Nyugtalanító számot közölt a Goldman Sachs: a bank 10,6 milliárd dollárnyi hitellel és más elköteleződéssel rendelkezik az olaj- és gázszektor cégei felé, ennek 40%-a pedig befektetésre nem ajánlott...
A miniszterelnök felkérésére fogtak hozzá a jegybank szakértői, hogy az ország számára felvázolják a következő öt, hosszabb távlatban pedig az eljövendő 25 év felzárkózási pályáját – mondta a Matolcsy György, az MNB elnöke.
A Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. a Liget Budapest projekthez kapcsolódó Fővárosi Városligeti Színház, valamint a Dózsa György úti mélygarázs tervezésére írt ki nyílt közbeszerzést - mindkét felhívás a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A decemberben a hálapénz ellen nyílt levélben tiltakozó orvosok azonnali beavatkozást követelnek, mert szerintük többen halnak meg egy évben kórházi fertőzésekben, mint közlekedési balesetekben.
Nyugtalanító számot közölt a Goldman Sachs: a bank 10,6 milliárd dollárnyi hitellel és más elköteleződéssel rendelkezik az olaj- és gázszektor cégei felé, ennek 40%-a pedig befektetésre nem ajánlott...
Az olaj világpiacán 2017-re állhat be kereslet-kínálati egyensúly a Nemzetközi Energiaügynökség középtávú piaci előrejelzése szerint, amiben egyúttal felhívja a figyelmet arra is, hogy a kitermelési beruházások mostani visszafogása az évtized végére akár már veszélybe is sodorhatja az ellátási biztonságot.
Először látható teljes egészében Budapesten a szombathelyi Nemzetközi Textilművészeti Triennálé anyaga; a 2015-ös mustrára 18 ország 168 művészétől beérkezett 202 alkotás keddtől tekinthető meg a Pesti Vigadóban.
Hosszas vita után hétfőn eldőlt, hogy a madridi Vicente Calderón Stadionban rendezik május 22-én a spanyol labdarúgó Király Kupa döntőjét az FC Barcelona és a Sevilla csapatai között.
Kanadában és az Egyesült Államokban folytatja nemzetközi fesztiválkörútját A berni követ alkotópárosának kosztümös thrillerje, a Félvilág - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA).
Nehéz időket élünk mostanság, ez a tüntetések egyre növekvő számában is megmutatkozik. A dolgot humoros oldaláról közelítette meg egy képzőművész, aki különféle köveket kínál a különböző tüntetésekhez.
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) ellenőrzése során 101 féle, csaknem 800 gyermekruháról derült ki, hogy a nem megfelelő húzózsinórok miatt súlyos kockázatot jelentenek a gyermekekre, ezért a hatóság elrendelte a termékek kivonását a forgalomból.
Az iráni állami médiumok 600 ezer dollárt adtak hozzá a Salman Rushdie brit író fejére kitűzött vérdíjhoz, így már 3,9 millió dollár (több mint 1 milliárd forint) jár annak, aki megöli a Sátáni versek című könyv szerzőjét - közölte a Reuters hírügynökséggel egy iráni tisztségviselő.
A magyar-orosz üzleti együttműködéshez nem elegendő, hogy a magyar kormányfő megállapodik az orosz elnökkel - mondta a Világgazdasági Intézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: középszintű kapcsolatokra is szükség volna, ennek azonban híján vannak a kormánypártok. Deák András György azt is elmondta, hogy az orosz gazdaság nem fog összeomlani, ám masszív…
Számszeríjjal lelőtte szomszédja kutyáját egy zalaegerszegi rendőr, az állat tetemét zsákba tette és a város szélén kidobta - közölte hétfőn a Zalai Hírlap internetes oldala.
Fontosnak nevezte a mindennapi élethez szükséges pénzügyi-gazdasági ismeretek oktatását Áder János köztársasági elnök hétfőn, amikor ellátogatott az OTP Fáy András Alapítvány OK Oktatási Központjába.
A Budapesti Közlekedési (BKV) Zrt. nyílt közbeszerzést írt ki a budapesti M3-as metróvonal rekonstrukciójához kapcsolódó kiviteli tervek elkészítésére - a felhívás a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Minden korábbinál több látogatója volt idén a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválnak (Berlinale), a szervezők hétfőn közölt adatai szerint az előző nap véget ért 66. Berlinale vetítéseire 337 000 jegyet adtak el.
Idén nem kevesebb, mint 404 milliárd dollárnyi befektetést vonhatnak ki a globális részvénypiacokról a gazdag országok kezében lévő szuverén vagyonalapok, amennyiben 30 és 40 dollár között marad az...
Visszaparancsolta az európai menekültválság rendezésére nemzeti intézkedéseket sürgető tartományi pártvezetőket Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke pártja választmányának hétfőn tartott telefonkonferenciáján, a kormányfő résztvevők beszámolói szerint arra intett mindenkit, hogy ne veszélyeztesse a következő uniós csúcsok sikerét.
A balkáni országokban csökkent a lelkesedés az Európai Unióba történő belépés iránt a migrációs válság és a britek lehetséges kilépése miatt - mondta egy londoni konferencián hétfőn Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök.
Viszonylag ritka jelenségnek lehettek tanúi a Kanári-szigeteken üdülő turisták: a napok óta tartó havazás miatt vastag hóréteg fedte be a szigetek hegycsúcsait - számolt be hétfőn a Canarias7 című online lap.
Németországban az idén eddig 118 atrocitás és erőszakos támadás történt menedékkérők szállásai ellen, köztük 17 gyújtogatás - közölte a szövetségi belügyminisztérium szóvivője hétfőn Berlinben.
Már a testsúly ötszázalékos csökkentése is sokat használ az elhízottak egészségének, számos betegség kockázata jelentősen mérséklődik - állapította meg egy új amerikai tanulmány.
Nyolcvanmilliárd forintos állami üzemanyagtendert nyert a Mol - derült ki a hétfői Közbeszerzési Értesítőből. A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság - mint a központosított közbeszerzés során...
Raúl Castro kubai vezető hétfőn felszólította országa lakosságát, hogy segítsenek a feladattal megbízott 9000 katonának és 200 rendőrnek a zikavírust terjesztő moszkitók kiirtásában.
Bernd Storck szövetségi kapitány szerint nemcsak a nyári Európa-bajnokságra való felkészülés a magyar labdarúgó-válogatott Telkiben zajló összetartásának célja, hanem annál messzebb is kell gondolni.
A munkabalesetek száma 7,3 százalékkal nőtt tavaly – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkafelügyeleti főosztályának jelentésében, amelyet a tárca honlapján tettek közzé.
Hosszas vita után hétfőn eldőlt, hogy az Atlético Madrid otthonában, a Vicente Calderón Stadionban rendezik május huszonkettedikén a spanyol labdarúgó Király-kupa döntőjét, ahol az FC Barcelona és a Sevilla játszik egymással.
Minden konyhában jól jönnek az étel elkészítését és a praktikus tárolást megkönnyítő eszközök. Gondoljunk csak a kézimixerre, a digitális mérlegre vagy egy sokoldalú tárolóedényre! Nem csak az új házasoknak lehet szüksége millió apróságra a konyhában, hiszen a konyhai eszköz – fogyóeszköz. A hőálló edények eltörnek, néhány év alatt a mixer motorja is elfárad, a hámozókés kicsorbul, ha véletlenül…