Első szolgálati napján lelőttek egy rendőrnőt az Egyesült Államok fővárosától, Washingtontól mintegy negyven kilométerre fekvő virginiai Woodbridge város egyik kerületében szombaton - közölte helyi idő szerint szombaton késő este Facebook oldalán Prince William megye rendőrsége. Ashley Guindon pénteken tette le a hivatali esküt.
Nemes Jeles László Saul fia című filmje nyerte el helyi idő szerint szombaton a független filmek Oscarjaként emlegetett, Los Angeles-i Independent Spirit Awards díjat a legjobb külföldi film kategóriában.
Holtan találtak egy asszonyt Marcaliban, a rendőrség emberölés gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen - közölte honlapján a rendőrség vasárnap hajnalban.
Harminchatra emelkedett az észak-oroszországi Vorkuta település melletti Szevernaja nevű szénbányában történt szerencsétlenség halálos áldozatainak száma, miután vasárnap egy újabb robbanást követően a hatóságok halottnak nyilvánították a három napja mélyben rekedt 26 bányászt.
Egyre több menekült akar átjutni a magyar-szerb határon felállított kerítésen. Naponta több, mint százan próbálkoznak. Átakarnak mászni az akadályokon, vagy egyszerűen elvágják a drótokat. Bakondi György szerint van elég rendőr és katona, hogy megvédje a határt, sőt ha szükséges lesz, a szerb határhoz hasonlóan fogják védeni a magyar-román határt is. Részletek a videóban.
Az amerikai járványügyi központ kilenc, Zikával fertőzött terhes nőt vizsgált január óta. Négyen elvetéltek, egyikük gyermeke súlyos mikrokefáliával született.
Az OTP-papírok kivételével mindegyik vezető részvény árfolyama emelkedett a héten a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a tőzsde részvényindexe, a BUX 486 pontos, 2,1 százalékos emelkedéssel 23 657,79 ponton zárt pénteken. A részvénypiac múlt heti forgalma 43,97 milliárd forint volt, szemben az előző heti 41,46 milliárd forinttal.
Rasszistának nevezte és Adolf Hitler náci diktátor módszereihez hasonlította az amerikai elnökségre pályázó Donald Trump választási kampányát Felipe Calderón korábbi mexikói elnök szombaton, s ezzel csatlakozott elődjéhez, Vicente Foxhoz, aki néhány nappal korábban úgy vélte, hogy az amerikai milliárdos "őrült" és "saját pártjának is kínos".
A reformerek nyerhetik az összes, szám szerint 30 teheráni képviselői mandátumot az Iráni Iszlám Köztársaság törvényhozásában a pénteki parlamenti választás előzetes eredményei alapján - közölte az iráni állami televízió vasárnap.
A szombaton életbe lépett szíriai tűzszünet ellenére vasárnap az északnyugat-szíriai Aleppó tartomány hat városában hajtottak végre légi támadásokat harci repülők - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, londoni székhelyű emigráns szervezet.
Az Eger két góllal győzött az OSC Újbuda csapata ellen a férfi vízilabda ob I felsőházi rangadóján, ezzel nagy lépést tett afelé, hogy a középszakasz végén döntőt játsszon.
Házkutatást tartottak az V. kerületi rendőrök egy belvárosi masszázsszalonban február 19-én, és eljárást indítottak az ügyvezető, a 25 éves, gyulai B. Nikolett ellen prostitúció elősegítésének gyanújával.
Új fejezet nyílik mind a lakáshitelezésben, mind a lakáspiacon az ingatlan.com szakértői szerint. Az érdeklődés adott: egyrészt a lakáshitelek iránti érdeklődés 43 százalékkal nőtt éves összevetésben, másfelől a fővárosban a kereslet felszívja az új lakásokat. A bankok pedig kulcsszerepet kapnak a jövőben, részben azért, mert ők folyósítják majd az állami lakástámogatásokat.
Oakland – Stephen Curry, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban játszó Golden State klasszisa az Oklahoma City ellen a félpályáról szerzett győztes kosarat.
Venezuela előrehaladott tárgyalásokat folytat nemzetközi pénzintézetekkel és befektetési alapokkal egy 5 milliárd dolláros kölcsön felvételéről - jelentette be Nelson Merentes, az ország jegybankjának az elnöke.
Venezuela előrehaladott tárgyalásokat folytat nemzetközi pénzintézetekkel és befektetési alapokkal egy 5 milliárd dolláros kölcsön felvételéről - jelentette be Nelson Merentes, az ország...
Hat városban hajtottak végre légi támadásokat harci repülők vasárnap az északnyugat-szíriai Aleppó tartományban - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).
Az éles politikai viták és demonstrációk ellenére a kormánypártok változatlan fölénnyel vezetik a pártok rangsorát februárban a Századvég Alapítvány legújabb, pártok támogatottságát vizsgáló kutatása szerint.
A legegyszerűbb süteménynek mondják, mert mindig minden van hozzá otthon, még a legegyszerűbb háztartásban is. Tojás, liszt, cukor. Ennyi. Viszont ezer módon variálható.
Tizennyolcadik alkalommal tart évértékelő beszédet ma kora délután Orbán Viktor. A miniszterelnök az idei beszédben minden bizonnyal megemlíti a menekültkvóta ügyében indítandó népszavazást, amelyet szerdán jelentett be, ismertetve a pontos kérdést is, amit fel fognak tenni az embereknek. Az InfoRádió élőben közvetíti Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédét vasárnap délután 3 órától.