Az elmúlt 36 órában elvérzett egy szocialista népszavazási kezdeményezés a vasárnapi zárva tartásról, míg a kormány referendum kiírását jelentette be az uniós menekültkvótáról. Az alábbi idézetekből leszűrhetjük, mennyire van kitéve hatalmi érdekeknek a népakarat közvetlen kifejezése?
Az Európai Bizottság hivatalos levélben kért tájékoztatást Bécstől, az Ausztria által múlt héten bevezetett menekültügyi korlátozásokról. Az osztrákok péntektől naponta 80 menedékkérelmet fogadnak be, illetve legfeljebb 3200 ember átutazását engedélyezik az országon. Gyévai Zoltán, a Bruxinfó főszerkesztője az InfoRádió Brüsszeli hét című magazinjában azt mondta: az eljárás sem az uniós…
Egy magyar arany- és két bronzéremmel indult szerdán a tízméteres sportlövő Európa-bajnokság Győrben, ahol a junior férfi légpuska csapat nem talált legyőzőre, a junior női futócéllövők 20+20-as számában pedig Major Veronika harmadik lett, ahogy a Csányi Borbálával és Békevári Lillával kiegészülő hármas is.
Kedden az Index birtokába jutott az első körben megszűnő állami háttérintézményekről szóló előterjesztés. 16 olyan szervezet van a listán, amiről már nincs vita.
Komolyabb veszteségekkel indult a kereskedés a tengerentúli részvénypiacokon. A befektetők hangulatának nem kedveztek a friss makroadatok, és közben az olaj ára is csökken.Szinte csak vesztesek...
Megérkezett szerkesztőségünkhöz az Autó Pult történelmének első zöld rendszámos autója, ami ráadásul nem egy sokak olvasatában ’csalós’ zöldrendszámos konnektoros hibrid, mely inkább csak papíron képes néhány elektromos kilométer megtételére (pontosabban a beígért értékek felére, tojáshéjjal a lábunk alatt, 20 fokban, sík terepen), hanem egy, a zöld rendszámra valóban rászolgáló tisztán elektromos…
Akkor igazán eredményes egy város szociális rendszere, ha egyik oldalról segítséget nyújtanak a kormányzati programok, a másik oldalról pedig van egy helyi vezető, aki képes ezeket összefogni és hasznosítani; a kettőnek egyszerre kell meglennie - mondta a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerdán Salgótarjánban.
A McLaren motorpartnere, a Honda elismerte, még nem sikerült maradéktalanul megoldani azokat a megbízhatósági problémákat, melyek a 2015-ös szezonban hátráltatták őket. Tovább »
Legalábbis, ami a helyszínen lévő szurkolókat illeti – a korábbi évekhez hasonlóan a 2015-ös őszi szezonban is a német Bundesliga futballmérkőzéseire fogyott el a legtöbb belépő.
Thrümer Gyula balján Nagy Attila, a párt Nógrád megyei elnöke (Fotó: Komka Péter / MTI) Ahol a hipermérsékelt sikerekkel büszkélkedő ultrakommunista párt elnöke polgármesternek indul. A képek alapján a helyszínen akár az „a határ a csillagos ég” mondást is messzire vihette a szél.
Mert egy névtelenül nyilatkozó szóvivő szerint a Google agresszív módszerekkel kerüli meg az adózást. A cég nem kommentálta a kormány igényeiről szóló hírt. (Reuters)
Fotó: Kelemen Zoltán Gergely / MTI Mi-8-as katonai helikopter repked Mórahalomnál, a magyar-szerb határ közelében, ugyanis a Honvédelmi Minisztérium a határon szolgáló katonák létszámát növelte, és a „veszélyeztetett határszakaszokon” harcjárműveket vont be a járőrözésbe. A HM közölte: az „illegális határátlépés és határzárrongálás” ellen jelentős erők bevonásával és az illetékes szervekkel…
Idővel instabillá váló robbanótöltetre vezethető vissza a Takata légzsákok világszerte több millió autó visszahívásához vezető meghibásodása - állapította meg a tíz autógyár megbízásából megalakult és az amerikai Orbital ATK Inc. repüléstechnikai cég által vezetett Independent Testing Coalition (ITC) vizsgálóbizottság.
