A francia államfő pénteken egy rádióinterjúban kijelentette, Európának megvannak a jogi eszközei arra, hogy megakadályozzon egy országot a demokratikus értékek megsértésében, és fel is függesztheti annak az államnak a tagságát, amelyben szélsőjobboldali párt kerül hatalomra.
Akár cégtulajdonosként, vállalkozóként vagy alkalmazottként is gyakran szembekerülhetünk a motiválatlansággal, amely jelentős mértékben megnehezítheti a napi munkavégzésünket. Dr. Ivan Misner, a Business Network International alapítója adott öt tippet ahhoz, hogy mit tegyünk, ha már nem érezzük azt a bizonyos tüzet.
A kormányfő, a Fidesz elnöke 1999 óta minden év elején értékeli az elmúlt időszak eseményeit. Az idei lesz a tizennyolcadik évértékelője. Orbán Viktor - csakúgy, mint tavaly - Budapesten, a Várkert Bazárban mondja el hagyományos beszédét.
Kínában még viszonylag egyszerű módszerekkel kezeli a kormány, ha egy oligarchának túlzottan kinyílik a csipája. Ott nincs gecigate, mert nincs hol beszólni.
Helyi idő szerint ma, magyar idő szerint hétfő hajnalban adják át az Oscar-díjakat Los Angelesben, a legjobb idegen nyelvű filmek között a Saul fia is esélyes.
Közel fél tonna kokaint foglaltak le a helyi hatóságok a Puerto Ricó-i San Juan kikötőjében egy hajókonténerben, a szállítmány eredetét vizsgálják - közölték helyi idő szerint szombaton amerikai illetékesek.
Vasárnap tartotta tizennyolcadik évértékelő beszédét Orbán Viktor kormányfő Budapesten, a Várkert Bazárban. Hangsúlyosan szóba került a betelepítési kvóta elleni népszavazás és hazánk geopolitikai helyzete. Közben a Várkert bazár előtt tüntetést szervezett az Együtt. Fő üzenetük a jogállam csorbítása és a demokrácia megcsúfolása miatti elégedetlenség. Saját közönsége vastapssal jutalmazta a…
Az éles politikai viták és demonstrációk ellenére a kormánypártok változatlan fölénnyel vezetik a pártok rangsorát februárban a Századvég Alapítvány legújabb, pártok támogatottságát vizsgáló kutatása szerint.
Benjámin Netanjahu kormányfő Izrael védelmi érdekeit is érvényesíteni szeretné a Szíriai polgárháború lezárását szolgáló rendezésben - jelentette vasárnap az izraeli közszolgálati rádió.
Venezuela előrehaladott tárgyalásokat folytat nemzetközi pénzintézetekkel és befektetési alapokkal egy 5 milliárd dolláros kölcsön felvételéről - jelentette be Nelson Merentes, az ország jegybankjának az elnöke.
Budapest - Új étteremtől rendeltünk pizzát a Blikk szerkesztőségébe, és csupán az elfogyasztása után döbbentünk rá, hogy az amerikai színész, George Clooney (54) is jelen volt.
Berlin — Tizenhárom éves kora előtt nem lehet saját Facebook-oldala Mark Zuckerberg (31) kislányának. A legnépszerűbb közösségi oldal alapítója ugyanis nem akarja megszegni a saját maga által hozott szabályt: a Facebookot ugyanis 13 éves kor alattiak nem használhatják.
Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter szavai szerint az eddigiekhez képest "másmilyen intézkedésekre" kerül sor, ha nem sikerül rövidesen nagymértékben csökkenteni a görög-török határon az EU-ba belépő menekültek számát.
Hamarosan, 15 órakor kezdi meg évértékelő beszédét Orbán Viktor miniszterelnök a Várkert Bazárban. Az eseményen elhangzó fontosabb részletekről élőben tudósítunk.Orbán a rendszerváltásról...
A polgári Magyarország építése zajlik - mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Várkert Bazárban tizennyolcadik alkalommal tartott évértékelő beszédében. A kormányfő szerint az Európába irányuló népvándorlást meg lehetne fékezni, a problémát azonban az jelenti, hogy Brüsszelből a védelem szándéka is hiányzik.
Azt hiszi, a tévéműsorok már nem tudnak újat mutatni? Téved! A TLC tévécsatorna Szexvészhelyzetek című dokumentumsorozata szexbaleseteket mutat be nemcsak a szenvedő alanyok, hanem az orvosok, ápolók szemszögéből is.
Elkezdődött a felkészülés a német szövetségi belügyminisztériumban arra az esetre, ha le kell zárni a határt a menedékkérők előtt - írta a Welt am Sonntag című német vasárnapi újság.
Kettős pokolgépes merényletet követtek el az iraki főváros legnagyobb síita negyedében, Szadrváros területén, a terrorista támadásban legalább 24-en életüket vesztették - közölték vasárnap rendőrségi és egészségügyi források.
"Elértük a 90%-os készültséget" - mondta a csuklójába egy civilruhás férfi, akinek drót lógott ki a füléből. Már csak percek kérdése, és kezdődik a buli, a miniszterelnök értékeli az évet.
Veszprém – Remek második félidei játékának köszönhetően az MVM Veszprém 29-28-ra győzött a német Flensburg-Handewitt otthonában a férfi kézilabda-Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó előtti fordulójában, így feljött az A jelű kvartett második helyére.
Megszakította útját a német fővárosban a Ryanair légitársaság egy Londonból Pozsonyba tartó járata, hogy a személyzet leparancsolhassa a fedélzetről egy legénybúcsú ittasan randalírozó résztvevőit, köztük a vőlegényt.
Bejutott a női kézilabda EHF Kupa elődöntőjébe a Dunaújváros, amely a pénteki, hazai háromgólos vereséget követően vasárnap - szintén hazai pályán - öttel legyőzte a pályaválasztói jogáról lemondó orosz Asztrahanocska együttesét.
Pozsony - A szlovák Szabadság és Szolidaritás egyik képviselőjelöltje a választások előtt egy héttel letolt bugyis képekkel próbálja a választópolgárok szavazatát bezsebelni.
Peking elhódította a milliárdosok első számú fővárosának címét New York várostól. A Hurun kutatóintézet éves felmérése szerint 100-95 a "verseny" állása a kínai metropolisz javára.
15 órakor kezdte meg évértékelő beszédét Orbán Viktor miniszterelnök a Várkert Bazárban. Az eseményen elhangzó fontosabb részletekről élőben tudósítunk.Jön a budapesti szuperkórház is 2016.02.28...
Doha — Németh Krisztián (27) ott folytatja Katarban a gólgyártást, ahol az Egyesült Államokban abbahagyta. A magyar labdarúgó-válogatott csatára a télen szerződött az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő Sporting Kansas Citytől a Qatar Stars League-ben szereplő al-Garafa gárdájához, de a váltás nem okozott neki törést, a dohai klubban már öt találatnál jár négy mérkőzésen.
Lezártuk a stabilizáció korszakát. Repülő rajtot vettünk, megkezdtük a gazdasági felzárkózást. Visszaszereztük az esélyt egy újabb történelmi felzárkózáshoz. A polgári Magyarország, a nemzeti-keresztény korszak építése zajlik - mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Várkert Bazárban tizennyolcadik alkalommal tartott évértékelő beszédében - mondta tizennyolcadik alkalommal tartott évértékelő…