-ot emelkedtek a lakásárak.
A hollandiai TEFAF, amely a világ legnagyobb művészeti vására minden évben elkészíti az elmúlt év legfontosabb trendjeiről szóló riportját. A műtárgy.com most a legfrissebb, pár napja megjelent...
Tegnap az olaj mindkét fő típusának ára 40 dollár fölé került, és ott sikerült ma is kitartania. Az amerikai tőzsdék is a magasban zártak tegnap, ellenben Európában ma nem mutatkozik erő, a német piac kifejezetten gyengélkedik. A hazai tőzsde továbbra is bivaly, a Mol-OTP páros viszi az égbe.
Szökés, elrejtőzés veszélye, valamint a bűnismétlés veszélye miatt a Központi Nyomozó Főügyészség kezdeményezte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki szerdán egy gépkarabélyból több lövést adott le a Kiskunhalasi Járási Ügyészség épületében - közölte a főügyészség pénteken.
Törökország számára a menekültválság megoldása nem alku kérdése, hanem az értékek, a humanitárius értékek, valamint az európai értékek kérdése - jelentette ki pénteken Brüsszelben Ahmet Davutoglu török kormányfő az uniós állam- és kormányfőkkel a menekültválság megoldása érdekében folytatott tanácskozásra érkezve.
Törökország számára a menekültválság megoldása nem alku kérdése, hanem az értékek, a humanitárius értékek, valamint az európai értékek kérdése - jelentette ki pénteken Brüsszelben Ahmet Davutoglu török kormányfő az uniós állam- és kormányfőkkel a menekültválság megoldása érdekében folytatott tanácskozásra érkezve.
Ante Cacic, a horvát válogatott szövetségi kapitánya a Magyarország-Horvátország felkészülési mérkőzés kapcsán az mlsz.hu-nak elmondta: igazi értékmérő lesz csapata számára a március 26-i találkozó.
A gépkocsi vezetője péntek reggel el akarta kerülni az ütközést egy másik járművel, ezért félrerántotta a kormányt. Végül egy árokban kötött ki a 4-es számú főút 93. kilométerszelvényében, Szolnok elkerülő szakaszán. A Szoljon.hu szerint a baleset következtében többen is könnyű sérülést szenvedtek. A rendőrök félpályás útlezárás mellett, váltakozó irányból engedik a forgalmat.
A hétvégén lemossák Budapesten az Erzsébet hidat, ezért forgalomkorlátozásokra kell számítani. Az FKF Zrt. tájékoztatása szerint szombaton reggel fél 7-től délután fél 2-ig a Budáról Pestre, vasárnap pedig ugyanebben az időszakban a Pestről Budára vezető oldalon dolgoznak majd a szakemberek egy forgalmi sáv részleges lezárása mellett. Azt kérik, hogy mindenki legyen észnél, mikor a munkaterület…
Fülig érő szájjal nyit ajtót Tengely Sándorné Mustos Anna gyöngyösi olvasónk, aki alig akarta elhinni, amikor megtudta, övé lapunk fődíja, a kereken egymillió forint.
Az örmény Levon Aronjan legyőzte az amerikai Hikaru Nakamurát, s ezzel holtversenyben az orosz Szergej Karjakinnal az élen áll a moszkvai sakkvilágbajnok-jelölti torna hatodik fordulója után.
November óta dolgozik felügyeleti biztos a Globeserv alapkezelőnél, most a tevékenységi engedélyüket is részben felfüggesztették és bírságot is kiszabtak.
Törökország számára a menekültválság megoldása nem alku kérdése, hanem az értékek, a humanitárius értékek, valamint az európai értékek kérdése - jelentette ki pénteken Brüsszelben Ahmet Davutoglu török kormányfő az uniós állam- és kormányfőkkel a menekültválság megoldása érdekében folytatott tanácskozásra érkezve.
A hamarosan élesben is működő fix, a sebességtúllépést és más szabálysértéseket is ellenőrző berendezések működtetése mellett a rendőrség a gyalogosok és a kerékpárosok szabálykövető magatartásáért -...
Robbanószerrel megrakott gépjárművet találtak egy kormányzati épület közelében a főként kurdok lakta, délkelet-törökországi Diyarbakir tartomány egyik településén, Haniban - jelentette az Ihlas török hírügynökség pénteken.