2016. február 6. szombat

febr. 6
9:00
Jeb Bush már az anyjával és a bátyjával kampányol (Infostart)
Kampánystratégiát váltott a volt amerikai elnök öccse, Jeb Bush korábbi floridai kormányzó, aki a republikánusok soraiban indul az elnökjelöltségért: miután eddig nem szerepelt túl jól sem a népszerűségi listákon, sem az iowai jelölőgyűlésen, most először fordult elő, hogy édesanyja is beszállt a kampányba, bátyja, a volt amerikai elnök pedig jelezte, hogy nyilvánosan is támogatja majd őt.
febr. 6
9:03
Leváltották a politikust a szexista megjegyzés miatt (ProfitLine)
Leváltotta pénteken a szerb parlament Branislav Gasic védelmi minisztert, akinek szexista megjegyzései miatt kellett távoznia.
febr. 6
9:06
A kormányszóvivő beismerte: ő okozta a balesetet (Spa Trend Online)
febr. 6
9:08
A pokolba vezető rohanás - Frontális ütközés súlyos sérültekkel (fotó) (Spa Trend Online)
febr. 6
9:09
Jön a fővárosi dugódíj (Adózóna)
Már a budapesti dugódíj bevezetésére készül a Központi Statisztikai Hivatal – tudta meg a Napi.hu.
febr. 6
9:09
"Újra trendi a komolyzene" - még 9 napig várják a virtuózokat (hirado.hu)
Február 15-ig lehet jelentkezni a köztévé komolyzenei tehetségkutatójába. A műsor készítői azt mondták, hogy hatalmas az érdeklődés.
febr. 6
9:11
Becsődölt az egyik legnagyobb malomipari cég (hirado.hu)
A tatabányai székhelyű Sikér Zrt. csődvédelmet kért - adta hírül a 24 Óra.
febr. 6
9:12
Az Eurojackpot nyerőszámai az 5. héten (Pénzcentrum)
Vajon szerencsét hoztak valakinek a kihúzott számok?...
febr. 6
9:15
Ápolók is végezhetnének orvosi feladatokat (ATV)
Készül azoknak az egészségügyi feladatoknak a listája, amelyeket a jövőben orvos helyett egyetemi végzettségű ápolók is önállóan elvégezhetnek - közölte Betlehem József, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának dékánja egy közelmúltbeli konferencián a szombati Népszabadság tudósítása szerint.
febr. 6
9:15
Premier League: Ki lő gólt a Liverpool-Sunderland meccsen? (Agroinform)
A Liverpool és a Sunderland sincs formában, ráadásul a felek legutóbbi három egymás elleni meccsén csak két gól esett.
febr. 6
9:18
Zabpelyhes palacsinta mézes-karamellizált almával (Mindmegette)
Hozzávalók 14-15 db palacsintához: 2 dl zabpehely 1,5 dl tej 1 db tojás 1 ek méz csipet só 2 ek mogyoróolaj Mézes-karamellizált alma hozzávalói: 3-4 db édes alma 3 ek méz 1 mk vaníliaaroma 1 mk őrölt fahéj
febr. 6
9:18
Kövér: minden körülmények között védjük meg értékeinket! (Infostart)
Harmadik alkalommal rendezték meg a Székely Bált pénteken Budapesten. Az eseményen Kövér László, az Országgyűlés fideszes elnöke beszédében elmondta, bízik abban, hogy a bál egyre inkább hagyománnyá válik, ami egyaránt jó Budapestnek és a székelyeknek, és ami lélekben mindenkit erősít.
febr. 6
9:21
Csúcsrangadó a PL-ben, pályán a Bayern és Dárdaiék is - mai program (Sport365)
Hatalmas rangadót rendeznek ma ebédidőben Angliában: az éllovas Leicester City a második helyezett Manchester City otthonába látogat.
febr. 6
9:23
Alvilági leszámolás a mérlegelésen – elmarad a dublini gála (Sport365)
Kovács Kokó István is a helyszínen volt, egy ember meghalt, elmarad a szombati bokszgála.
febr. 6
9:24
Tájékoztatót tett közzé a NAV Uber-sofőröknek (Spa Trend Online)
Az adóhatóság felhívja a figyelmet arra, hogy a tevékenység adóköteles.
febr. 6
9:27
Magyarországra jön vizsgálódni az ENSZ különleges jelentéstevője (hirado.hu)
Michel Forst megvizsgálja az emberijog-védők helyzetét, és első kézből szeretne információt szerezni a civil társadalommal szembeni kihívásokról.
febr. 6
9:29
Örülnek a bürokráciacsökkentésnek a szakmai szervezetek (hirado.hu)
A cégek a bürokrácia csökkentése mellett az ügyszám csökkenését is várják.
febr. 6
9:30
Tájékoztatja a NAV az Uber-sofőröket (Infostart)
Az adóhatóság részletes tájékoztatót tett közzé honlapján az Uber-sofőrök számára, amelyben felhívja a figyelmüket arra, hogy tevékenységük adóköteles, ismerteti, hogyan teljesíthetik kötelezettségeiket, továbbá, hogy a különféle adófajták közül melyik, hogyan érinti őket.
febr. 6
9:30
A milliárdosok, akiknek sokat köszönhetnek a netezők és a mobilozók (Portfolio)
Számos milliárdost adott a világnak a Szilícium-Völgy, a Microsoft egykori alapítója, Bill Gates például már évek óta dobogós a világ leggazdagabb embereinek a listáján. Bár ő már tevékenyen nem vesz...
febr. 6
9:30
A Fővárosi Állatkert egyik dolgozója meg akart nevelni egy diákot, ezért a jeges vízbe lökte (444.hu)
A fiú anyját később azzal biztatta, hogy a gyerekéből így akár még tisztességes felnőtt is lehet.
febr. 6
9:31
Aggódik az ENSZ-főtitkár az IÁ terjedése miatt (hirado.hu)
Az IÁ olyan súlyos fenyegetés, amilyenre még nem volt példa, mert képes sok országban, számos csoportot rávenni a szövetségkötésre.
febr. 6
9:45
Tádzsikisztán IMF-hitelt szeretne (hirado.hu)
A hitellel enyhítenék az orosz gazdasági válság következményeit.
febr. 6
9:51
Mourinho a Manchester United-del tárgyalt (ATV)
Angliában folytatódhat Mourinho és Guardiola párharca.
febr. 6
9:51
Az Autó Pult Év Autói 2015 – a teljes lista, egyben (Auto Pult)
Már bőven 2016-ot írunk, de ami késik, az nem múlik: a beígért Autó Pult Év Autói 2015 szavazással jelentkezünk. Az Autó Pult magazin épp a napokban ünnepli 6. születésnapját, ami azt jelenti, hogy saját Év Autói választásunk is immár hatéves múltra tekint vissza. Rendszerint az óév végén vagy az újév elején választjuk meg a legjobbakat, azonban olyan sok fontos modell hazai bemutatása illetve…
febr. 6
9:54
Halálos áldozatai is vannak a tajvani földrengésnek (Infostart)
Legalább 11 halálos áldozata (köztük egy tíznapos csecsemő) és több mint 460 sérültje van a 6,4-es erősségű, szombat hajnali tajvani földrengésnek - jelentette a helyi média.
febr. 6
10:00
Napi örömhír - Amerikai elismerést kapott Semjén Zsolt (Kripto Akadémia)
A szelídlelkű kereszténydemokrata valóban nagyon progresszív kedvelt hóbortját illetően.
febr. 6
10:03
Egyre többet költünk biztosításra - van, ahol terrortámadásért is fizetnek (Privátbankár)
Sikeresek a nyugdíjbiztosítások, az új szerződéseknél két számjegyű a növekedés - közölte a Vienna Insurance Group.
febr. 6
10:03
Ezzel a paródiával üzente meg az igazgató tanítványainak: bezárt a suli (hirado.hu)
Kétszeresen is örülhettek a Rhode Island-i iskola tanulói: igazgatójuk hószünetet rendelt el, mindezt Adele videójának paródiájában adta elő.
febr. 6
10:03
Jövő héttől elfacebookosodhat a Twitter is (444.hu)
Vége az időrendiségnek és az észszerűségnek, hamarosan itt is egy algoritmus fogja eldönteni, hogy mi az, ami érdekel minket.
febr. 6
10:05
Amerikai elismerést kapott Semjén Zsolt (hirado.hu)
Az Év nemzetközi törvényhozója díjat adták át a miniszterelnök-helyettesnek az amerikai székhelyű vadászati világszervezet Las Vegas-i konvencióján.
febr. 6
10:05
Semjén Zsolt nyerte az Év törvényhozója díjat Las Vegasban (444.hu)
A KDNP elnöke az elmúlt időszakban olyan sokat tett a vadvilág megőrzéséért, hogy azt az Egyesült Államokban sem hagyhatták szó nélkül.
febr. 6
10:06
Új vámkódex lesz az Európai Unióban (Infostart)
Új vámkódex lép hatályba május elsején az Európai Unióban: a vámeljárások 2020-ig teljesen elektronikussá válnak, emellett magyar javaslatra a fuvarozóknak a jövőben a Dunán sem kell vámbiztosítékot letenniük - írja szombati számában a Magyar Idők.
febr. 6
10:06
Alig panaszkodnak a devizahitelesek a legújabb forintosításra (Portfolio)
Kevés a panasz a személyi és autóhitelek forintosítása kapcsán. Az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjához 304 ügyfélszolgálati, illetve 32 írásos, a Pénzügyi Békéltető Testülethez (PBT) pedig...