A XX. kerületi Helsinki út és a Kossuth Lajos utca kereszteződésének közelében egy kisteherautóval és egy autóval ütközött. Ketten sérültek meg. (Fotó: Mihádák Zoltán / MTI)
Idővel instabillá váló robbanótöltetre vezethető vissza a Takata légzsákok világszerte több millió autó visszahívásához vezető meghibásodása - állapította meg a tíz autógyár megbízásából megalakult...
Rendkívüli migrációs csúcstalálkozót tartanak március 7-én Brüsszelben az Európai Unió (EU) és Törökország vezetői - közölte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke szerdán az Európai Parlament plenáris ülésén.
Mindnyájunkkal megtörténhet, hogy rég nem látott kedves ismerősök toppannak be teljesen váratlanul, és, ha nem akarjuk őket ropival vagy chipsszel kínálni, kénytelenek vagyunk valami gyorsan összedobható remekművel előállni. Az ilyen esetek miatt (is) jó, ha van otthon egy - vagy inkább két - csomag-konyhakész leveles tészta, minimum sajt és egy tábla csoki. Megmutatjuk, milyen változatos ízvilágú…
A buddhizmus nyugalma hatja át a mindennapokat Thaiföldön. Első benyomásként mégis a meleg és a különös illatok ivódnak belénk. Itt az utcán élik az emberek az életet: itt főznek, esznek, beszélgetnek, mosnak, játszanak... Thaiföldi gasztrotúrára hívunk, amelyen kolléganőnk járt.
Idővel instabillá váló robbanótöltetre vezethető vissza a Takata légzsákok világszerte több millió autó visszahívásához vezető meghibásodása - állapította meg a tí
A Magyar Telekom Nyrt. 3,35 milliárd forint konszolidált nettó eredményt ért el 2015. negyedik negyedévében, szemben az egy évvel korábbi 1,54 milliárd forinttal. A negyedéves profit meghaladja az elemzők által várt 2,9 milliárd forintot.
Van mozgástér a Fed számára, hogy tovább emelje az irányadó rátát idén - nyilatkozta szerdán Jeffrey Lacker, a richmondi Fed elnöke, aki azonban idén nem szavaz a kamatokról. Indoklása szerint az...
Elég gyakran sérül a vállízület, akár egy banális esés során is eltörhet a felkarcsont vagy kificamodhat a váll. A helyreállítás jelenthet műtétet vagy egyszerű pihentető rögzítést.
Magyarország megítélése nagyon jó Szaúd-Arábiában, ahol a magyar szakértelemmel, kreativitással és termékekkel izgalmas exportlehetőségekre van kilátás - mondta el szerdán az MTI-nek telefonon Szabó...
Méltatlannak nevezte a Nemzeti Választási Irodánál kedden történteket Orbán Viktor szerdai sajtótájékoztatóján, és azt kérte, hogy a Nemzeti Választási Bizottság és a pártok tegyenek javaslatokat a jogszabályok megváltoztatására, hogy ezek a - mint mondta - korábban is előforduló helyzetek ne ismétlődhessenek meg.
Ausztria és kilenc balkáni állam közös lepéseket tesz a menekültáradat megállítására - jelentette be az osztrák belügyminiszter szerdán Bécsben. Ausztria és a találkozón részt vevő kilenc...
Az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának elnöke szerint a Jobbik alaptörvény-módosító javaslata nélkül is kitűzhető a népszavazás a betelepítési kvótáról. Gulyás Gergely az InfoRádiónak azt mondta: ezügyben legfeljebb kötelezettségszegési eljárás indulhat Magyarország ellen. A referendum leghamarabb ősszel vagy jövő év elején írható ki.