2016. február 23. kedd

febr. 23
10:25
Túléléséért küzd a kormányfő (Alternatív Energia)
febr. 23
10:27
Idén is kevés nádat arattak a Balatonon (Infostart)
A kívánatos mennyiség töredékét, mintegy 65 hektárnyi nádat sikerült csak levágni a Balatonnál, ahol két éve nem alakult ki olyan, kellő ideig tartó jégvastagság, hogy nagygéppel lehessen aratni - számolt be Csonki István, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője az MTI-nek kedden.
febr. 23
10:27
8 hónapos csúcson a forint (Privátbankár)
A hazai valuta ereje tovább tart, és most el is érte tavaly nyári komoly ellenállását. A tőzsdék teljesen megnyugodtak, tegnap Amerika és Európa szárnyalt, a befektetők felejtik az év eleji drámát. Az olaj piaca nyugodtabb lett, az ár stabilan 30 dollár fölött van.
febr. 23
10:29
Erre alaposan ráfizethetünk: elkaszálták a magyar cafeteria-rendszert (Privátbankár)
Ahogy az várható volt: az Európai Unió Bírósága kimondta, hogy a SZÉP-kártya rendszer és az „Erzsébet étkezési utalvány” rendszer egyes elemei nem egyeztethetők össze az uniós joggal - akadályozzák ugyanis a letelepedés szabadságát és a szolgáltatásnyújtás szabadságát.
febr. 23
10:30
Ez is kell a csok-hoz: így igazolhatja, hogy nincs köztartozása (Adózóna)
Hogyan kell igazolni a családi otthonteremtési kedvezmény igénylőjének, hogy nincs köztartozása? A NAV tájékoztatót közölt a teendőkről.
febr. 23
10:36
A Barcelona és a Juventus is őrizné veretlenségét (Sport365)
A harminckét találkozó óta veretlen, címvédő FC Barcelona az Arsenal vendégeként folytathatja menetelését, míg a labdarúgó Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő másik kedd esti mérkőzésén a Bayern München az előző szezonban döntős Juventus otthonában lép pályára a párharc első meccsén.
febr. 23
10:39
Botrány a SZÉP kártya körül - Döntött az Európai Unió Bírósága (Kripto Akadémia)
Nem egyeztethetők össze az uniós joggal az „Erzsébet étkezési utalvány” rendszer egyes elemei sem.
febr. 23
10:39
Munkabérből is levonható a közösköltség-tartozás (hirado.hu)
Magyarországon tízből nyolc társasházban van legalább egy lakó, aki nem fizeti a közös költséget.
febr. 23
10:39
Milliókat érhetnek a selyemszőnyegek (Portfolio)
A műtárgy.com cikkében a selyemszőnyegek történelmét és jelenjét ismerhetjük meg. Időszámításunk előtt több, mint két és fél évezreddel egy kínai nagyhercegnő palotája kertjében teázott. A szépséges...
febr. 23
10:39
Árpádsávos kitűző és Nagy-Magyarország: ők állták el az MSZP útját (ATV)
A Választási Iroda előtt Lukács Zoltán szerint a szélsőjobboldali rendezvényekről már ismerős kigyúrt kopasz emberek állták el az MSZP útját, megakadályozva őket abban, hogy bejussanak az épületbe és leadják a népszavazási kérdésüket a vasárnapi zárva tartással kapcsolatban.
febr. 23
10:41
Vádat emeltek a nagyfai fogolyzendülés ügyében (hirado.hu)
Tavaly ősszel az őrizetesek zendülést szerveztek, szabad távozást követeltek.
febr. 23
10:41
Rég nem látott pesszimizmus Németországban (Portfolio)
Idén februárban 2014 decembere óta nem látott szintre esett a német üzleti hangulatot nyomon követő Ifo üzleti bizalmi index értéke. Az index komponensei közül a jelenlegi helyzetértékelés javult,...
febr. 23
10:41
„Higgadjon le ez a féleszű!” Michael Jackson bátyja beszólt Trumpnak (ATV)
Donald Trump egy tévéműsorban azt állította, hogy Michael Jackson halálát orvosi hiba okozta. Jermaine Jackson kiakadt.
febr. 23
10:42
A kopaszokkal várakozó néni fel van háborodva (444.hu)
Elképesztő videó a botrány frontvonalából.
febr. 23
10:43
Sacha Baron Cohen egy szál fecskében, kezében pár csirkecombbal premierezett (hirado.hu)
A színész furcsa humorral testesíti meg filmbéli karaktereit a vörös szőnyegen, legújabb perfonmansza sem volt semmi.
febr. 23
10:43
Kilenchavi csúcsközelben várja az MNB-döntést a forint (Portfolio)
Jól indították a hetet a feltörekvő piaci devizák, a forint pedig különösen erősen teljesít. A hazai fizetőeszköz euróval szembeni árfolyama továbbra is a 307-es szint közelében, azaz kilenchavi...
