Felfüggesztik a prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztést támogató felhívást. A kérelmek 2016. február 29-én 16 óráig nyújthatóak be- olvasható a ma megjelent közleményben. A...
Kötelességünk tisztán, világosan, határozottan, és egyértelműen szólni, nem félni a különböző rágalmaktól, ki kell mondani az igazságot, ezzel szolgálva a nemzet lelki épülését és újjáépülését - erről Boross Péter volt miniszterelnök beszélt a Veritas Történetkutató Intézet csütörtökön kezdődött kétnapos konferenciáján, Budapesten.
Clifford Price, vagy ahogy talán többen ismerik, Goldie a rave/jungle/dnb legendás dj-e idén 50 éves, ennek alkalmából a Brit Birodalom Rendjének tag szintű kitüntetését vehette át a Buckingham-palotában Károly hercegtől. (Fotó: Yui Mok / AFP)
A Magyar Áramszolgáltató Kft. (MÁSZ) veszi át a Tigáz Zrt. magyarországi szabadpiaci földgázportfólióját, amennyiben a két cég között született megállapodást a Gazdasági Versenyhivatal is jóváhagyja majd - közölte a Tigáz Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
Négy hónapig még rendkívül kedvező feltételek mellett lehet hazahozni és legalizálni a külföldi bankszámlákon tartott összegeket, amelyeknek eddig a töredékét helyezték el az érintettek az eltitkolt jövedelmek kifehérítését szolgáló stabilitás megtakarítási számlákon (smsz). A külföldi bankszámlákon tartott összegek hazahozatalára és kifehérítésére ösztönöz az is, hogy 2017 szeptemberétől már a…
A hagyományosan nagy presztízsű hivatásoknak ugyan magas a megbecsülésük, sok esetben azonban egyáltalán nem biztos, hogy a jogi vagy közgazdász diploma megszerzése önmagában egész életre szóló, biztos megélhetést jelent. Sámson Dorottyával, a Profession.hu álláspiaci szakértőjének segítségével azt jártuk körbe, hogy melyek azok az online kiegészítő képzések, amelyek a legnagyobb mértékben…
Felfüggesztik a prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztést támogató felhívást. A kérelmek 2016. február 29-én 16 óráig nyújthatóak be - olvasható a ma megjelent közleményben. A...
Az egy évvel korábbinál intenzívebb, de kritikusabb nemzetközi médiafigyelmet kapott tavaly Magyarország; a növekedés magyarázata a bevándorlási válság volt, erre mutat, hogy a tudósítások kétharmada 2015 második felében látott napvilágot - hangzott el a Nézőpont Intézet 14 ország 99 orgánumának cikkeit elemző kutatásának eredményeit bemutató csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.
Emléktáblát avatott az Országházban, a Tanácsköztársaság idején az épületben meggyilkolt Incseli Szőts Andrásnak és mártírtársainak csütörtökön Kövér László házelnök.
Szokatlanul gyengére sikerült a ma megtartott 12 hónapos diszkontkincstárjegy aukció a benyújtott ajánlatok szempontjából: a 40 milliárd forintos keretre ugyanis csak 28,1 milliárdnyi vételi igény...
A 310 körüli reggeli stabil kezdés után röviddel délt követően újabb forintgyengülési hullám bontakozott ki, amelynek jegyében 311 fölé lendült az euró árfolyama, így új egyhetes forintmélypont...
20 dkg csicseriborsóliszt 3-4 dl víz 0,5 mk kurkuma 0,5 mk római kömény 0,5 mk őrölt koriander 1 tk só 1 csipet hing (elhagyható vagy egy kis apróra vágott hagymával tudod helyettesíteni) 1 csipet fekete bors 1 tk gyömbér (reszelt) 1 db cukkini (kisebb) 2 ek koriander (el is hagyhatod) ghí vagy kókuszzsír (a sütéshez) 1 db citrom leve
Sok pótolnivalónk van a magyarországi kommunizmus gyökereinek és kártételeinek feltárásában, sok teendőnk van még a történelmi tanulságok összegzésében, valamint abban is, hogy megadjuk az áldozatoknak járó erkölcsi elégtételt - mondta Kövér László házelnök az 1919-es kommunista diktatúra Országházban fogvatartott áldozatainak emléket állító tábla avatásán csütörtökön.
