2016. február 2. kedd

febr. 2
12:27
Erősödhetnek az indonéz gazdasági kapcsolatok (hirado.hu)
A kormány kiemelt figyelmet fordít Indonéziára, a térség egyetlen G20-as országára - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
febr. 2
12:28
Újszülöttet hagytak a kórház inkubátorában Kecskeméten (Kripto Akadémia)
A kislány az Ignácz Brigitta nevet kapta.
febr. 2
12:29
687 millió euró volt a tavaly novemberi exporttöbblet (hirado.hu)
Az export euróban számolt érteke tavaly novemberben 6,9, az importé pedig 7,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
febr. 2
12:30
Lakást vennél vagy eladnál? Erre készülj! (Privátbankár)
Budapest ingatlanpiaca a nagy nyertese a tavalyi évi fellendülésnek. Nemcsak a forgalom nőtt meredeken, de az árak is elérték a válság kitörésekor jellemző szintet, ráadásul a harmadik negyedévben országosan jelentkező árcsökkenés sem érintette. Az év vége azonban a Balla Ingatlanirodák szerint itt is változást hozott, míg a 2016-os évet már a 10+10 millió forintos csok határozhatja meg.
febr. 2
12:30
Újabb bérleti megállapodásokat kötött a meghatározó ingatlanfejlesztő vállalat (Portfolio)
98 000 négyzetméternyi bérbe adott terület öt hazai parkban....
febr. 2
12:30
Ismét járható a 26-os út Miskolcnál - Fotók (Kripto Akadémia)
Az út 8-as kilométerszelvényében hat, onnan két kilométernyire pedig három személyautó ütközött össze.
febr. 2
12:31
Szexi szelfivel bizonyítottak a lányok - nincs harag (hirado.hu)
Kim Kardashian szülése óta talán ez az első szelfi, amit posztol. Ráadásul a képen férje volt barátnője is látható...
febr. 2
12:32
Nagyon jó éve volt a cégeknek - mi történt? (Privátbankár)
2015-ben közel felére csökkent a felszámolások száma a 2014-es évhez képest, emiatt a bedőlési arány is jelentősen mérséklődött.
febr. 2
12:32
Halálos késelés Budapesten - Videó! (Kripto Akadémia)
febr. 2
12:33
Másfél millióval kevesebb a munkanélküli az euróövezetben, mint tavaly (HR Portál)
Az egy évvel korábbihoz képest az EU-ban 2,026 millióval, az euróövezetben pedig 1,501 millióval kevesebben voltak munka nélkül.
febr. 2
12:33
Végzős jogászhallgató gyilkolhatott Szegeden (444.hu)
A kedd hajnalban késelő férfi állítólag nem szegedi, albérletben élt a városban.
febr. 2
12:34
Gyilkosság a kocsmában - Videó! (Kripto Akadémia)
Az elkövetőt két órán belül Szegeden elfogták.
febr. 2
12:35
Mutass ennél nagyobb idei romadiszkó-slágert! (444.hu)
Nagyon elsült Lorenzo nyelve, úgy bumbarabummozik és takatakatakatakázik, mint egy latin vénával megáldott, érzelmes diszkógéppuska.
febr. 2
12:37
Tíz évet kapott a nevelt lányát molesztáló kiskunhalasi férfit (444.hu)
A szexuális erőszak mellett éveken át verte élettársát és a gyerekeket is.
febr. 2
12:39
Az eucharisztikus kongresszus bemutatkozás a világ előtt (Infostart)
2020-ban Budapesten rendezik meg az Eucharisztikus Világkongresszust, amely Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szavai szerint "bemutatkozás a világ előtt, és nemcsak a világegyház, hanem a civil világ előtt is". A magyar főváros 1938-ban már rendezett ilyen találkozót. Korabeli beszámolók szerint a 78 évvel ezelőtti, rendkívül nagyszabású rendezvényre 33 országból 50 ezer küldött…
febr. 2
12:39
Egyre közelebb az F1-es debütáláshoz a DTM-bajnok (F1világ)
Miután Kevin Magnussen mindenben megállapodott a Renault-val, Pascal Wehrlein a legesélyesebb arra, hogy 2016-ban a Manor egyik versenyzője legyen – írja a Motorsport.com. Tovább »
febr. 2
12:39
Trump mosollyal fogadta a vereséget (ProfitLine)
Donald Trump úgy nyilatkozott hétfő éjjel, mintha az iowai jelölőgyűléseken nem is veszített volna a republikánusok versenyében, Hillary Clinton győzelme sem volt teljesen biztos még késő este a demokraták táborában, mivel előnye folyamatosan apadt.
