Nemes Jeles László rendező, Erdély Mátyás operatőr és Röhrig Géza főszereplő kapják március 15-én a legnagyobb állami elismerést - erősítették meg a sajtóhíreket a filmkészítők a TV2-nek.
Sok kétség fűződik ahhoz, hogy kell-e atomerőműveket fenntartani, bővíteni, nem csak Magyarországon, másutt is. Van, ahol energia-váltásról, energia-forradalomról beszélnek. Tényleg csak mi vagyunk a hülyék, akik a áradattal szembe mennek atomenergia-ügyben? Ennél azért bonyolultabb a kép.
Az EKB csütörtöki bejelentései és az olaj világpiaci árának erősödése megtette a kellő hatását pénteken, a vezető nyugat-európai részvényindexek kivétel nélkül erősödéssel zárták a hetet. A kedvező...
4,6 millió euró bruttó bevétel mellett 3,4 millió euró adózott eredménnyel zárta a 2015-ös évet az Appeninn. A cég az idei évben újabb ingatlanvásárlásokat tervez és a 2016-os évben elért nyereség...
Orvosokat és patikusokat ítélt két év és öt év közötti börtönre költségvetési csalás és vesztegetés miatt pénteken első fokon a Tatabányai Törvényszék. A vádlottak fiktív kötszerreceptekkel több mint egymilliárd forint támogatást vettek fel jogtalanul.
Pesti pletykának indult, de mára biztos, hogy Röhrig Géza, Nemes Jeles László és az operatőr, Erdélyi Mátyás a nemzeti ünnepen megkapják a Kossuth-díjat.
Egy kókuszgolyót, egy palacsintát vagy egy tiramisut bárki el tud készíteni, még azok is, akik kevésbé járatosak a konyhában. Mindössze egy jó receptre van szükség. Íme 6 kakaós desszert, amit egész egyszerűen képtelenség elrontani.
Parlagi sasok fészkeinek őrzésére önkénteseket keres a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. Az InfoRádió Orbán Zoltánt, a szervezet szóvivőjét kérdezte.
Németország ellentmondásos politikát folytat a menekültkérdésben - fogalmazott Miro Cerar szlovén miniszterelnök a Die Welt című német lapnak nyilatkozva. Az interjút az újság internetes változata közölte pénteken.
Húsz év fegyházbüntetésre ítélt emberölés kísérlete és magánlaksértés miatt a Zalaegerszegi Törvényszék pénteken első fokon egy férfit, aki tavaly Lentiben csaknem halálra vert és kirabolt egy 85 éves asszonyt - tájékoztatta a törvényszék szóvivője az MTI-t.
Már idén befejezi a BMW legnagyobb gyárának, az amerikai spartanburgi üzemének egymilliárd dolláros fejlesztését, amelynek eredményeként, az éves gyártókapacitás 450 ezer járműre emelkedik - írja az...
Előzetes letartóztatásba helyezte harminc napra a Budapest Környéki Törvényszék azt a húszéves kakucsi férfit, aki az alapos gyanú szerint március 5-én hajnalban megölte nőismerősét, majd a holttestet elrejtette Dabas külterületén - tájékoztatta a törvényszék szóvivője pénteken az MTI-t.
Az EMMI 1,6 milliárd forint közpénzt kér vissza az Országos Roma Önkormányzattól különféle szabálytalanságok miatt. Az atv.hu megszerezte az ellenőrzési jegyzőkönyvet, továbbá átnéztünk mintegy 300 millió forint összértékű szerződést, melyeket a Híd a munka világába program keretében kötöttek. A szerződések túlnyomó részén Farkas Flórián miniszterelnöki biztos aláírása olvasható.
Tavaszi hétvégéken, vakációban nincs is annál jobb, mint kerékpárral kimozdulni a szabadba! 6–8 éves, önállóan biciklizni tudó gyerekkel már simán tehetsz rövidebb túrákat. Azért néhány biztonsági intézkedést nem árt eszközölnöd, hogy felkészülten induljatok neki a kirándulásnak. Tavaszi hétvégéken, vakációban nincs is annál jobb, mint kerékpárral kimozdulni a szabadba! 6–8 éves, önállóan…
A szabadságharc és a kiegyezés a magyar történelem azon vezérfonala, amelyet "napjainkban is követünk" - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pénteken a Pesti Vigadóban, ahol a miniszter átadta a Magyar Érdemrend tisztikeresztje, a Magyar Érdemrend lovagkeresztje, a Magyar Arany, Magyar Ezüst és Magyar Bronz Érdemkereszt állami kitüntetéseket.
Balog Zoltán átadta a Magyar Érdemrend tisztikeresztje, a Magyar Érdemrend lovagkeresztje, a Magyar Arany, Magyar Ezüst és Magyar Bronz Érdemkereszt állami kitüntetéseket a Pesti Vigadóban.
Április 14-én, 10.00 órakor tartja éves rendes közgyűlését a Mol a Budapest Music Centerben (1093 Budapest, IX. kerület, Mátyás utca 8.). Amennyiben a közgyűlés nem határozatképes, az igazgatóság a...
Egészen elképesztő növekedés előtt áll az amerikai napenergia piac, a várakozások szerint az év végére 16 gigawattal bővülhet az ország napelemes kapacitása. Az állami támogatások egyértelműen...
Mit gondoltok, hol készül a világ hivatalosan is legfinomabb rumja? Kubában? Angliában? Amerikában? Nem, nem talált, egyik sem - mert Guatemalában! A Zacapa 23 luxusrum - ami egymás után 5-ször nyerte meg a nemzetközi párlatversenyt, így örökös bajnoknak választották - egy közép-amerikai kisvárosból származik, ahol különleges eljárással, kifejezetten erre a célra termesztett cukornád kivonatából…
Megállapodtak a terrorizmus elleni küzdelem javasolt irányelveiről az uniós tagállamok igazságügyi miniszterei pénteken Brüsszelben. A megállapodás célja, hogy uniós szintű jogszabály rögzítse a terrorcselekmények egységes meghatározását, valamint, hogy azonos definíciók alapján legyen büntethető az ilyen bűncselekmények előkészítése is.
A hírek szerint az Audi rövidesen egy belépőszintű R8-ast fog piacra dobni, amelyben a modell történelmében először egy feltöltött erőforrás dolgozhat: a pletykák arról szólnak, hogy a négykarikás márka alaposan felpaprikázott 3-literes V6-os biturbós TFSI erőforrása kerülhet az R8 motorházteteje alá, amely garantáltan méltó menetteljesítményekhez segítheti a dögös sportautót.