Sike József ezüst, míg a Tasi Tamással és Boros Lászlóval kiegészülő magyar csapat bronzérmet nyert csütörtökön a férfi futócéllövők 40 vegyes számában a győri tízméteres sportlövő Európa-bajnokságon.
A Jobbik támogatja a bevándorlási kvótáról szóló népszavazást, érdekelt abban, hogy érvényes és eredményes legyen a referendum és a nem szavazatra buzdítja szimpatizánsait - közölte Vona Gábor pártelnök csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Bár semmi értelme olyan törvényről népszavazást indítani, ami érvényben van és egyet is értünk vele, Erdősi Lászlóné mégis ezt adná be a közvéleménynek.
A szerdai zalaegerszegi vereség után lemondott posztjáról Pór Péter, a bajnok Szolnoki Olaj férfi kosárlabdacsapatának vezetőedzője, akinek a helyét a klub szakmai igazgatója, a férfi válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozó Sztojan Ivkovics veszi át.
Nemcsak erőszakoskodtak vele, de meg is erőszakoltak egy 17 éves debreceni lányt egy panelház liftjében. A rendőrök a helyszínen óvszereket is találtak, a tinilány félmeztelen volt, mikor a zsaruk kiértek.
Az Európai Bizottság ma tette közzé a digitális gazdaság és társadalom fejlettségét mérő mutató (DESI) 2016-os értékeit, melyek számos területen javultak, ugyanakkor a fejlődés lassulását jelzik -...
Aláírt válogatott és Barcelona-mezt küldött Lionel Messi annak az afgán kisfiúnak, akinek a fényképe, amelyen egy nejlonzacskóból készített 10-es számú, Messi-feliratú mezben futballozik, bejárta az internetet az elmúlt hónapban.
Életének 87. évében csütörtökön elhunyt Psota Irén, a nemzet színésze, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész - közölte a Madách Színház.
Lassult tavaly a brit gazdaság növekedési üteme a brit statisztikai hivatal (ONS) csütörtökön ismertetett, részletes adatokra alapozott - az előzővel azonos - második becslése szerint.
A meghirdetett mennyiségnél alacsonyabb összegben, hozamcsökkenéssel értékesített 12 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.
A Madách Színház mély megrendüléssel tudatja, hogy elhunyt Psota Irén, a Madách Színház művésze, a Nemzet Színésze, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Életének 87. évében csütörtökön elhunyt Psota Irén, a nemzet színésze, a Madách Színház kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színművésze - közölte a színház az MTI-vel.
Magyarország kvótaügyi népszavazással kapcsolatos terve ellentétes lehet a már közösen elfogadott menekültügyi stratégiával - közölte az Európai Bizottság szóvivője csütörtökön a Reuters beszámolója...
Az Alfa Romeo tavaly ugyan bemutatta nagy reménységét, a Giuliát, azóta csak húzzák-halasztják a bevezetést – a hétköznapi változatot még nem is láthattuk, de egyes hírek szerint az olaszok talán elhozzák majd Genfbe. Ugyanez igaz a többi beígért újdonságra is, melyeket most a Giulietta frissítésével próbálnak feledtetni valamelyest.
Félévi jövedelmének megfelelő összeget vett fel az állambiztonságtól Lech Walesa öt év alatt. Mindemellett továbbra is megmaradt a hajógyári ellenállás vezérének - írja a Népszabadság.
Életének 87. évében csütörtökön elhunyt Psota Irén, a nemzet színésze, a Madách Színház kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színművésze - közölte a színház az MTI-vel.
Az Apple az iPhone és az iCloud biztonságának fokozásával kívánja okafogyottá tenni a készülékek és adatállományok titkosításának feltörésére vonatkozó hatósági megkereséseket.
Görögország mindaddig blokkolni fogja az Európai Unió politikai megállapodásait, amíg a menekültek igazságosabb elosztásáról szóló megegyezést végre nem hajtják a tagállamok - mondta Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök az athéni parlamentben.
Több mint 800 járművezetőnek biztosít ingyenes lehetőséget a fejlesztési tárca vezetői ismereteik és képességeik fejlesztésére biztonságos körülmények között, vezetéstechnikai tréning keretében – jelentette be Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár.