2016. február 18. csütörtök

febr. 18
11:42
Munkavédelem: ki ellenőrzi a szabályok betartását? (HR Portál)
Ötből négy cég továbbra sem tartja be a munkavédelmi előírásokat, minden harmadiknál pedig súlyosan megsértik a szabályokat - derült ki a Nemzetgazdasági Minisztérium munkafelügyeleti főosztályának jelentéséből. Az adatokból látszik, hogy egyre kevesebb a munkaügyi ellenőrzés - írta a Magyar Nemzet.
febr. 18
11:45
Ankarai merénylet - mi áll ténylegesen a háttérben? (ProfitLine)
Az ankarai merénylet fő kiváltó oka az lehetett, hogy a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) és a török kormány között két évvel ezelőtt kezdődött béketárgyalások zsákutcába jutottak, és nem csak leálltak, de meg is szakadtak - mondta a Kossuth rádió 180 perc című műsorában Hóvári János turkológus csütörtök reggel.
febr. 18
11:48
Football Leaks – Cristiano Ronaldo egyik szponzori szerződése is kiszivárgott (Sport365)
Egy szaúdi mobilvállalattal kötött szponzori megállapodást szivárogtatott ki a Football Leaks. Cristiano Ronaldo hihetetlen pénzre tesz szert párórányi munkával.
febr. 18
11:51
A Barca hagyja ki a legtöbb büntetőt – videók (Blikk)
Barcelona – Annak ellenére, hogy az elmúlt hét tétmérkőzését egytől egyig megnyerte a spanyol Barcelona futballcsapata, sok szakíró és szurkoló aggódik amiatt, mennyire gyengén rúgja az együttes a tizenegyeseket.
febr. 18
11:51
Helyet keresnek a bevándorlóknak Olaszországban (hirado.hu)
Idén újabb "nagy migránshullám" érkezésére készül a római belügyminisztérium.
febr. 18
11:51
Ön szeretne egy ingyen esküvőt a Szépművészetiben? (ATV)
Nagy vihart kavart az elmúlt napokban, hogy a Szépművészeti Múzeum potom összegért kölcsönzött Habony Árpádnak festményeket, valamint az intézmény egyik termét pedig ingyen biztosították számára. Az atv.hu az olvasóit kérdezi: Ön szeretne egy ingyen esküvőt a Szépművészetiben?
febr. 18
11:51
Tipp: Cuevas könnyen megnyerheti a negyedét Rióban (Agroinform)
Az uruguayi játékosnak két meccset kell nyernie még Rióban, az odds azonban kitűnő.
febr. 18
11:53
Szórakozni akartam - mondta a szadista óvónő (hirado.hu)
Maró ízű ételekkel etette a gyerekeket, az egyiket le is videózta. Egy hat éves ovisnak szalaggal ragasztotta be a száját.
febr. 18
11:54
Több százmillióért hirdet az állam Habony Árpád lapjában (444.hu)
A titkolózás miatt pontos számot nem tudni, de fél év alatt akár 670 millió közpénz is mehetett az ingyen terjesztett Lokálhoz.
febr. 18
11:55
Tűzveszélyes a gyermekjelmezek több mint fele (hirado.hu)
A legveszélyesebbek a műanyag fóliából készült jelmezek.
febr. 18
11:56
A török kormány a szíriai kurdokat gyanúsítja az ankarai robbantással (444.hu)
Az ország keleti részén ma is felrobbantottak egy katnai konvojt.
febr. 18
11:57
Hatalmas uniós pénzeső - örülhetnek a magyar gazdák (Privátbankár)
Elképesztő pénzekre pályázhatnak a Vidékfejlesztési Program keretében a jogosultak.
febr. 18
11:57
Nem szabad kioktatni a V4 országait a bajor pénzügyminiszter szerint (hirado.hu)
Markus Söder úgy véli, komolyan kell visegrádi államok aggodalmait a menekültválság kezelésével kapcsolatban.
febr. 18
11:58
Pukli István a tanártüntetésekről: Nincs hova hátrálni (444.hu)
A Klik által vegzált igazgató szerint nem fognak engedni a követeléseikből. Civil platformot hoztak létre és újabb tüntetéseket szerveznek.
febr. 18
11:59
Milliós festményeket loptak Józsefvárosban (hirado.hu)
A festményekre és más műtárgyakra egy balatonfőkajári férfi házában bukkantak.
febr. 18
12:00
Kövér: a migránsválság még közelebb hozta Szlovéniát és Magyarországot (Infostart)
Alakulhatott volna úgy is, hogy Magyarország és Szlovénia is konfliktusba keveredik egymással, ehhez képest a migránsválság kezelése nemhogy szembeállította, hanem még közelebb hozta egymáshoz a két országot, ráirányítva a figyelmet a közös érdekeinkre - jelentette ki Kövér László csütörtökön Ljubljanában, miután találkozott a szlovén Nemzetgyűlés elnökével.
febr. 18
12:00
A magyar focista egyben letudta a szex-, zsarolási és informatikai botrányt (444.hu)
Kabát Péter 500 dollárt fizetett, hogy ne semmisüljön meg az egész pályafutását megörökítő 75 ezer darabos albuma. És a szexképei se kerüljenek nyilvánosságra.
febr. 18
12:00
Figyeljen, mibe öltözteti a gyereket! Ezekben a jelmezekben felgyulladhatnak (Blikk)
Halálos vezsélyben lehetne a farsangoló gyerekek, a fogyasztóvédők bevizsgálták a farsangi jelmezeket és riasztó dolgokat tapasztaltak: a jelmezek fele tűzveszélyes.
febr. 18
12:09
AZ OMD lett a médiás Gunn Report első helyezettje (Kreatív Online)
A legtöbbször díjazott hirdető pedig a Coca-Cola.
febr. 18
12:09
15 éves gyereket fejezett le az ISIS, mert popzenét hallgatott (Blikk)
Egy 15 éves fiút fejezett le az Iszlám Állam Moszulban, amiért nyugati popzenét hallgatott.
febr. 18
12:09
Zikaláz: újabb lehetséges bizonyíték a kisfejűségre (Metropol)
Egy új brazil kutatás két várandós nő magzatvizéből mutatta ki a zikavírust, mindkettejük magzatánál kisfejűséget mutattak ki.
febr. 18
12:09
Bajban a Class FM Sebestyén Balázsék miatt? (Alternatív Energia)
febr. 18
12:09
Luxushajóba küldenék a menekülteket (hirado.hu)
Svédország helyhiánnyal küszködik.
febr. 18
12:09
Ide-oda rángatták a tőzsdéket (Portfolio)
Bár az ázsiai tőzsdék többsége erősödött, az európai piacokon bizonytalan hangulatban telt a kereskedés első fele. A déli órákban azonban már mérsékelten optimista volt az európai részvénypiacokon a...
febr. 18
12:09
"Nagyra értékelik Moszkvában" Orbánt dicséri az orosz sajtó (ATV)
Elsősorban az Európai Unió és Oroszország kapcsolatainak szempontjából kommentálták az orosz lapok csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök szerdai moszkvai látogatását.
febr. 18
12:09
Tenisz: Szomszéd lányokkal indulunk dubajozni (Agroinform)
Persze mi csak fogadásban utazunk, a hétközi teniszszelvényünkön ezúttal két női dubaji mérkőzés szerepel.
febr. 18
12:11
Gyógykommos segédlet az ÖRT-től (Kreatív Online)
Részletes magyarázó szöveget adta ki.
febr. 18
12:11
Ámokfutó! Rendőrök elől menekült a fővárosban az ittas vezető (Alternatív Energia)
A 61 éves férfi nekiment több parkoló autónak is, megsebesítve egy nőt is.
febr. 18
12:11
A terror árnyékában is jól teljesítettek hoteleink (hirado.hu)
Annak ellenére javult a hazai hotelek minden mutatószáma, hogy az európai terrorfenyegetettség hazánkat is érintette, leginkább pedig Budapestet sújtotta.
febr. 18
12:11
Főleg a hosszú kötvényeink fogytak jól (Portfolio)
A tervezett 50 milliárd forint helyett 65 milliárd értékű államkötvényt adott el az ÁKK csütörtökön, főleg az öt- és tizenöt éves papírokra volt intenzív kereslet. A hozamok kismértékben emelkedtek a...
febr. 18
12:12
Kardját keresi a kaposvári lovag (BorsOnline)
Száz centi pengehosszúságú kardot keres Erős Tivadar. A fegyver egy kaposvári parkolóból tűnt el.
febr. 18
12:13
Kövér megtalálta a menekültválság jó oldalát (Alternatív Energia)
A házelnök szerint "felmutattunk egy újabb példát az EU számára, mi az a szolidaritás."
febr. 18
12:13
Semjén: Magyarország újra vadászati nagyhatalom lehet (hirado.hu)
Megnyílt Budapesten, a Hungexpón a 23. FeHoVa (Fegyver, Horgászat, Vadászat) kiállítás.
febr. 18
12:13
Az Uber marad Budapesten (Portfolio)
Az Uber folytatni fogja a működését. Nem hagyjuk cserben azt a 17 ezer aláírót, aki a petíciónk aláírásával jelezte, szeretné, hogy az Uber Budapesten működjön, és azt az 1200 sofőrt, aki Ubert...
febr. 18
12:15
Tegyünk a bolygóért! (Blikk)
A The Body Shop® küldetéséhez tartozik, hogy az egész világon minden ember életébe pozitív változást szeretne hozni, ami most szó szerint a mi kezünkben van.