febr. 23
10:45
Schiffer András: Kivéreztették az egészségügyet (Infostart)
Az LMP társelnöke szerint a miniszterelnök csak az erőből ért. Schiffer András az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a sztrájkokkal meghátrálásra lehet kényszeríteni Orbán Viktort. Hozzátette: az elmúlt egy évben az Orbán-kormány a migránskrízis örve alatt kivéreztette az egészségügyet és az oktatást.
febr. 23
10:51
Haskötővel áll színpadra a nagybeteg Schuster Lóri (BorsOnline)
Öt héttel hasi műtétje után ismét színpadon Schuster Lóri. Nem is akárhogyan.
febr. 23
10:51
Szomorú magyar valóság: nagyon sokan haltak meg tavaly, hiába születtek többen (ProfitLine)
Többen születtek, de még többen haltak meg 2015-ben, mint tavalyelőtt - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-t.
febr. 23
10:57
Az Európai Bíróság szerint a magyar cafeteria-rendszer egyes elemei sértik az uniós jogot (hirado.hu)
A luxembourgi testület úgy döntött, nem egyeztethetők össze az uniós joggal a SZÉP-kártya és az Erzsébet étkezési utalvány rendszerének egyes elemei. A bírság elsősorban azt kifogásolta, hogy a magyar kormány korlátozta a kibocsátók körét, így külföldi cégek magyarországi fióktelepei sem adhatnak ki SZÉP-kártyát. A bíróság úgy ítélte meg, hogy hiányzik a szolgáltatás szabadsága. Az uniós döntés…
febr. 23
10:57
Botrány a választási irodánál: "Innen senki nem fog hazamenni" - felvétel (ATV)
Az MSZP népszavazási kezdeményezésével végül Nyakó István MSZP-s képviselő állt be a sorba a Választási Irodánál. A helyszínen 10-15 fekete ruhás kopasz ember is tartózkodik, valamint egy idős hölgy.
febr. 23
10:59
Kisiklott egy vonat Hollandiában (hirado.hu)
Dalfsen település mellett darus kocsival ütközött egy személyszállító vonat. Egy ember meghalt, többen megsérültek.
febr. 23
11:01
Március 3-án nyílik az Utazás 2016 kiállítás (hirado.hu)
A látogatók 28 ország 350 kiállítójának ajánlataiból válogathatnak.
febr. 23
11:03
Pupusas avagy töltött lepény (Mindmegette)
A tésztához: 30 dkg finomliszt 1 tk sütőpor fél dl olaj 1 tk só 1,2 dl langyos víz A töltelékhez: 4 ek tejföl 3 gerezd fokhagyma 5 dkg gépsonka 1 db kápia paprika fél csomag snidling 5 dkg bacon 5 dkg reszelt trappista sajt só bors
febr. 23
11:03
Meglepő számok arról, mennyit vásárolnak a magyarok (Privátbankár)
Nemzetközi viszonylatban is nagyot nőtt a hazai kiskereskedelem.
febr. 23
11:03
Újabb WikiLeaks-dokumentumok Merkel állítólagos megfigyeléséről (hirado.hu)
Ezek a "legmagasabb titkosítású iratok, amelyek valaha megjelentek a sajtóban".
febr. 23
11:05
Meddig használhatók fel a gyógyszerek? Ezeket jó, ha tudod! (Privátbankár)
Összegyűjtöttük, mivel kell tisztában lennünk a gyógyszerek vásárlásánál és felhasználásánál.
febr. 23
11:05
Leginkább a tanácsadó cégek maradtak el a törzstőkeemeléssel (hirado.hu)
Országszerte még 129 295 kft.-nek kell a hátralévő három hétben megemelnie a törzstőkéjét.
febr. 23
11:06
Radikális megoldásokat próbálgat a Mercedes (F1világ)
Radikális újításokat vitt pályára kedden, Barcelonában a világbajnoki címvédő Mercedes csapata. Tovább »
febr. 23
11:07
Gyorsabban fogyunk (hirado.hu)
2015-ben 91 700 gyermek jött világra és 131 600-an hunytak el.
febr. 23
11:09
135 millióért keresi új királyát egy középkori vár (BorsOnline)
Meglátni és megszeretni. Talán csak ennyi kell hozzá, hogy valaki beköltözzön abba az igazán különlegesnek mondható várba, melyben még egy hatalmas lovagterem is található. Az 550 négyzetméteres építmény a hozzá tartozó óriási telekkel mindössze 135 millió forintba kerül.
febr. 23
11:15
Habony Árpád minőségi tanácsai - Videó! (Alternatív Energia)
Kósa: a pusztán provokatív újságírói kérdésekre nem kell válaszolni.
febr. 23
11:15
Az előítéletek lelassítják az agy egyes folyamatait (hirado.hu)
A vizsgálat során a résztvevők számítógépen végezték az asszociációs tesztfeladatokat, miközben agytevékenységüket EEG-vel rögzítették.
