A szakképzési hozzájárulás rendszere ez évtől is módosult, és egyre bonyolultabb szabályrendszert foglal magába. A szakképzési hozzájárulás teljesítése eltér annak függvényében, hogy a hozzájárulásra kötelezett szervez-e vagy sem gyakorlati képzést.
Az elmúlt napokban német részről Magyarországot ért támadásokról hétfőn Altusz Kristóf helyettes államtitkár konzultál a budapesti német nagykövettel - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-vel
Az Indexnek folyamatosan jelzik az olvasók, hol, hány diák ment be az iskolába. Ezek alapján látszik: sok helyen tiltakoznak a kormány oktatáspolitikája ellen.
Legutóbbi házi szavazásunkon azt szerettük volna kideríteni, hogy aki ingázik, az erre milyen közlekedési eszközt használ. A lehetséges válaszok alapján az derült ki, 59 százaléka autózik vagy buszozik, alig több mint 4 százalék pattan kerékpárra.
Az év elején váltottam munkahelyet, egészen pontosan január 4-én, hétfőn léptem be az új munkahelyre, havi fix béresként. Januárban 20 ledolgozott munkanapom volt. Az új munkahelyen kapott január havi fizetésemmel csak a fix havi bérem 20/21-ed részét kaptam meg. A korábbi munkahelyem bérszámfejtésétől viszont semmilyen januári bért nem számoltak el számomra mondván a január hónapra vonatkozó…
A beruházások tavalyi utolsó negyedéves növekedése elsősorban a kormányzati szektorból finanszírozott projekteknek és az uniós pénzeknek köszönhető az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők szerint, akik idén év végére várnak újabb emelkedést az ágazatban.
A Nemzeti Választási Bizottság várhatóan az MSZP népszavazási kérdését hitelesíti, Erdősi Lászlóné vasárnapi boltzárral kapcsolatos kérdését pedig elutasítja, értesült az Index. Az Index...
Kidöntötték a kerítés egy részét a migránsok a görög-macedón határon hétfő délelőtt, macedón rendőrök könnygázzal próbálták visszaszorítani őket, de sokan átnyomultak macedón területre - jelentette a helyszínről az M1 aktuális csatorna tudósítója Idomeniből.
Főállású egyéni vállalkozó vagyok, KATA adózás alá tartozok (50.000 forintot fizetek havonta), a bevételem havi szinten az adózás után 445.000 forint lesz. Gyerektartást kell fizetnem, havi 20 százalék de minimum 20000 forint. Ebben az esetben mekkora összeget kell fizetnem havonta? Év végén az összesített „bevételből” is kell újra fizetnem (kompenzálnom)? Vagy ebben az esetben is maradna a havi…
A katolikus egyház hatalmas kárt és csalódást okozott a hívőknek a papok által elkövetett szexuális visszaélések kezelésében - jelentette ki George Pell bíboros, a vatikáni gazdasági titkárság prefektusa, akit az ausztrál kormány pedofíliaellenes bizottsága Rómában hallgatott meg az ausztráliai papok által a 60-80-as években elkövetett több száz szexuális visszaélésről.
Az Országos Egészségügyi Pénztár február közepén tizennyolc gyógyszer támogatását utasította el, amelyek rákos megbetegedésekre hatnak. Így néhány készítményhez hozzá sem férhetnek a betegek.
Ősbemutatóval tiszteleg Szent Márton születésének 1700 évfordulóján a szombathelyi Weöres Sándor Színház: Szombath András Szivárvány havasán - Köpönyeg és palást című drámáját szombaton este mutatja be a társulat - közölte hétfőn sajtótájékoztatóján Jordán Tamás a teátrum igazgatója, a premier előtt álló darab főszereplője.
Los Angeles - Vajna Timi, Benes Anita tervezte ruhájában, még az Oscarra készés pillanatait osztotta meg közösségi oldalán. A ruha gyönyörű, Timi is gyönyörű, a Saul fia, sőt, még Leo DiCaprio is nyert! Kell ennél több mára?!