febr. 6
10:06
Így juthatnánk el gyorsabban az Adriára: minden ettől a döntéstől függ (Pénzcentrum)
Horvátország autópálya-matricák bevezetését tervezi....
febr. 6
10:07
Melyik európai városban a legjobb élni? (hirado.hu)
Hatalmas szakadék nyílik Európa országai és városai között, ha válaszolniuk kell arra, mennyire elégedettek az életükkel. A kontinens nagyobb városaiból kedvező visszajelzések érkeztek, de Nápoly, Palermo, Athén és Isztambul mellett Miskolcra is ráférne egy kis sikerélmény.
febr. 6
10:09
A Vienna Insurance Group díjbevétele évi 63-65 milliárd forint Magyarországon (ProfitLine)
A Vienna Insurance Group (VIG) osztrák biztósítócsoport éves díjbevétele Magyarországon 63-65 milliárd forint, piaci részesedése közelíti a 7 százalékot, alkalmazottainak száma az 1200-at - közölték a csoport hazai piacon tevékenykedő biztosítócégeinek vezetői egy pénteki budapesti háttérbeszélgetésen.
febr. 6
10:09
Sportfogadás: Mi erre a szelvényre esküszünk! (Agroinform)
Lássuk, ezen a hétvégén tippmestereink és szerkesztőink mely tippeket érzik a legerősebbnek!
febr. 6
10:12
Sajtos-tonhalas toast (Mindmegette)
1 db tonhalkonzerv 0,5 db piros kaliforniai paprika 0,5 db zöld kaliforniai paprika 1 db újhagyma 1 evőkanál light majonéz 2 szelet teljes kiőrlésű kenyér 4 szelet Leerdammer Light sajt 1 tk. olívaolaj a sütéshez
febr. 6
10:12
Rogánék a szingliadóról (Adózóna)
Egy írásbeli kérdésre adott válaszban a Rogán vezette kabinetiroda államtitkára teljesen kizárta a szingliadó ötletét – írja a hvg.hu.
febr. 6
10:18
Orvos helyett egyetemi végzettségű ápolók is elláthatnának egyes feladatokat (Metropol)
Már készül a feladatok listája - írja a Népszabadság.
febr. 6
10:18
Népszava anno: Rákosi Mátyás halála (Kripto Akadémia)
Kordokumentum: Amikor a volt pártfőtitkár halálhíre már csak a Szombati mozaikban kapott helyet
febr. 6
10:20
Magyar útlevet vásároltak és hamisítottak (Metropol)
Harminchárom magyar állampolgár ellen emeltek vádat, akik a hamis útleveleket embercsempészetre használták fel.
febr. 6
10:20
Nem viccelünk - Légpárnás hajót vett a NAV (Kripto Akadémia)
Nettó 58,4 millió forintért került a hivatal birtokába az ügyes kis vízijármű.
febr. 6
10:27
A spanyolok már napra pontosan tudják, mikor lesz Mourinho a United menedzsere (Sport365)
Szinte már mindenki kész tényként kezeli, hogy a portugál José Mourinho lesz a Manchester United következő menedzsere Louis van Gaal után, a spanyol Marca pedig már a napot is tudja, mikor iktatják be Josét.
febr. 6
10:27
Halálos lövöldözés, Kovács "Kokó" István megúszta (ATV)
A szombat estére tervezett bokszmeccs előtti mérlegelésen lövöldözés tört ki, egy halott és két sérült biztosan van. Az eseményen Kovács „Kokó” István is jelen volt.
febr. 6
10:30
Mégis ott lesz a PDSZ a köznevelési kerekasztalon (Infostart)
Felfüggeszti az emberi erőforrások minisztere által, a pedagógustiltakozások nyomására összehívott köznevelési kerekasztal elleni bojkottot a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), s részt vesz a jövő keddi tárgyaláson - közölte Mendrey László, a szakszervezet elnöke a Népszabadsággal és a Népszavával.
febr. 6
10:36
Erős földrengés Tajvanon (Metropol)
Halálos áldozatai is vannak a 6,4-es erősségű rengésnek.
febr. 6
10:36
Hangáék remekeltek az Euroligában (Metropol)
A remek formában lévő Vitoria idegenben legyőzte a szintén spanyol Real Madridot a férfi kosárlabda Euroligában.
febr. 6
10:36
Az osztrákok katonákat küldenének a Balkánra, hogy megállítsák a menekülteket (444.hu)
Márciusban Magyarországgal is tárgyalnak majd a hadsereg bevetéséről.
febr. 6
10:38
Halálos áldozatai is vannak a tajvani földrengésnek (Metropol)
A 1,9 milliós Tajnan város a legsúlyosabban érintett település, amelynek több kerületében lakóépületek, egyéb építmények dőltek össze.

Keresés