febr. 18
12:15
Amerikai csokoládés pite (Mindmegette)
febr. 18
12:15
Futó Péter marad az MGYOSZ élén (HR Portál)
Futó Péter lett újabb négy évre a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) elnöke a szervezet tisztújító közgyűlésének egyhangú döntése alapján - közölte az MGYOSZ portálunkkal.
febr. 18
12:15
Íme a Forma-1 idei pilótalistája (Alternatív Energia)
A Manor istálló csütörtökön bejelentette az indonéz Rio Haryanto szerződtetését.
febr. 18
12:15
"Ilyen kretén" még nem volt George Clooney (hirado.hu)
Azon túl, hogy George Clooney lassan nyugdíjas szeretne lenni, még egy fontos titkot árult el szakmai múltjáról és jelenéről.
febr. 18
12:17
Kapok-e adókedvezményt felsőoktatási tandíj megfizetése után? (HR Portál)
2006.09.01. és 2010.03.12. között a BCE-GTK karára jártam levelezős képzésre, a költségtérítést magamnak finanszíroztam (7 félév; 160 ezer ft/félév). Az utolsó befizetésem 2009.10 hónapban történt. Az adózás szempontjából jelent-e valamilyen kedvezményt, levonási lehetőséget? És ezt meddig érvényesíthetem?
febr. 18
12:17
Korrupcióellenes ügyészséget hozna létre a PM (Alternatív Energia)
Jávor: a korrupció olyan mértéket öltött, hogy magának a kormányzásnak az alapjává vált.
febr. 18
12:18
Megvannak az alapok az uniós reform-megállapodásról (Infostart)
A brit kormányfői hivatal szerint sikerült megteremteni az alapokat a megállapodáshoz a London által igényelt EU-reformokról.
febr. 18
12:18
Orosz - magyar barátság: ezrek munkahelye a tét (ProfitLine)
A kormányszóvivő szerint sok ezer ember munkahelye múlik azon, hogy az energetikától kezdve a gyógyszeriparon, a mezőgazdaságon és az élelmiszeriparon keresztül az oktatásig az orosz-magyar együttműködés jól működjön.
febr. 18
12:19
Mit fizet a munkáltató, ha vállalja a munkavállaló tanulmányi költségeit? (HR Portál)
Az lenne a kérdésem, hogy mit fizet a munkáltató, ha vállalja a munkavállaló tanulmányi költségeit?
febr. 18
12:19
Hiányosságokra bukkantak a Főkefénél (Alternatív Energia)
Befejezte az ÁSZ a cég ellenőrzését.
febr. 18
12:21
Ha a hónap közepén vett át a KLIK, miért nem kapom meg tőlük a fele fizetésemet? (HR Portál)
2015. dec. 16-tól vette át a munkahelyemet egy új fenntartó (egy iskolai fenntartóváltásról beszélünk - a KLIK-hez kerültünk), és a fizetési jegyzéken a havi bruttó 202.000 helyett csak 91.000 Ft-ot tüntet fel, december 16. és december 31. közötti időre, vagyis PONT a fél hónapra! Miért?? Jogos ez?? Amikor kérdőre vontam, akkor azzal magyarázta, hogy a 2015-ös év decemberének munkanapjai 22, a…
febr. 18
12:23
Internetes tanácsadás esetén hogyan kell számlát adjak? (HR Portál)
Ha interneten keresztül adok élőben tanácsadást, akkor hogyan vagyok köteles nyugtát adni annak, aki felkért, illetve mik az adóbevallási kötelezettségem hivatalos dokumentumai így? A nyugtákat beszkennelhetem és így is elküldhetem annak, aki felkért a tanácsadásra? Nagy segítség a válasza, mert a NAV felé is jó lelkiismerettel szeretném a kötelezettségeimet teljesíteni.
febr. 18
12:27
Közszférából versenyszférába: nem lesz mindenkinek könnyű a váltás (Infostart)
Életkor, végzettség és nyelvtudás - ezektől függhet az, hogy egy közszférában dolgozó kap-e munkát a versenyszférában - mondta az InfoRádiónak a Személyzeti Tanácsadók Országos Szövetségének elnöke arra a kérdésre, hogy többezer leépítendő közszolga el tud-e helyezkedni a versenyszférában. Csaposs Noémi szerint kultúrában és gondolkodásmódban is más a versenyszféra, mint az államigazgatás.
febr. 18
12:27
Újabb kutatások a zikaláz és a kisfejűség kapcsolatáról (Infostart)
Egy új brazil kutatás két várandós nő magzatvizéből mutatta ki a zikavírust, mindkettejük magzatánál mikrokefáliát, vagyis kóros kisfejűséget diagnosztizáltak - olvasható a Lancet Infectious Diseases című brit szaklapban.
febr. 18
12:27
Hoppá! Demcsák Zsuzsa fog táncolni Kis Grófo legújabb klipjében - videó (Blikk)
A Mokka műsor vendége volt Kis Grofó, a mulatós zene királya.

Keresés