Jogerős bírósági döntés végrehajtását akadályozná meg a gyakorlatban az a jegybanktörvényhez beadott módosító indítvány, amely gátolná a jegybanki alapítványok adatainak nyilvánosságra hozását,...
A katolikus egyház hatalmas kárt okozott és a hívőknek csalódást a papok által elkövetett szexuális visszaélések kezelésében - jelentette ki George Pell bíboros, a vatikáni gazdasági titkárság prefektusa, akit az ausztrál kormány pedofíliaellenes bizottsága Rómában hallgatott meg az ausztráliai papok által a 60-80-as években elkövetett több száz szexuális visszaélésről.
A tőkeberuházások és a fogyasztás növekedésének köszönhetően a görög gazdaság jobb teljesítményt nyújtott a tavalyi negyedik negyedévben, mint amire az előzetes adatok alapján számítani lehetett. A...
Természetesen a Football Leaksnek köszönhetjük ezeket az információkat, ugyanis most a Real Madrid és a Juventus között kötött megállapodás részleteit hozták nyilvánosságra.
Egyre hatékonyabbak a palaolajat kitermelő amerikai kutak, már régen nem 60-70 dollárnál van az a határ, ahol a palaolaj-kitermelő vállalatok felpörgetnék beruházásaikat és kitermelésüket. Egy évvel...
Jelentős rendőri készültség mellett megkezdődött hétfőn az észak-franciaországi Calais-ban illegálisan kialakult, de a hatóságok által eddig megtűrt sátortábor déli részének felszámolása, amire múlt héten adott engedélyt a lille-i bíróság.
Szíriában kisebb fegyveres összecsapásoktól és néhány légicsapástól eltekintve a szemben álló felek legtöbbje tiszteletben tartja a pénteken életbe lépett tűzszüneti megállapodást.
A fogyasztás erős bővülésének köszönhetően Portugália hazai összterméke (GDP) 1,5 százalékkal növekedett tavaly reálértéken, ez 0,6 százalékponttal haladja meg az előző évi adatot - közölte a portugál statisztikai hivatal.
A Fidesz törvénymódosító javaslatában azt kezdeményezi, hogy azok a korlátolt felelősségű társaságok, amelyek törzstőkéje nem éri el a 3 millió forintot, kapjanak egy év határidő-halasztást az új Ptk...
A magyar filmtámogatási rendszernek köszönhetően lett egy háromoldalas tervből világsiker a Saul fia - idézte a The Hollywood Reporter amerikai portál hétfőn Andy Vajna filmügyi kormánybiztost, aki szerint Magyarország komoly lehetőséget kínál a tehetséges rendezőknek.
A hatalmi ágak közötti párbeszéd és együttműködés fontosságát hangsúlyozta Darák Péter, a Kúria elnöke és Trócsányi László igazságügyi miniszter is a Kúrián tartott konferencián hétfőn.
A kormány döntésének értemében a korábbi 150 helyett már 250 milliárd forintos, maximális forráskeret áll a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) rendelkezésére, hogy az MFB-NHP Földvásárlási Hitelprogram keretében - közölte a bank.
Milánó – Az olasz bajnokságban szereplő Internazionale öt évre 100 millió eurós (31,1 milliárd fortos) szerződést ajánlott fel az Atlético Madrid argentin trénerének.
Az elmúlt időszakban elterjedt gyakorlat szerint főleg külföldi cégek kéretlen díjfizetési felszólításokat küldenek közvetlenül védjegyjogosultaknak, olyan látszatot keltve, mintha hivatalos számláról lenne szó. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) is igen részletesen foglalkozik a gyakorlattal, mely több százezer forintos kárt is okozhat a gyanútlan áldozatok számára.
Egy törvénymódosítás révén 5 millió forintra emeli a kormány Matolcsy György jegybankelnök fizetését, az MNB alelnökeinek fizetése pedig az elnök fizetésének 90%-át teszi majd ki az új javaslat...