Világszerte a munkavállalók 51 százaléka 65 évesen vagy azt követően, vagy egyáltalán nem szeretne nyugdíjba menni. A megkérdezett munkavállalók 56 százaléka rugalmasan lépne át a munka világából a nyugdíjas évekbe, ugyanez az arány az 55 év felettiek körében 55 százalék, és még ennél is magasabb a fiatalok körében.
Új offenzívát indított a héten a Szíriai Demokratikus Erők (FDS) nevű szíriai koalíciós szervezet az Iszlám Állam egyik fontos logisztikai központja, az északkelet-szíriai Saddádi város elfoglalásának céljából - közölte az Egyesült Államok légierejének támogatásával bíró fegyveres koalíció csütörtökön.
Orbán Viktor szerint sikerült megvédeni a Nagy-Britanniában dolgozó magyarok érdekeit. A kormányfő ezt Brüsszelben mondta, az uniós csúcs előtt, amelynek fő témája a britek esetleges kiválása, vagyis a brexit és a migránsválság. A britek a maradásért cserébe reformokat követelnek. Például azt, hogy korlátozhassák az uniós munkavállalók segélyekhez jutását. További részletek a videóban.
Bernie Sanders vermonti szenátor egy felmérés szerint országosan átvette a vezetést Hillary Clinton előtt az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltségéért folytatott küzdelemben, két másik szerint azonban továbbra is a volt külügyminiszter vezet, bár előnye jelentősen csökkent. A The Washington Post amerikai lap viszont azt írta, hogy Sanders hiába győzött New Hampshire-ben, a szuperdelegátusok…
Edward Snowden szerint a precedens teremtése jobban érdekli az FBI-t, mint az, hogy mi volt a merénylők telefonján. Oroszországból válaszolt amerikai diákok kérdéseire a szivárogtató.
A 43 éves férfi és húszéves neje pénz helyett akár bűncselekményekből származó tárgyakat is elfogadott az "új pszichoaktív anyagért" cserébe. A házkutatás során pirotechnikai termékeket is találtak otthonukban, ezért polgári felhasználású robbanóanyaggal - magyarul: petárda - kapcsolatos szabálysértés gyanújával is feljelentést tettek ellenük. A "zsálya" amúgy általában tényleg zsálya szokott…
Mármint ezt szeretné a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara a Népszabadság értesülései szerint. És miért ne szeretné, ha így nem csak az önként jelentkezőktől szedhetne be tagdíjat, hanem minden személy- és vagyonőrcégnek kötelezően fizetnie kéne azt. A kötelező tagságot előíró törvénymódosítást maga a kamara kezdeményezte. (Via MTI)
Kötelező a számlázó szoftverek kiegészítése adatexport funkcióval 2016. január 1-jétől. Ennek segítségével az adóhatóság kérésére a számlákat a megadott formátumban kell kimenteni. Hogy mindez kínai? Jó, ha tudja, hogy a következő lépés: 2017-től a számlák adóhatósághoz való online bekötése.
Hibát követett el a tavalyi évben a Yahoo a cég egyik felsővezetője szerint, mivel túlságosan is arra fókuszált, hogy növelje felhasználóinak számát, ahelyett, hogy hirdetéseket értékesített volna -...
Elfogadta a Liga Tanács Gaskó István lemondását, így nem vették napirendre az elnök menesztésére irányuló kezdeményezést - olvasható a pénteki Magyar Hírlapban.
Bűncselekmények tucatjait nem tudja megoldani New York rendőrsége az iPhone-ok titkosítása miatt - közölte helyi idő szerint csütörtökön Cyrus Vance, New York megye főügyésze.
Bűncselekmények tucatjait nem tudja megoldani New York rendőrsége az iPhone-ok titkosítása miatt - közölte helyi idő szerint csütörtökön Cyrus Vance, New York megye főügyésze.
Budapest - Széll Tamás, a Michelin-csillagos Onyx étterem sous-chef-je nyerte a Bocuse d’Or döntőjét. A szakács saját jogon indulhatott, mert három éve, a lyoni világdöntőn a tizedik lett.
Marseille - Elképesztő bombagóllal verte meg 1-0-ra idegenben az Athletic Bilbao a francia Marseille-t az Európa-liga 2. fordulójának odavágóján. A baszkok győztes találatát Aduriz szerezte egy "hulló falevéllel".
A nagy olajkitermelő országok legutóbb folytatott tárgyalása kedvező jel az olajpiacon, annak ellenére, hogy széles körű megállapodás nem született - véli a Societe Generale vezető elemzője, aki...
Két közlekedési baleset történt pénteken hajnalban a 4-es főút vecsési szakaszán, a rendőrség a főutat teljes szélességben lezárta az érintett részen - közölte a rendőrség a honlapján.
Dunaújváros – A gyilkossággal gyanúsított fideszes képviselő megtarthatja tisztségeit. Bár G. Roland előzetesben van, továbbrai is jár neki a havi kétszázezer forint.
Karácsony előtt, éppen a Ridikül felvételei közben tudta meg, hogy az MTVA a jövőben nem kívánja folytatni a közös munkát. Néhány óra elteltével meggondolták magukat a tévénél, és ultimátumot kínáltak a műsorvezetőnek.
A 28 éves S. Norbert összetett trükkel próbált kicsalni 14 millió forintot áldozatából és barátjából, akivel még azt is elhitette volna, hogy tulajdonképpen csak segített neki.
A Magyar Nemzetben arról lehet olvasni, hogy a kórházak elavult eszközparkja, az orvosok túlterheltsége, illetve a minimumfeltételek be nem tartása miatt szaporodnak az orvosi műhibák. A Népszabadság szerint visszaállíttatná a kötelező kamarai tagságot a cégek és magánszemélyek részére a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara.
Orosz repülőgéppel fognak ENSZ-segélyeket légi úton eljuttatni az ostromgyűrűbe zárt városokba Szíriában - közölte az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) egy szóvivője csütörtökön.
Bernie Sanders országosan átvette a vezetést népszerűségben és támogatottságban Hillary Clinton előtt a Demokrata Párt elnökjelöltségéért folytatott küzdelemben.
Bernie Sanders vermonti szenátor egy felmérés szerint országosan átvette a vezetést Hillary Clinton előtt a Demokrata Párt elnökjelöltségéért folytatott küzdelemben. A The Washington Post amerikai...
Orosz repülőgéppel fognak ENSZ-segélyeket légi úton eljuttatni az ostromgyűrűbe zárt városokba Szíriában - közölte az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) egy szóvivője csütörtökön.
A FIS Astec Analytics összegyűjtötte, melyek jelenleg a piacon a leginkább shortolt részvények, ezek között van a SolarCity mellett a Tesla és a GoPro is. Ezekre a papírokra azért érdemes figyelni,...