Elképesztő rajongótáborral büszkélkedik már most a 21 éves Niykee Heaton, aki az utóbbi időben nem csupán hangjával, de testével is elkápráztat mindenkit. Önt mivel nyűgözi le?
Ha elpusztul a házi kedvenc, sok gazda tanácstalanul áll, mit tegyen, tehet az állat tetemével. Azoknak van könnyebb dolguk, akiknek van saját kertjük, és a talajvíz másfél méterrel a felszín alatt húzódik, ők ugyanis eltemethetik otthon a kedvencüket.
Az autósoknak minden részletre oda kell figyelni parkolás közben, mert a pótdíjfizetés esetén méltányosságra nem lehet számítani - mondta az InfoRádióban Mátyás Petra, a Közép-Magyarországi Fogysztóvédelmi Egyesület jogi szakértője.
Fekete Pákó szakácsnak állt egy örmény - vagy ahogy ő mondja: ómeny - étteremben. A didikirály, akitől a főzés egyáltalán nem áll távol, nagy szakértelemmel tűzi fel a nyársra a "FÚSZEES CSÍKEMEET", tehát a fűszeres csirkemellet.
Kiskunfélegyháza – Egy kiskunfélegyházi áruház parkolójában kapták el a kommandósok a 28 éves S. Norberten. Korunk mesterbűnözője összetett trükkel próbálta átverni 39 éves áldozatát, egyben ismerősét.
A Volvo nagy szakértője a kombiknak, szinte mindig volt ilyen kivitel a kínálatában. Még az elmúlt évek SUV láza sem irtotta ki a hagyományos karosszériát, mi több, a megújulás közepette ennek...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 315,43 pontos, 1,38 százalékos emelkedéssel, 23 162,25 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 11,4 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Bernie Sanders átvette a vezetést a demokrata elnökjelöltek közötti küzdelemben egy közvélemény-kutatás szerint. Hillary Clintonnál eközben azt vizsgálják, mennyi támogatást kapott a Wall Steet-től.
Törökország heves bombázásokba kezdett csütörtök este az észak-szíriai Aleppó tartomány kurdok ellenőrzése alatt álló részein - közölte pénteken az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns ellenzéki szervezet.
Három hónapon belül másodszorra rontotta a világgazdaság növekedési kilátásait a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) „a kiábrándító friss adatok alapján”.
A várt 1,57 milliárd eurós nettó eredmény helyett 1,42 milliárd eurós eredményről számolt be az Allianz a negyedik negyedéves gyorsjelentésében. A 16%-os nettó eredménynövekedés és a Pimco javuló...
Törökország heves bombázásokba kezdett csütörtök este az észak-szíriai Aleppó tartomány kurdok ellenőrzése alatt álló részein - közölte pénteken az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns ellenzéki szervezet.
Péntek reggelre sem tudott érdemben elmozdulni a forint a 310-es lélektani határ közeléből, de a többi feltörekvő deviza piacán sem látunk komoly elmozdulást. Az euró-dollár devizapár esetében is...
Tegnap késő délután jelentős eladói nyomás alá került az olaj az amerikai tartalékadatra, ami a részvénypiacokra is rossz hatással volt. Az amerikai indexek estek, és pénteken az ázsiai tőzsdéken is...
A fejlesztésekre szánt uniós támogatások csökkentésével fenyegette meg a visegrádi országokat Matteo Renzi olasz kormányfő, amennyiben nem vesznek részt a migrációs krízis hatékony kezelésében - közölte újságírókkal az Európai Unió állam-, illetve kormányfőinek kétnapos csúcstalálkozónak részleteit ismerő brüsszeli forrás péntek hajnalban.
Magyarország a második körben huszonhat közlekedésfejlesztési beruházással pályázik az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) forrásaira, és mivel ezek összesített elszámolható költsége...
A Graphisoft Park SE 2015-ben 2,5 millió euró adózott nyereséget ért el az előző évi 2,4 millió euró után - derül ki az ingatlanfejlesztő európai részvénytársaság csütörtökön közölt tőzsdei gyorsjelentéséből.
A Lamborghini már javában készíti az erősen limitált sorozatú szuperautóját, amelyet mi sem bizonyít jobban, mint hogy a Centenario néven érkező modellt levédették – ezzel együtt pedig rajzokon már láthatjuk az újdonságot.
Az amerikai demokrata párti elnökjelölt-aspiránsok Nevadában, a republikánus pártiak pedig Dél-Karolinában vitáztak csütörtök este országos tévéadásban. Hillary Clinton volt külügyminisztert Nevadában kipfujolták, Donald Trump New York-i üzletember a CNN által szervezett vitában módosított néhány korábbi álláspontján.