A központi költségvetésből 78,3 milliárd forint, jövőre várhatóan mintegy 83 milliárd forint jut a kutatás-fejlesztés és innováció állami támogatására - mondta el a Magyar Időknek a Nemzeti Kutatási,...
Az eddigi információkkal szemben nem valamivel több mint hatvan, hanem legalább százhúsz ember halt meg abban a vasárnapi merényletben, melynek elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett - jelentette hétfőn az Emberi Jogok Szíria Megfigyelőközpontja (OSDH).
Nemrég kezdődött az 5-ajtós, ferdehátú változat forgalmazása, amit a kombi követ a Renault Mégane kínálatában. A nagyközönség élőben a genfi szalonon láthatja a cégek körében is kedvelt kivitelt. A...
Az egy évvel korábbi 28,3 milliárd forintos veszteség után tavaly 38,1 milliárd forintos nyereséget ért el a K&H (hasonlót ért el az UniCredit is), ami a bankszektor egészét nézve kimagaslónak...
A kötelező betelepítési kvóta elhárítását nevezte meg a következő időszak legfontosabb feladatának Orbán Viktor kormányfő hétfőn, napirend előtt a parlamentben, ahol beszámolt a múlt hétvégi európai uniós csúcstalálkozóról. A miniszterelnök bejelentette: a kormány szerdai ülésén alakítja ki az álláspontját arról, hogyan verje vissza a kötelező betelepítési kvótarendszerről szóló brüsszeli tervet.
Négy szezont töltött a fehérvári jégkorongcsapatban a kanadaiból magyarrá lett Frank Banham, aki, talán nem túlzás, igen nagy hatással volt a honi jégkorong-társadalomra. Igazi erőssége volt klubcsapatának és a magyar válogatottnak is.
A háztartások deviza fogyasztási- és gépjármű hiteleinek forintosításával lezárult a devizahitelezés súlyos következményekkel járó korszaka Magyarországon. Míg a hazai háztartások a válság kitörése...
Az egyterűek és buszlimuzinok szerepe az elmúlt időszakban csökkent az autózás világában, hiszen a rendületlenül feltörekvő crossoverek divatosabb megjelenésükkel és praktikus megoldásaikkal kiváló alternatívát nyújtanak a családi autók szegmensében. A gyártók persze ettől függetlenül nem mondtak le a fent említett típusokról, erre pedig a legjobb példa a Ford, ugyanis az amerikaiak tavaly…
A szegedi AgriCon Hungary Precision Farming Kft. is felkerült arra a 45 cégből álló listára, amely a Horizont 2020 KKV eszköz második fordulójának legutóbbi nyerteseit mutatja be, amelyek együttesen...
Irodalmi díjat alapít diákoknak a Charlie Hebdo, az elismerést egy adott témára írt leghumorosabb szöveg érdemelheti ki - jelentett be hétfőn a francia szatirikus hetilap.
A kötelező betelepítési kvóta elhárítását nevezte meg a következő időszak legfontosabb feladatának Orbán Viktor kormányfő hétfőn, napirend előtt a parlamentben, ahol beszámolt a múlt hétvégi európai uniós csúcstalálkozóról. A miniszterelnök bejelentette: a kormány szerdai ülésén alakítja ki az álláspontját arról, hogyan verje vissza a kötelező betelepítési kvótarendszerről szóló brüsszeli tervet.
A papok legyenek jó pásztorok - ezt szorgalmazta egyháza tagjaitól Ferenc pápa a római kúria szentévi ünnepnapján hétfőn, amikor az egyházfő a bíborosoktól külön, a világi hívek között elvegyülve lépett be a Szent Péter-bazilikába.
A kínai gazdaságot jellemző túltermelés ellen hosszú évek során nem sikerült hatékonyan fellépnie a pekingi gazdaságirányításnak, a teendők azonban mára elodázhatatlannak látszanak. Az ipari túltermelés következményeiért máris súlyos árat kell fizetnie Kínának, valamint a globális, köztük az európai piacoknak - állapította meg Jörg Wuttke az Európai Unió-Kína Kereskedelmi Kamara elnöke hétfőn…
Célszerű áttekinteniük az egyéni, illetve társas vállalkozásoknak és az őstermelőknek is az éves bevallás benyújtása előtt az adóhatóság tavaly év végén közzétett értelmezését a leghátrányosabb térségekre és településekről.
Úgy lett 92 milliárd forintos többlet a költségvetésben idén januárban, hogy mindegyik alrendszer szufficitet produkált - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium a részletes államháztartási adatokat...
Pár napja az adóhatóság már felvázolta melyek azok a területek, amelyekre kiemelten figyel majd, ám a részletesebb tájékoztatóból kiderül: gyakorlatilag folytatja a tavalyi slágertémák ellenőrzését a hivatal.
Újabb hét, a Football Leaks pedig újabb szerződést szivárogtatott ki, ezúttal azt tanulmányozhatjuk, hogy a Manchester United és Sir Alex Ferguson milyen kikötésekkel szerezte meg a spanyol kapust az Atlético Madridtól.
Az Együtt - a Korszakváltók Pártja azt követeli, hogy Orbán Viktor miniszterelnök mindent tegyen meg annak érdekében, hogy az Európai Unió ne bomoljon szét - mondta az ellenzéki párt képviseletében Szelényi Zsuzsanna hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.
A munkabalesetek száma 7,3 százalékkal nőtt tavaly - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkafelügyeleti főosztályának jelentésében, amelyet a tárca honlapján tettek közzé.
Akár már 2017-től újra lehet közvetlen légi összeköttetés Budapest és az Egyesült Államok között - mondta el az InfoRádióban a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter hozzátette: legutóbbi amerikai útján több helyi légitársasággal is folytatott tárgyalásokat.
Sebastian Vettel áll az élen a Forma-1-es csapatok első téli tesztnapján – a német versenyző a Ferrari SF16-H kódjelű modelljével egyelőre fél másodperccel gyorsabb, mint a címvédő Lewis Hamilton. Tovább »