febr. 2
12:45
Egyszerűsített foglalkoztatás, alkalmi munka: szabadságot is kell számolni! (Adózóna)
Megszaporodtak a szerkesztőségünkbe érkezett kérdések, amelyek arra keresik a választ, hogyan kell kiadni az egyszerűsített foglalkoztatottaknak, alkalmi munkásoknak az őket megillető szabadságot, illetve hogyan kell kiszámolni a távolléti díjat. Ezek is azon kérdések közé tartoznak, amelyeket a kommentárok és a szakkönyvek is óvatosan kerülnek. Így, mint minden jogilag elvarratlan esetben, a…
febr. 2
12:45
Innováció a tusfürdők világában: Újdonság a Biodermától - Atoderm Olajtusfürdő (Éva Magazin)
A Bioderma legújabb fejlesztése túlmutat egy egyszerű tusfürdőn: gazdagon táplálja a bőrt, megszünteti a bőrirritációt, 24 órán át tartó hidratálást és kényelmes komfortérzetet biztosít, már az első zuhanyzás után. Az Atoderm Olajtusfürdő egyedülálló összetételének köszönhetően nyugtatja és védi a bőrt a külső környezeti ártalmakkal szemben: Növényi biolipidek (kókusz- és…
febr. 2
12:45
A túlélésért küzd az európai acélipar (hirado.hu)
Megkongatta a vészharangot a Thyssenkrupp vezérigazgatója, aki azt mondta: hamarosan megszűnhet Európában az acélgyártás, mert nem tudnak versenyezni a kínai cégekkel az európai acélgyártók.
febr. 2
12:47
Egymilliárd dollárral támogatná a rákkutatást a Fehér Ház (hirado.hu)
A rákkutatás felgyorsítására és a gyógymódok megtalálására kifejtett erőfeszítéseit Barack Obama elnök a Kennedy-korszakra utalva a maga "Holdra szállásaként" jellemezte.
febr. 2
12:48
Lemerülhet a Suzuki - ha ilyen motorod van, vidd szervizbe (Privátbankár)
Hibát találtak a fékrendszerekben: menet közben állhatnak le, vagy újraindíthatatlanná válhatnak a motorok.
febr. 2
12:49
Lefoglalták Mussolini híres "szerelemhajóját" (hirado.hu)
Egy olasz maffiaper során bukkant rá a rendőrség.
febr. 2
12:50
Nagy fogás: a konkurenciától szerzett vezérhelyettest az Erste Bank (Privátbankár)
Foltányi Tamás 10 évig dolgozott az FHB-nál, január közepe óta az Ersténél vezérigazgató-helyettes.
febr. 2
12:51
A tiszafából készült tea életveszélyes, mérgezést okozhat! (WebBeteg)
A tiszafából, illetve annak gyümölcséből készült teafőzet fogyasztása veszélyes, mely esetenként végzetes kimenetelű is lehet - reagált egy az interneten megjelent, a köhögés csillapítására ajánlott főzet receptjével kapcsolatban az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet.
febr. 2
12:51
Túl drága, túl nehéz, mégis húha – itt az LG V10 (hirado.hu)
Ellentmondásos érzelmeket ébreszt a Magyarországra is megérkezett, igazán kivételes funkciókkal felvértezett mobil.
febr. 2
12:52
Eleged van a télből? Ennek örülni fogsz (Privátbankár)
A Kanári-szigetek kormánya pályázatot írt ki közvetlen repülőjárat indítására Magyarország és Fuerteventura szigete között idén november elejétől.
febr. 2
12:53
Tíz évet kapott a nevelt lányát molesztáló férfi (hirado.hu)
Egy kiskunhalasi férfi szexuális erőszakot követett el egyik nevelt lányán. Első fokon hét évet kapott érte, most az ítéletet súlyosbították.
febr. 2
12:54
Mindmegette Villámverseny - Egészséges receptek - Játékszabály (Mindmegette)
febr. 2
12:57
20 ezer tartalékost toborozna Simicskó István (Infostart)
Rövid távon 1000-1500 fiatalt szólítana meg Simicskó István honvédelmi miniszter a Magyar Honvédség számára, a hosszú távú cél pedig egy 20 ezer fős tartalékos erő felállítása a 25 ezres Magyar Honvédség mögött - hangzott el az InfoRádió Aréna című műsorában. A tavaly megsérült két Gripen vadászgépről Simicskó István azt mondta: az egyiket megjavítják a svédek, a másik helyett egy használt gépet…
febr. 2
12:57
Új szerződést kap az Eb-győztes kapitány (Sport365)
Szerződést hosszabbít a Magyar Vízilabda Szövetség Bíró Attilával, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitányával. A megállapodás a 2017-es budapesti világbajnokság végéig szól.
febr. 2
12:59
Beckham segített az utcán váró mentősnek és betegének (Sport365)
David Beckham, a Manchester United és a Real Madrid korábbi játékosa ismét bebizonyította, hogy talpig úriember.