febr. 23
11:15
Döntött az EU: uniós jogot sért a magyar cafeteria (Portfolio)
Az Európai Unió Bírósága szerint nem egyeztethetők össze az uniós joggal a SZÉP-kártya rendszer és az "Erzsébet étkezési utalvány" rendszer egyes elemei. A bíróság kedden nyilvánosságra hozott...
febr. 23
11:15
A magyarok többségének egy lyukas garasa sincs a bankban (Pénzcentrum)
Nőtt a bizonytalanság: egyre kevesebben akarnak elköteleződni....
febr. 23
11:15
Bukik a Szép-kártya és az Erzsébet utalvány (444.hu)
Az Európai Unió Bíróságán akadt fent a béren kívüli jutattások magyar rendszere, ami lényegében államosította a korábban külföldi cégek uralta piacot.
febr. 23
11:17
Ismét halálos vonatbaleset történt, ezúttal Hollandiában (Alternatív Energia)
Egy személyvonat munkagéppel ütközött, majd kisiklott.
febr. 23
11:17
Így lehet mixelni az EU-támogatásokat a közvetlen brüsszeli forrásokkal (Portfolio)
Egy új kiadvány ad tippeket a helyi önkormányzatoknak és a projektgazdáknak arra, hogy gyakorlati példákat bemutatva hogyan lehet ötvözni a két nagy európai szintű beruházási alap forrásait - hívta...
febr. 23
11:17
Darus kocsival ütközött egy személyvonat Hollandiában (444.hu)
A Dalfsen település mellett történt balesetben a vonat az oldalára borult, a szerencsétlenségnek egy halottja van. (BBC)
febr. 23
11:18
Európai Bíróság belekavar a magyarok kávéjába (Infostart)
Az Európai Unió Bírósága szerint nem egyeztethetők össze az uniós joggal a SZÉP-kártya rendszer és az "Erzsébet étkezési utalvány" rendszer egyes elemei.
febr. 23
11:19
Magyarországon épít gyárat a német multi (Portfolio)
A német ipari csoport, a Thyssenkrupp 100 millió eurós magyarországi beruházást jelentett be, az új gyárban autóalkatrészeket gyárt majd a vállalat. A vállalat 100 millió eurós beruházása 70...
febr. 23
11:21
Itt a legújabb autóipari beruházás Magyarországon (Privátbankár)
A kormány 10 milliárd forintos állami támogatást ad a Thyssenkruppnak.
febr. 23
11:21
Dödölle Sylvia konyhájából (Mindmegette)
1 kg burgonya 25 dkg liszt 3 fej vöröshagyma 15 dkg sertés zsír 1 tk őrölt fűszerpaprika só ízlés szerint tálaláshoz: tejföl
febr. 23
11:21
Újabb dzsihadistákat fogtak el Észak-Afrika spanyol területén (Infostart)
Toborzással és dzsihadista tanok terjesztésével gyanúsítják a többi között azt a négy embert, akiket kedden fogtak el a spanyol és marokkói hatóságok egy összehangolt akcióban az észak-afrikai spanyol enklávéban, Ceutában, és a marokkói Nador városában.
febr. 23
11:24
Mennyibe kerül egy síbaleset? - most megmutatjuk (ProfitLine)
A külföldre utazók kétharmada (67%) köt általában biztosítást indulás előtt – derült ki a Groupama Biztosító legfrissebb kutatásából. Az elmúlt évekhez képest ez lényeges előrelépést jelent, hiszen az ezredforduló környékén ez az arány még csak 40% körüli volt. A reprezentatív felmérésből az is kiderült, hogy a nők kockázatkerülőbbek, illetve, hogy a biztosításkötés legfőbb motivációja az…
febr. 23
11:27
Ki a legellenszenvesebb politikus? Szavazzon! (BorsOnline)
A Bors háromfordulós szavazáson keresi a magyar politikai élet legellenszenvesebb figuráját.
febr. 23
11:33
Az eddigi legtitkosabb adatok Merkel megfigyeléséről (Metropol)
A WikiLeaks újfent szivárogtatott. Legmagasabb titkosítású anyagok láttak napvilágot az NSA megfigyeléseiről.
febr. 23
11:33
Nálunk fog tesztelni egy új szolgáltatást a Deutsche Telekom (Metropol)
Hanghívásokhoz, üzenetküldéshez és videóhívásokhoz egyaránt használható, bármely eszközről elérhető, egy telefonszámmal működő appot fejlesztettek.
febr. 23
11:33
PM: a hatalom reszket az emberek szabad véleménynyilvánításától (Alternatív Energia)
Magyarországon "kigyúrt verőlegényekkel" kell dulakodni a részvételi demokrácia érvényesüléséért.
febr. 23
11:33
Sallert kapott a kormány az EU bíróságától (Adózóna)
Az Európai Unió Bírósága szerint nem egyeztethetők össze az uniós joggal a SZÉP-kártya rendszer és az "Erzsébet étkezési utalvány" rendszer egyes elemei.

Keresés