febr. 2
13:00
Világhírű építészek versengenek a Néprajzi Múzeum megtervezéséért (Metropol)
15 magyar iroda száll versenybe a külföldi sztárépítészekkel.
febr. 2
13:00
Együtt: Valódi konzultációt a pedagógusokkal! (Alternatív Energia)
A kormánynak a pedagógusok fenyegetése helyett meg kellene próbálnia meglátni a bajokat.
febr. 2
13:02
Elgázoltak egy nőt és a gyermekét (Alternatív Energia)
Mindketten megsérültek, a körülményeket vizsgálják.
febr. 2
13:03
Nőt és gyermeket gázoltak a Váci úton (hirado.hu)
Teljes útzár mellett helyszínelnek.
febr. 2
13:05
Megerősítené a rendészeti szerveket az MSZP (hirado.hu)
Az MSZP szerint a terrorveszélyhelyzettel kapcsolatos alaptörvény-módosítással nem lehet garantálni a magyar emberek biztonságát. A Fidesz erre úgy reagált: a szocialisták próbáltak minden intézkedést megakadályozni, amellyel a kormányzat megvédte a magyar embereket.
febr. 2
13:06
Hamarosan nekik kell fizetni a szemétdíjat - drágább is lesz? (Privátbankár)
Április elsejétől megkezdi működését a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt., amely a szakmai koordinálásért felel majd.
febr. 2
13:06
A boltok polcain is olcsóbbak lettek a sertéshúsok (Pénzcentrum)
Évente 10-12 ezer forint maradhat a családok zsebében....
febr. 2
13:06
Orbán Viktor eddig elképzelhetetlen mélységekbe süllyedt a Facebookján (444.hu)
Ennél még az is kisebb botrány lenne, ha Orbán lopna.
febr. 2
13:07
Tengerpart, koktélok, befektetők, mi kell még? (hirado.hu)
Mit szólna egy tavaszi kiruccanásra a Földközi-tenger partjára, főleg úgy, hogy közben értékes kapcsolatokat és akár befektetőket is szerezhet startupja számára?
febr. 2
13:08
Putyinéknak nem fizetnek, de akkor honnan veszik a gázt az ukránok? (Privátbankár)
Több mint a felére csökkentette gázimportját Ukrajna az idén januárban az előző év azonos időszakához képest.
febr. 2
13:08
A Honvédelmi Minisztérium is arcon csulázta Ákost és az összes Magyar Hímet (444.hu)
Szerződést hosszabbítottak a feminista Magyar Telekommal.
febr. 2
13:09
Üzent menekültügyben a Jordán király (hirado.hu)
Az uralkodó szerint országában "eljutott a forráspontig" a lakosság hangulata.
febr. 2
13:09
Magyarokat is megfertőzhet a zikavírus, figyelmeztetést adott ki a KKM (ATV)
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata a zikavírus veszélyeire figyelmezteti a Brazíliába utazó magyar állampolgárokat.
febr. 2
13:11
Óvodás kislányt molesztált egy kecskeméti férfi, 7 év fegyházra ítélték (ATV)
Jogerősen hét év fegyházbüntetéssel sújtott kedden a Szegedi Ítélőtábla egy kecskeméti férfit, aki többször is molesztált egy rábízott óvodás kislányt.
febr. 2
13:12
Pillangósüti mandulás fehérjehabbal (Mindmegette)
15 darabhoz: 2,2 dkg élesztő 3,3 dl tej 7,5 g porcukor 50 dkg liszt + a szóráshoz 1 db tojás 9 dkg vaj A mandulás fehérjehabhoz: 25 dkg őrölt mandula 1 tk mandulaaroma 10 dkg tojásfehérje 25 dkg cukor 1-2 ek tej A kenéshez: 2 db tojás A mázhoz: 15 dkg sárgabaracklekvár 15 dkg cukor
febr. 2
13:12
Spiró György főtanácsadó, Keszég László főrendező lesz a Szegedi Nemzeti Színháznál (Infostart)
Spiró György Kossuth-díjas író művészeti főtanácsadóként, Keszég László főrendezőként vesz részt februártól a Szegedi Nemzeti Színház munkájában.
febr. 2
13:12
10,8 milliárd forintnyi üzlet Indonéziában (ProfitLine)
Összesen 37,6 millió dollár (10,8 milliárd forint) értékben kötöttek szerződéseket magyar vállalatok hétfőn Indonéziában - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Jakartában a magyar közmédiának.
febr. 2
13:18
Közzétették az EU-reformokról szóló javaslatcsomagot (Infostart)
Közzétette kedden Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a brit kormánnyal folytatott tárgyalássorozat nyomán eddig összeállt javaslatcsomagot az uniós szabályozási reformtervekről. A brit kormányfő szerint "tényleges előrelépést" jelent a dokumentum, brit EU-szkeptikusok azonban élesen bírálták a javaslatokat.

Keresés